Kínai delegáció az államtitkárnál 

Dr. Kovács Miklós az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) turisztikai szakállamtitkára fogadta a Kínai Turisztikai Hivatal (CNTA), valamint a Kínai Államtanács vezetőiből álló ötfős delegációt.

Új látogatóközpont Szilvásváradon 

Északi Kapu elnevezéssel új látogatóközpont kiépítését tervezi Szilvásváradon a Bükki Nemzeti Park.

Színes programok az Idegenvezetői Klubtól 

A Szervezési Vezetési Tudományos Társaság a szakosztályai közül négynek ismerte el oklevéllel a 2007. évi munkáját.

Kaposvár lett az „Év Tourinform iroda Fenntartója” 

2007-ben egy új díjat alapított a Magyar Turizmus Zrt., amellyel a Tourinform hálózat minden szereplője – irodában dolgozó munkatárs, iroda, iroda fenntartója – elismerésben részesül, ezzel is hangsúlyozva a bel- és külföldi turisták számára nélkülözhetetlen személyes információnyújtás fontosságát és a szakmai háttérmunka jelentőségét.

Hajdúszoboszlóra került a Bodor Béla Vándorserleg 

Harmadik alkalommal rendezte meg január 26-án a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesülete Bodor Béla tiszteletére gasztronómia emlékversenyét, amelyen idén a hajdúszoboszlói kollégák mellett debreceni, budapesti vendéglátósok is indultak.

Tisztújítás Hajdúszoboszlón 

Újabb 5 éves időtartamra Istók Csabát, a Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda igazgatóját választotta elnöknek a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesülete.

Mosonmagyaróvári az „Év Tourinformátora” 

A Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati szerződésben működő Tourinform-hálózat munkájának értékelésére az MT Zrt. a Tourinform Szövetséggel közösen 2004-ben megalapította az „Év Tourinformátora” díjat.

Thaiok a házunk táján 

A berlini ITB-t követően a kiállításon résztvevő thaiföldi szolgáltatók egy része roadshow keretében mutatkozik be a közép-európai piacokon. A Post ITB 2008 Road Show & Business Matching budapesti állomása március 10-én 16 és 19.30 között lesz a Sofitel Budapest rendezvénytermében.

Társasutazások a fogyasztóvédelmi kampány hetedik kiemelt témája 

Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja 2007 októberében fogyasztóvédelmi kampányt indított Magyarországon, amely a magyar állampolgárokat tájékoztatja az itthon és más uniós tagállamokban őket megillető fogyasztói jogokról. A fogyasztóvédelmi kampány mostani kiemelt témája a társasutazásokra vonatkozik.

OIB ülés: kulturális témák terítéken 

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) tartotta kihelyezett ülését tegnap az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB), amelynek központi témái a kultúra és turizmus voltak. Az ülésen szó esett a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht. (HNR) tevékenységéről és a Reneszánsz Iroda működéséről, a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) előkészületeinek állásáról és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum terveiről és jövőjéről – értesült lapunk dr. Faragó Hildától, az OIB titkárától.

Eger: reneszánsz bál a várban 

Az egri vár nevezetes Dobó bástyája ezúttal nem tudományos konferenciának, hanem látványos farsangi mulatságnak adott otthont a napokban.

Magyar sikerek Írországban 

2008. január 23-án a Holiday World Show vásár nyitása előtti estén tartották, immáron 16. alkalommal az Ír Utazási Szakma Díjátadó Gáláját Dublinban.

Átadták az erzsébetligeti uszodát 

Az Erzsébetligeti Színházat is magában foglaló, XVI. kerületi fejlesztés csúcstartó a maga nemében, hiszen a közép-magyarországi régióban ez a 2004-2006-os európai uniós költségvetésben támogatott legnagyobb megvalósult beruházás.

Veszprém: reneszánszra hangolva 

Az idei Reneszánsz Évhez igazodva Veszprém „reneszánszra hangszereli” karakterében megfelelő, eleve betervezett rendezvényeit.

Reneszánsz év a Királyi Régióban 

2008. január 24-én Veszprémben ünnepélyes keretek között megkezdődött a Királyi Régió - Közép-dunántúli Turisztikai Régió - Reneszánsz évének rendezvénysorozata.

Bolgár-román Schengen-tervek 

Bulgária és Románia közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy a két ország legkésőbb 2011 márciusában válik a schengeni térség teljes jogú tagjává.

Főként kiemelt projektek jutottak uniós pénzekhez tavaly 

Soha nem érkezett annyi uniós pénz Magyarországra, mint tavaly, igaz ez volt a 2007-től 2013-ig tartó teljes 7 éves uniós költségvetési időszak első esztendeje, inkább kiemelt projektek, mint kisvállalkozások jutottak az 1,1 milliárd euróhoz.

A Légi Marketing Alap is segíti a Ryanair új balatoni járatát 

A tavaly indított London-Balaton és Frankfurt-Balaton járatok után 2008. március végétől Düsseldorfból is elérhető repülővel a „magyar tenger”.

Vízben jók vagyunk! 

A „2008 a Vizek Éve” mottó jegyében Sárváron, a Park Inn Szállóban tartotta kampányévnyitó sajtótájékoztatóját a Magyar Turizmus Zrt.

Eseménynaptár összefogással 

Az idei évben újdonságként 4 szomszédos balatoni település (Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök) közös rendezvénynaptárt készít.

Zöld Hét Berlinben, utazási vásár Drezdában 

10 nap alatt összesen mintegy 425 ezer látogató fordult meg a Grüne Woche (Zöld Hét) című berlini élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállításon 2008. január 18-27. között.

ANTOR MICE workshop 

2008. január 29-én negyedik alkalommal rendezték meg Moszkvában az Oroszországban működő nemzeti turisztikai képviseletek szövetségének (ANTOR) MICE tematikájú workshopját.

Idegenvezetői Világnap - 2008. február 24. 

1985 óta számos országban megünneplik az Idegenvezetők Világnapját oly módon, hogy február utolsó vasárnapján az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok a városuk érdekességeit, értékeit jobban megismerjék.

Új reklámkampánnyal csábít az ÖW 

Ahogy korábban írtunk róla, új reklámkampánnyal csábítja Ausztriába a vendégeket az Österreich Werbung (ÖW).

Rekordév volt az osztrák turizmus számára 2007 

Az actb vásáron nyilvánosságra került előzetes adatok szerint tavaly 31,1 turistaérkezést regisztráltak Ausztriában, ami 3,3%-os növekedést jelent 2006-hoz képest.

Már a vállalkozásoknál az első uniós mikrohitel 

Legalább 50-60 ezer hazai mikrovállalkozásnak ad esélyt az a hitelkonstrukció, amely az úgynevezett Jeremie program keretében, az Európai Unió támogatásának köszönhetően rendkívül kedvező feltételekkel, 6,5 százalékos kamattal, kezelési költség nélkül, akár 5 éves futamidő és 2 éves türelmi idő mellett kínál finanszírozási lehetőséget a legfeljebb 200 millió forint éves nettó árbevételt jegyző cégeknek.

Beszámoló az actb-ről 

Profi szervezés, kiváló, modern, vadonatúj helyszín a bécsi vásárközpontban, kelet-európai vásárlói dömping, izgalmas esti kísérőprogramok és ragyogó kávé a Gerbeaud által üzemeltetett kávézóban - röviden ezek az első benyomások az idei actb-ről.

Fórum követte a beszámolókat 

A MISZ tegnapi közgyűlésén az előadásokat követően a jelen lévők tehették fel kérdéseiket, adhattak hangot véleményüknek.

Jubilál a Neckermann 

15. évfordulóját ünnepli a magyarországi Neckermann – ebből az alkalomból sajtótájékoztatót hívtak össze, és néhány újdonságról is beszámoltak a jelenlévőknek.

MISZ közgyűlés 

Január 29-én tartotta közgyűlését a MISZ Budapesten, a Márványmenyasszony étteremben.

Magyarország Szlovákia legnagyobb idegenforgalmi vásárán 

Január 17-20. között rendezték meg Szlovákia legnagyobb idegenforgalmi vásárát, az ITF Slovakiatourt Pozsonyban.

8. Moszkvai Pool Salon Kiállítás és Vásár 

Nyolcadik alkalommal rendezik meg Moszkvában, a Krasnaya Presnya Expocenter 1. pavilonjában március 11. és 14. között a Pool Salont, az uszodák, fürdők és szaunák nemzetközi szakmai kiállítását és vásárát.

Kaposvár: modernizálják a termálmedencét 

Vízforgatót telepítenek a kaposvári élményfürdő területén működő termálmedencébe, az építkezés leghamarabb márciusban kezdődhet el.

Pekingi olimpia: átadták a 200 millió dolláros uszodát 

Kínában hétfőn átadták a 2008-as pekingi olimpiára épített nemzeti uszodát.

Rekordévet zárt Szingapúr 

Túlteljesítette a 2007-re célként kitűzött 10,2 milliós látogatószámot az ország, derül ki a Szingapúri Turisztikai Hivatal adataiból.

A RIB-ek díjazottjai 2007-ben 

A regionális idegenforgalmi bizottságok a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatóságaival és regionális turisztikai projekt irodáival együttműködésben minden évben elismerésben részesítik az adott régió arra legérdemesebbnek tartott turisztikai szolgáltatóit, szakembereit. A régiók 2007 végén, 2008 elején, ünnepélyes keretek között adták/adják át a díjakat. Az eddig lezajlott díjátadók összefoglalója:

Esterházy-kastély: 3 látogatói útvonalat alakítanak ki 

Tavasszal az eddigi egy helyett három látogatási útvonal közül választhatnak majd a turisták a fertődi Esterházy-kastélyban.

Kerékpárút épülhet Marcali és Boronka között 

A mai napon kerül sor a közel 225 milliárd forintos keretösszegű, 2007-2013. közötti Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) első szerződéskötésére.

Tokaj a Kultúra Magyar Városa 

Miskolc és Gyula mellett idén Tokaj nyerte el a Kultúra Magyar Városa címet.

Megalakult a Kecskemét és Térsége Turisztikai Egyesület 

2008. január 19-én 14 turisztikai vállalkozás, illetve magánszemély részvételével megalakult a Kecskemét és Térsége Turisztikai Egyesület (KTTE).

Vasárnap nyitott az actb 

Az actb (austrian and central european travel business), Ausztria legnagyobb turisztikai szakkiállítása január 27-én nyitotta meg kapuit.

Budapestre invitál az Algemeene Dagblad utazási melléklete 

Hollandia második legnagyobb napilapja, az Algemeene Dagblad Wereldreis mellékletének újságírója Xandra van Baarle a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében járt tavaly novemberben Budapesten.

Tv-sorozatok a falusi turizmusról 

A Palóc Úton első alkalommal megrendezett mátraderecskei Párnafesztivál, a Gyarmati Vígasságok és a Szatmári Fesztivál modell értékű eseményei is szerepeltek a M2 csatornán a RegioFilm Stúdió falusi turizmusról szóló két részes televíziós sorozatában, amely az ország hátrányos helyzetű térségeiben vizsgálta a turizmussal összefüggő szak- és felnőttképzés lehetőségeit.

Változás a ROP turisztikai attrakciófejlesztési pályázati kiírásban 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január 22-én közleményben hívta fel a figyelmet a ROP turisztikai attrakciófejlesztési pályázati kiírásait érintő változásokra. A változások az észak-magyarországi, észak-alföldi és dél-alföldi turisztikai attrakciófejlesztési pályázatokkal kapcsolatosak.

Rövidesen a parlament elé kerül a Balaton-törvény 

Várhatóan még tavasz előtt a parlament elé kerül a Balaton-törvény rég várt módosítása, és a tervek szerint júniusig el is fogadják.

Magyar főkonzulátus nyílt Jekatyerinburgban 

Január 25-én ünnepélyes keretek között avatták fel a jekatyerinburgi magyar főkonzulátust.

Utazás kiállítás: több szakmai program 

Számos újdonságot és még több szakmai programot ígér az idén február 28. és március 2. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban jelentkező Utazás kiállítás. A kiállítás nyitó napja ezúttal is zártkörű, szakmai nap lesz, amelyre idén először ingyenes belépést biztosít a szakközönség számára a HUNGEXPO Zrt. A kedvezményt a turisztikai szaklapokban, így a Turizmus Trend következő számában is megtalálható bónnal vagy a partnerektől kapott meghívólevéllel vehetik igénybe a turisztikai szakemberek.

Különleges elõszezoni kínálat Tokaj-Hegyalján 

Cégeknek és utazási irodáknak ajánlják elsõsorban, de akár egyéni turisták is részt vehetnek a Tavaszi Ízkavalád Tokaj-Hegyalján címû akcióban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!