Csirkével újít a Zing-alapító

Csirkével újít a Zing-alapító 

Rákanyarodik a csirkézők piacára a Zinggel már bizonyított Susánszky Ádám. A burgerező szépen robog előre, sikerült elindítaniuk a franchise-rendszert, és már egy vidéki étterem átadása is a rajtvonal felé kúszik, de közben az alapító kicsit háttérbe vonul, és új receptet próbál Budán: csirkézőt nyitott Crunchy néven - írja a Forbes.hu.
Többezer hamburgerrel a rászorulókért

Többezer hamburgerrel a rászorulókért 

Karácsonyi összefogásra buzdít a Budapest Bike Maffia és a Zing.
Magyar burgert nekünk és Európának!

Magyar burgert nekünk és Európának! 

Közép-európai márkává fejlesztenék tulajdonosai a budapesti kézművesburger-forradalom egyik élharcosát, a Zing Burgert.
MOB: Jogsértők voltak a sajtbureszes posztok

MOB: Jogsértők voltak a sajtbureszes posztok 

Megsértették a Magyar Olimpiai Bizottság szerint Kenderesi Tamás úszó személyiségi jogait azok a posztok, amelyeket a Zing Burger és a Burger King gyorsétteremláncok raktak ki a "sajtbureszes" nyilatkozata után. A MOB emiatt felszólította a cégeket a posztok eltávolítására, de komolyabb jogi lépéseket is fontolgat a bizottság.

Éttermet nyit a Zing burger az ötödik kerületben 

Éttermet nyit nyár elején a legendás burgereiről ismert Zing csapata az 5. kerületben. A gyorséttermek és a hagyományos éttermek előnyeit akarják ötvözni - írja a Travelo.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!