Nem írják be ezt az évet Bük és Sárvár turizmusának aranykönyvébe

Nem írják be ezt az évet Bük és Sárvár turizmusának aranykönyvébe 

Bük és Sárvár idén fekete évet zár, az Őrségben viszont a járvány miatt kiesett hónapok ellenére jelentősen nőtt a forgalom a kisebb szálláshelyeken, írja a Vas megye online hírportálja, a vaol.hu.
734 milliós fejlesztés Őriszentpéteren

734 milliós fejlesztés Őriszentpéteren 

Az Őrségi Nemzeti Park fogadóépületének és a látogatóközpontjának építése 2017-ben kezdődött meg, mindkét épületben közösségi- és kiállítóterek létesültek, amelyek lehetővé teszik például azt is, hogy ne csupán látogatókat fogadjanak, de akár Natura 2000 szemináriumokat is tartsanak. A több mint 734 millió forint értékű fejlesztés elsősorban az Őrség és a hozzá tartozó Natura 2000-es területek étékeinek bemutatását szolgálja.

Mesteri szállodaavató 

Kétszázmillió forintos magánerős beruházást követően új, 16 szobás szállodát adtak át kedden a Vas megyei Mesteri községben, közvetlenül a helyi termálfürdő mellett. A térség természeti adottságai, borai és gyógyvizei turisztikai vonzerővel bírnak.

Milyen a dobogón, Bük? 

2017-ben a Vas megyei Bük több kategóriában dobogóra is állt: a vidéki városok rangsorában már a harmadik legnépszerűbb úti cél, a külföldi vendégéjszakák számában pedig már a dobogó második helyére lépett Hévíz mögött.
Újabb kerékpárutak épülnek Vas megyében

Újabb kerékpárutak épülnek Vas megyében 

Több mint 423 millió forintos beruházással újabb kerékpárutak épülnek Vas megyében - közölte az MTI-vel kedden Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

Jelentős horgászturisztikai fejlesztés Vas megyében 

Több mint százmillió forintot fordítanak a horgászturizmus fejlesztésére Vas megyében a következő egy évben - tájékoztatta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke az MTI-t.

Vasi kastélyok újulhatnak meg 

A Nemzeti Kastélyprogram keretében újulhat meg három vas megyei kastély és a sümegi püspöki palota - jelentette be a Forster Központ elnöke kedden a sümegi polgármesteri hivatalban tartott szakmai egyeztetésen.

Izgalmas pünkösdi programok lesznek a hétvégén 

Összművészeti fesztivált rendeznek az Őrségben, Gencsapátiban néptáncfesztivál, Csepregen pedig hagyományőrző pünkösdi lófuttatás várja a látogatókat ezen a hétvégén Vas megyében. 

Koronás védjegyet kapott két büki szállásadó 

Szerdán újabb négy szálláshely kapott koronás minősítést, köztük a bükfürdői 3-koronás Herbert Apartman és a büki 3-koronás Montex Vendégház.
Megújul a Szelestei Abrorétum

Megújul a Szelestei Abrorétum 

Ha a község elnyeri a felújításhoz szükséges pályázati pénzt, a vas megyei gyöngyszem régi-új köntöst kap. A tervek már elkészültek. A sikeres pályázattal nem csak az itt található kastélyszálló forgalma növekedhetne, de a park látogatottsága is.

Szarvas József lett Vas megye arca 

A FATOSZ Szarvas József színművészt kérte fel, hogy Vas megye arca legyen.

A második vas megyei TDM 

A sárvári képviselő-testület augusztus 3-án jóváhagyta a Sárvár Tourist TDM Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság megalapításáról szóló szerződést - számolt be a Vasnépe.hu.

Javuló turistaforgalom a Nyugat-Dunántúlon 

A közelmúltban hozta nyilvánosságra elemzését a nyugat-dunántúli turistaforgalom idei alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!