Település cikkek
Összeállt a leglátogatottabb hazai települések listája
Továbbra is Budapest, azon belül is az 5. és a 7. kerület vezeti masszívan az ország vendégforgalmi versenyét. Szorosan mögöttük ott van Hévíz, Hajdúszoboszló és a 6. kerület.
Miért éri meg egy településnek a helyi termékek fejlesztése?
A szervezetfejlesztéssel és településmarketinggel foglalkozó EMKA Tanácsadó Kft. négy településen három helyi márkát, védjegyet hozott létre az elmúlt években - úgymint a Nánási Portékát, a Bácskai Becsest és a Hadháztájit. A projektmegvalósításaik közben felhalmozódott tapasztalatokat 5+1 pontban foglalták össze azoknak, akik most kísérelnek meg helyi márka bevezetésébe kezdeni.
Eltérő mértékben nőtt a turistaforgalom a hazai településeken
Magyarország turisztikai forgalma 2015-ben összességében a papírforma szerint alakult: amennyivel több volt a napsütéses órák száma, annyival nagyobb volt a forgalom a kereskedelmi szálláshelyeken. Az általános tendencia alól egyedül a leginkább napvezérelt turisztikai régió, a balatoni volt kivétel, ahol a forgalom növekedése jól láthatóan elmaradt az országos átlagtól.
Elsüllyedt várost találtak Haifa mellett
Izraeli és ausztrál kutatók egy elsüllyedt újkőkori települést fedeztek fel Haifa közelében a Földközi-tengerben.