Fellendült a természetjárás

Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta a kormány fejlesztéseinek köszönhetően, az eredményekhez a szakmai partnerek segítségére is szükség volt - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten, az Otthon a természetben című kormányzati kiadvány sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a természetjárás fejlesztéseit bemutató tájékoztató füzet többek között a turistaházakban és a természetjáráshoz kapcsolódó rendezvényeken lesz megtalálható a következő hónapokban.

Hozzátette, hogy a kormány jövőre megújítja a stratégiai együttműködést a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a túrázók után pedig a gazdákat és a nyugdíjasokat is megkeresi az elmúlt évek eredményeit bemutató tájékoztatással.

Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnöke az eddig elért eredmények közül kiemelte a Kékkör felújítását az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok segítségével. Hozzátette: a több mint 2500 kilométeres túraútvonal hibáit folyamatosan felmérik és kijavítják, ezen túl kilátók és turistaházak korszerűsítésében is részt vesznek és hátrányos helyzetű településeket is bekapcsolnak a turistaforgalomba.

Az MTSZ vezetője közölte, hogy a természetjárás infrastrukturális hiányait a következő években feltérképezik és pótolják.

Garancsi István fontosnak nevezte, hogy a természetjárást a virtuális világban felnövő korosztály is megismerje és megkedvelje, ezáltal pedig minél több időt töltsön a szabadban.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kiemelte a túrázás szerepét az egészséges életmódban és az ország megismerésében, ezért a természetjárás népszerűsítését kérte.

Különösen fontosnak nevezte, hogy a felnövő nemzedék ne csak virtuális kalandokkal, hanem a természetben valódi élményekkel is gazdagodjon. Hangsúlyozta, hogy soha nem látott fejlesztések valósultak meg az elmúlt 7 évben a természetjárás fellendítése érdekében, és a kormány a következő években is nagyszabású tervekkel készül a folytatásra. Kiemelte, hogy az elmúlt években országszerte 38 új kilátó, 27 turistaház és 13 erdei iskola épült, 31 kilátót, 79 turistaházat és 24 erdei iskolát pedig felújítottak.

A kormánybiztos bejelentette, hogy a következő években 10 új vasalt - létrákkal, lépcsőkkel, hidakkal, fémkábelekkel felszerelt - út épülhet, barlangi turistautak jönnek létre és minden korábbit meghaladó mértékben bővülnek a kerékpárutak: megújul a Balaton-kör, kijelölték többek között a Győrt Pannonhalma, Csesznek, Zirc és Veszprém érintésével a Balatonnal összekötő, a Keszthely és a Fertő-tó, valamint a Budapest és Balaton közötti bicikliutat, Rajkától Budapestig kerékpározható lesz az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel összekötő EuroVelo 6, emellett a Börzsönyben és a Mátrában erdészeti utakat is alkalmassá tettek kerékpáros túrázásra. Hozzátette: 2 hét múlva befejeződik az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztése - így már a most induló szezonban használhatók lesznek - az Országos Kékkörben pedig a kormány további fejlesztési lehetőségeket lát.

Révész Máriusz arra számít, hogy az országos vándortábor-mozgalomban az idei 1700-nál jövőre lényegesen többen, a tervek szerint 10 ezer gyermek vehet részt, a vízi és a gyalogos túrák mellett kerékpáros vándortáborok is lesznek. Hozzátette, hogy a Testnevelési Egyetem akkreditált tanári továbbképzését elvégző, táboroztató pedagógusok államilag támogatott juttatásban részesülnek, így - mint fogalmazott - a vándortáborozás országszerte fellendülhet, a tanárok minden évszakban vihetik majd kirándulni a rájuk bízott iskolásokat.

Kérdésre válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy a Téry Ödön programban legkésőbb 2019 elejére 4 turistaház - a Bakonyban Balinka-Kisgyón, a Szentendre melletti Lajos-forrás turistaháza, Badacsonytördemicen a Rodostó és a Hidegkúti turistaház Gyöngyöspatán - felújítása fejeződhet be összesen 2 milliárd forintból, engedélyes terveik heteken belül elkészülnek.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.