A Ferihegyen is vége az uniós elnökségnek

A Ferihegyen is vége az uniós elnökségnek 

Ettől a héttől már új felirat köszönti az utasokat a Budapest Airport (BA). Az irányítótoronyról lekerült az EU-s elnökséget köszöntő plakát és a turistákat mostantól már az előtt üdvözli a repülőtér, hogy kiszálltak volna a gépből - tájékoztatta a Turizmus Online-t a BA.

Magyarország az egyik legMICE-szabb országgá válik 

Nem kisebb dicséret olvasható a Tourism Review internetes szakportál hasábjain, mint hogy hazánk az egyik leggyorsabban fejlődő MICE hatalom.

Fődíjas a magyar EU elnökség filmje 

Riga után Varsóban is fődíjat nyert a magyar EU-elnökség imázsfilmje.

A legnyomorultabb emberek nyugaton élnek 

Derült ki többek közt ez is a május 12-13. között Budapesten zajló Európai Turizmus Konferencia során. És itt Puczkó László nyilván a nyugati ember stresszel teli életére gondolt, melyet anyagi nyomorúsága mellőzése érdekében vállal. Munkatársunktól

Az európai légtér pedig legyen egységes! 

Budapest Nyilatkozat elfogadásával zárult a soros magyar EU-elnökség programjában megrendezett Egységes Európai Égbolt kétnapos, magas szintű légügyi konferencia pénteken - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, az uniós közlekedési tanács soros elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Liszt a Szarejevói Télben 

Liszt Ferenc műveiből összeállított nagy hangversennyel köszöntik magyar művészek a Liszt-évet és a magyar EU-elnökséget hétfőn Bosznia-Hercegovinában. A koncert egyben a Szarajevói Tél elnevezésű nemzetközi kulturális fesztivál nyitó előadás is lesz a szarajevói Nemzeti Színházban.

Országos vizsgálat alatt az utazási szerződések 

2011 a megújulás éve lesz a fogyasztóvédelemnél, melynek keretében vizsgálják majd egyebek mellett az utazási szerződéseket - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján.
Szerdától fokozott ellenőrzés a Ferihegyen

Szerdától fokozott ellenőrzés a Ferihegyen 

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója 2011. január 19-én 09.00 órától, 2011. január 23-án 18.00 óráig terjedő időszakban fokozott ellenőrzés végrehajtását rendelte el az igazgatóság illetékességi területén. Viselkedjenek szépen!
Uniós elnökségről az idegenvezetők közgyűlésén

Uniós elnökségről az idegenvezetők közgyűlésén 

Hogyan vehetnék ki az idegenvezetők részüket az uniós elnökségből? - merült fel a kérdés a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) hétfői közgyűlésén. Munkatársunktól

500 millió forint az uniós elnökség szállásköltsége 

A múlt pénteken napvilágot látott Közbeszerzési Értesítő szerint bruttó 500 millió forintot szán a Külügyminisztérium az uniós diplomaták elszállásolására. Munkatársunktól

A soros elnökség megszépítette a fővárost 

„A mai nappal indul a gépezet…..a főváros minden erejével arra koncentrál, hogy a magyar európai uniós elnökség sikeres legyen”, ennek érdekében a kormány és a főváros példásan működik együtt - mondta szerdán a budapesti városházán Tarlós István főpolgármester a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, Győri Enikővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Munkatársunktól

A belváros a zakózsebben 

Angol nyelvű belvárosi kalauzt állított össze Budapest Lipótváros-Belváros önkormányzata az Európai Unió soros magyar elnöksége alkalmából Magyarországra érkező küldöttségeknek.

Ferihegy: uniós elnökségre készen 

Gigantikus üdvözlő felirattal és számos komoly beruházással készült a Budapest Airport a magyar uniós elnökségre.

Bebukta a magyar szállodaipar a fellendülést 

Magyarország szállodaipara nem lesz nyertese a gazdasági fellendülésnek, Magyarországon még a legfontosabb európai versenytársaknál is szerényebb, mérsékeltebb a vendégforgalom növekedése, amivel még a tavaly regisztráltnál is alacsonyabb értékesítési átlagárak párosultak - közölte Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

Méltatlanná válunk az uniós elnökségre? 

A médiatörvénnyel méltatlanná válunk az uniós elnöki posztra - véli Luxemburg külügyminisztere.

Magyar uniós elnökség: az urak egymás közt osztanak? 

Hazai vezető beutaztatók valamint a MUISZ is kifogásolja, hogy az uniós elnökség lebonyolításába nem vonták be őket. Munkatársunktól

Gödöllő - megújult lovarda, korlátozott nyitva tartás 

2011 első félévében korlátozottan tart nyitva a gödöllői kastély az uniós elnökség miatt. Mukatársunktól

A Balaton méltó uniós elnökségi helyszín 

Kulturális programok széles kínálatával igyekszik megfelelő környezetet teremteni Balatonfüred a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségi találkozóknak. A kormány hozzávetőleg három hónappal ezelőtt döntött az elnökségi rendezvényeknek otthont adó vidéki városokról: Debrecen fél éven át a keleti országrészt képviseli majd, míg a dunántúli régióban Balatonfüredre esett a választás.

Műszaki átadás egy uniós elnökségi helyszínen 

Igaz, a Művészetek Házát majd csak az uniós elnökségi események után vehetik birtokba a gödöllőiek, de a létesítmény műszaki átadás- átvétele december 1-jén megkezdődik.

Használjuk ki a gyors piaci átrendeződést! 

Gyors piaci átrendeződés van folyamatban a világ turizmusában, melyet ki kell használnunk – tanácsolta Dr. Horváth Endre, turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár a hétfői turisztikai háttérbeszélgetés során.

Európa Gödöllőre jön 

Nagy erőkkel folynak az uniós elnökség színhely Gödöllőn az előkészítő munkálatok.

Uniós elnökségünkről tájékozódtak brüsszeli újságírók 

Sikeresen lezajlott az első, uniós soros elnökségünket beharangozó tanulmányút. A program a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésében, az MT Zrt. és a Külügyminisztérium közös szervezésében, brüsszeli uniós lapok újságírói részvételével valósult meg. A négynapos tanulmányúton a vendégek a szakmai találkozók mellett, fővárosunkkal is megismerkedtek.

Melyek a magyar uniós elnökség borai? - Olvassa el! 

Kiválasztották azokat a magyar borokat, amelyektől hazánk uniós elnöksége alatt derülnek majd jobb kedvre a találkozók és események vendégei.

Öt hét múlva kész a gödöllői kastély lovardája 

Nagy tempóban, a terveknek megfelelően halad, s várhatóan öt hét múlva készen lesz a Gödöllői Királyi Kastély lovardájának felújítása; az épület a tervek szerint az európai uniós elnökség idején számos tanácskozásnak ad majd helyet.

Keblemre, Szerbia! 

Intenzívebbé válik a kapcsolat Magyarország és Szerbia között jövő év elejetől, a 2011-es magyar uniós elnökség kezdetével.

900 millió a gödöllői királyi kastély fejlesztésére 

Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a gödöllői királyi kastély fejlesztését - adta hírül az MTI.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!