Hegymászással tiltakoznak a beduinok: kellenek a turisták a Sínai-félszigetnek

"A Sínai biztonságos!" felkiáltással hegymászókat és természetjárókat invitáltak az egyiptomi félsziget déli részén élő beduinok az utóbbi években szinte csak terrorcselekményekkel kapcsolatban szalagcímekbe került sivatagos régióba. A meghívásnak eleget téve mintegy hetven ember mászta meg az ország legmagasabb csúcsát, a Katalin-hegyet, így hívva fel a figyelmet arra, hogy a félsziget déli felét nem érintik az északkeleti vidék biztonsági problémái.

A kopár, sivatagi hegyvidék magaslataiban rejlő forrásokon és gyümölcsöskerteken át vezető kétnapos túra megszervezésével a törzsek azzal a híráradattal szálltak szembe, amelyet a 400 kilométerre északra uralkodó közbiztonsági káosz indított meg, és amely szerintük az egész félszigetet háborús területként tünteti fel.

A 2011-es forradalom óta a turisták - egyes tengerparti üdülőtelepeket leszámítva - nagy ívben elkerülik a Sínai-félszigetet, s ezzel gyakorlatilag megszűnt a beduinok létalapját jelentő idegenforgalom. Az egzisztenciális válság szélére sodródott emberek a Gázai-övezet melletti határvidék iszlamista milíciái mellett a médiát okolják, ezért a különböző törzsek köztiszteletben álló tagjai elhatározták, hogy "irányításuk alá vonják a világsajtót".

Brit természetjáróval szövetkeztek a helyi törzs tagjai

A régió méltóságai a dél-sínai hegyek egyik legismertebb helyszíne, az 1500 méter magasan található Szent Katalin kolostor melletti településen ültek össze tavaly ősszel, hogy a helyi el-Dzsebeléja törzs tagjaival, és a négy éve köztük élő brit természetjáróval, Ben Hofflerrel közösen egy olyan kampányt állítsanak fel, amelynek híre - reményeik szerint - túl tudja harsogni a negatív sajtót.

Azóta immár másodszorra érkezett a régióba leginkább Ciszjordániából, Jordániából és Kairóból mintegy hetven túrázó, hogy a beduinokkal vállalt szolidaritásuk jeléül megmásszák a 2600 méter magas Katalin-hegyet.

Az ellátmányt és az éjszakázás kellékeit tevések szállították, akik a 24 kilométeres túra különböző pontjain főtt étellel, teával és kávéval várták a csoportot.



A kietlen vidék magaslatain járva váratlan látványt nyújtanak a nomád korból fennmaradt beduin gyümölcsöskertek. A víz a hegyek gyomrában, a téli jég által táplált természetes tározókból fakad. A sziklafalakon vékony erekben forrásvíz folyik, amelyet kétszintes kutakban fognak fel. Felül az emberek, alul a tevék isznak.

A gyümölcsösben aludtak a túrázók

Az éjszakát a csapat az egyik gyümölcsösben töltötte a szabad ég alatt. A Sagg-vádiban (Repedés völgye) található kert tulajdonosa, Auda Mohamed feleségével egyszobányi, kicsiny kőépületben él a modern világtól látszólag teljesen érintetlen körülmények között. Mohamed az éjjeli ima után vendégül látta az MTI tudósítóját lakhelyén, amelynek bútorzata egyetlen matracból és a mellette álló tűzhelyből állt.

A teáskanna alatti parázs félhomályában ülve Mohamed elpanaszolta, hogy több mint négy éve nem járt nála ilyen csoport, pedig a látogatók azelőtt viszonylag rendszeres bevételt biztosítottak számára. "Ha szerencsém van, itt megterem 20 kiló mandula, 30-40 kiló szőlő és akár 100 kiló sárgabarack is, amiből kihúzzuk valahogy, de már második éve olyan hideg tél volt, hogy alig maradt valami a fákon" - mondta.

"Istennek hála, 68 éves lettem. Négy gyerekem van, mindegyik Egyiptomba költözött" - mondta, utalva arra, hogy valahol a távoli Nílus-völgyben laknak, majd hozzátette - "az ember örül, ha valaki érdeklődik felőle. A szó is segít."

Az ötfokos hajnalban ébredve a túrázókat az órák óta sürgő helyiek készítette reggeli fogadta. A menet utolsó szakaszán ópiumföldek is látszódtak, amelyek egyesek számára egyre jelentősebb bevételi forrást biztosítanak, ahogy a turizmus csökken.

Ben Hoffler a turisták ide csábításában segített

A csúcs megmászása után a táborba visszaérve a 32 éves Ben Hoffler a projekt létrejöttéről mesélt. "Az én dolgom volt, hogy a közösségi hálók segítségével idehozzam az embereket, és hogy beszedjek mindenkitől 275 egyiptomi fontot (12 ezer forint) a túra költségeinek fedezéséért" - mondta.

"Az itteni logisztikát és a pénz elosztását a beduinok intézték. Ez egy olyan terület, amitől szigorúan távol tartom magam, annak ellenére, hogy itt élek. Az ínség miatt egy kényesen precíz, általam át nem látott rotációs rendszeren keresztül jutnak az egyes emberek munkához. A helyi törzs, az el-Dzsebeléja egyik köztiszteletnek örvendő tagja, Faradzs Mahmúd tudja pontosan, hogy melyik tevés, melyik hegyi vezető mikor dolgozott utoljára, és ennek megfelelően osztja ki a pozíciókat" - magyarázta.

"Az itteni beduinok professzionális idegenvezetők. Generációk óta ezt csinálják. Az Afrikát és Ázsiát összekötő Sínai-félsziget a történelem során mindig fontos átkelőt jelentett a kereskedők, zarándokok, vagy akár a hadseregek számára. Jó volt látni, hogy a mai napig jelen van egy jól olajozott gépezet, amelyet bármikor be lehet indítani, és akár ekkora csoportokat is tökéletes megbízhatósággal kezelnek a hegyek között" - mondta Hoffler.

Forrás: MTI


Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán

Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán 

Szabadtéri kalandok, kreatív foglalkozások, színházi előadások és izgalmas felfedezések a programban.
Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.