Egy kiadós vándortúrázás a Bükkben?

Egy kiadós vándortúrázás a Bükkben? 

idén augusztus 19 - 23. között a Bükkbe indulhatnak akár a természetjárás szerelmesei.
Természetjárás e-járművekkel

Természetjárás e-járművekkel 

A kasztíliai Fermoselle egyike annak a 12 pontnak, ahol ingyenesen kölcsönözhetnek elektromos járműveket a természetvédelmi területeken, egy Spanyolországban és Portugáliában megvalósuló európai projekt keretében.

Fellendült a természetjárás 

Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta a kormány fejlesztéseinek köszönhetően, az eredményekhez a szakmai partnerek segítségére is szükség volt - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten, az Otthon a természetben című kormányzati kiadvány sajtótájékoztatóján.

Ismét útnak indul Tóni, a látássérült túrázó 

Tóni, a látássérült túrázó álma folytatódik: tavaly az Országos Kéktúrát teljesítette, idén május 28-án pedig elindul az Alföldi, majd a Dél-dunántúli Kéktúrára. Tóni mellé bárki jelentkezhet kísérőnek.

Befejeződik az Országos Kékkör megújítása 

A végéhez közeledik Magyarország legnépszerűbb turistaútvonala, az Országos Kékkör megújítása: a 2,7 milliárd forintos beruházás utolsó elemeit szeptember végére adják át - mondta a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs munkatársa hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón.
Hegymászással tiltakoznak a beduinok: kellenek a turisták a Sínai-félszigetnek

Hegymászással tiltakoznak a beduinok: kellenek a turisták a Sínai-félszigetnek 

"A Sínai biztonságos!" felkiáltással hegymászókat és természetjárókat invitáltak az egyiptomi félsziget déli részén élő beduinok az utóbbi években szinte csak terrorcselekményekkel kapcsolatban szalagcímekbe került sivatagos régióba. A meghívásnak eleget téve mintegy hetven ember mászta meg az ország legmagasabb csúcsát, a Katalin-hegyet, így hívva fel a figyelmet arra, hogy a félsziget déli felét nem érintik az északkeleti vidék biztonsági problémái.
Új korszak kezdődött a hazai természetjárásban

Új korszak kezdődött a hazai természetjárásban 

2010 óta jelentős mértékben sikerült javítani a hazai turisztikai infrastruktúra állapotát - jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az ökoközponttá alakított Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza átadási ünnepségén, 2014. május 9-én, Hetvehelyen.

Új alapokon a természetjárás 

A turistaházak tavaly megkezdett felújításainak sorában eddig 15 vendégházat korszerűsítettek és hamarosan a Pilisben megbújó Fekete-hegyi turistaházat varázsolják újjá - mondta el a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

Nyílik az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos központja 

Elkészült az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) központja a Kolozs megyei Várfalván: az úgynevezett EKE-várat szombaton egy jelképes kulcsátadási ünnepséggel nyitják meg - közölte az MTI-vel hétfőn Dezső László, az EKE elnöke.

Vigyázzon a mátrai kiránduláson; lelőhetik! 

A Mátrafüredi Erdészet felhívja a kirándulók, túrázók figyelmét, hogy társas vadászat miatt december 12-én, szerdán 6-tól 14 óráig az alábbi turistautak kerülnek lezárásra az Egererdő tájékoztatása szerint:

Szolnokon is van mivel büszkélkedni 

Két nyelven, angol és magyar nyelven jelent meg az a színes könyv, amelyet a hét elején Martfűn mutattak be. A Szolnok és környéke című ismertető Bíró Réka és dr. Hamar József közös munkája, és a Pásztortáska Füzetek 4. része. Munkatársunktól

Természetjáró és kerékpáros turizmus fejlesztési koncepció készül 

Három kerékpárút fejlesztését tekinti a kormány kiemelt állami beruházásnak: a Duna menti kerékpárútvonalat, I. ütemben Rajka és Budapest között, a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút-hálózat kiépítését, I. ütemben Budapest-Etyek között, valamint a Balaton körüli kerékpárosút komplex minőség fejlesztését - olvasható a minisztérium honlapján.

140 futballpályányi lepke és csodás virág 

140 futballpályányi területtel növelték az Őrségi Nemzeti Park területén a szemet gyönyörködtető virágok és lepkék otthonául szolgáló rétek területét - tájékoztatta a Nemzeti Park igazgatósága a Turizmus Online-t.

Bakancsos termékfejlesztés a Keszthelyi-hegységben 

A Keszthelyi, gyenesdiási, vonyarcvashegyi és balatongyöröki TDM szervezetek fejlesztése című pályázat keretében elkezdődött a Keszthelyi-hegység gyalogtúra útvonalainak kitáblázása.

Lezárult a Móra-Túra útvonalak rehabilitációja 

Befejeződött a „A Móra-Túra útvonal rehabilitációja, valamint központi pihenőhely kialakítása a Nagyszéksósi Iskolánál” elnevezésű projekt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!