Melyek a magyar uniós elnökség borai? - Olvassa el!

Kiválasztották azokat a magyar borokat, amelyektől hazánk uniós elnöksége alatt derülnek majd jobb kedvre a találkozók és események vendégei.

A közel 250 rendezvényen egy-egy borrégiót ismerhetnek majd meg, a felszolgált borokat pedig Gál Hedvig, a soros elnökségi borfelelős mutatja be. A külügyminisztérium tekintélyes szakmai zsűrit kért fel a borok kiválasztására, a meghívott termelők körét pedig megadott szempontrendszer alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa állította össze a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének egyetértésével.

November 9. és 11. között a zsűri jó minőségű borokat és pezsgőket válogatott ki az állófogadásokra, a hivatalos vacsorákra, és 21 csúcsminőségű italt az informális miniszteri tanácsülésekre valamint egyéb magas szintű rendezvényekre.

A borok

Utóbbi kategóriába került a fehérborok között a Garamvári szőlőbirtok vinárium Vincent Prestige Brut nevű bora, Légli Ottó Légli Gesztenyés Rieslingje, a Légli Kft. Landordja, Tóth Sándor Áldozói Zenitje, az Oremus borászat háromputtonyos Tokaji Aszúja, Szepsy István Tokaji Cuvéeje, a Disznókő borászat ötputtonyos Tokaji Aszúja.

Csúcskategóriában tizennégy vörösbor kapott helyet: az Esterházy borászat Etyek kúria Pinot noirja, a Takler borászat Kékfrankos reserve-je, Szőke Mátyás és Zoltán Peresi Cabernet-je és Amerlot-ja, Thummerer Vilmos Vili papa cuvée elnevezésű bora, a St. Andrea borászat Egri bikavér merengője, a Frittmann testvérek Cabernet-Sauvignon Franc-ja, Gere Attila Kopár valamint Cabernet Franc Selection nevű nedűi, Tiffán Ede és Zsolt pincészetének Elysiumja, a Bock pincészet Bock Cuvée-je, a Gróf Buttler Egri Phantomja és a Koch borászat Cabernet Sauvignon Barrique-ja és Jégbora.

A zsűri és a séf

A termelők által beküldött borokat a szakmai zsűri vakkóstolást követő pontozással értékelte. A zsűri elnöke, Mészáros Gabriella a borok kiválogatását követő csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a három nap alatt a 16 szakavatott, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő tudással rendelkező zsűritag közel 260 tételt kóstolt végig, hogy végül a legjobbak mellett döntsön.

Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: a gasztronómiai sokszínűség bemutatása is fontos. A felszolgálásra kerülő borok és ételek közti harmónia elérése érdekében a magyar elnökség egy neves gasztronómiai tanácsadóval is együttműködik. Az ételekért Ruprecht László kiemelkedő szakmai tudással rendelkező séf, a 2005-ös Magyar Nemzeti Szakács Válogatott csapatkapitánya lesz felelős.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.