Rügyfakasztó, nyusziugrasztó húsvét Avalóniában

Rügyfakasztó, nyusziugrasztó húsvét Avalóniában 

Mint minden évben, így idén is színes programokkal, izgalmas játékokkal és megannyi élménnyel várja húsvétkor is a szórakozni vágyó családokat az Avalon Park. A négynapos programsorozat április 19-én kezdődik és húsvét hétfő délutánján ér véget.
Lángol a Notre-Dame

Lángol a Notre-Dame 

Kigyulladt hétfő délután a 850 éves párizsi katedrális, a Notre-Dame. Az egyik vékonyabb templomtorony össze is omlott a tűzvészben.
9 órás késés - izgalmas útja volt az easyJet utasainak

9 órás késés - izgalmas útja volt az easyJet utasainak 

Az Airportal értesülései szerint Utasai nélkül szállt fel az easyJet egyik járata Portóból, őket végül busszal vitték el a célállomásra.

Természetes fűnyírók bevetésen, Bécsben 

Bécs talált egy kimondottan öko és mindemellett olcsó módszert a Duna-sziget füves területeinek karbantartására. Nagy fogyasztású fűnyírógépek helyett májustól ugyanis egy birkanyáj fogja lelegelni a pázsitot a bécsiek kedvenc pihenőhelyén.

Indulj! – már kapható új, formabontó magazinunk 

Miként eredhetünk Dublinban négy irodalmi Nobel-díjas (és további ismert szerzők) nyomába? Miért lett Chicago az art déco felhőkarcolók fellegvára? Hogyan épül fel az ország ötödik legnagyobb, ám pusztán egy hétig álló „városa”, a Sziget fesztivál? Hol foglaljunk, ha itthon keresünk formabontó szálláslehetőséget és hogyan válasszunk gyerekbarát szállodát? És vajon melyik az az ország, amely birkákra szerelt mobiltelefonnal feltérképezett street view-val kampányol?
Ünnepelnek a kirakatok

Ünnepelnek a kirakatok 

Hétfőn, 15-én 10 órakor a Veres Pálné utca 19 szám elől indul a zsűrizés Kirak(h)atod a kirakatba kirakatkiállításon, ezzel együtt indul a közönségszavazás is az esemény facebook oldalán.
Ítéletidő pusztít(ott) Amerikában

Ítéletidő pusztít(ott) Amerikában 

Ítéletidő pusztított vasárnap az Egyesült Államok középnyugati és déli tagállamaiban, halálos áldozatokat követelő hóviharok és tornádók tomboltak. 
Sunday Times: Salisbury az Egyesült királyság legélhetőbb városa

Sunday Times: Salisbury az Egyesült királyság legélhetőbb városa 

A Sunday Times annak ellenére választotta a legélhetőbb városnak Salisbury-t, hogy ebben az angliai városban próbálták idegméreggel megölni tavaly Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynököt és lányát. 
A munkaerő megtartásának egy formája: az elismerés

A munkaerő megtartásának egy formája: az elismerés 

Egy Facebook posztra lett figyelmes az Euronews: virággal és pezsgővel köszöntötték köszöntötték a 30 éve, azaz a kezdetektől a finn nagykövetségen dolgozó takarítónőt, Gál Évát. A bejegyzésben a dicséret magyarul és finnül is olvasható: "csendesen, tapintatosan, csaknem láthatatlanul végzi munkáját, hogy általában csak a tisztaságillat, a kifogástalan rend és a gondosan ápolt virágok utalnak jelenlétére".
Nyitva a hibrid hotel

Nyitva a hibrid hotel 

Hivatalosan is megnyitották Budapest legújabb hibrid hoteljét a Csarnok téren, a Központi Vásárcsarnok mellett. A német szállodalánc- csoport 26. szállodáját, a MEININGER Budapest Great Market Hall-t, valamint az épület alatt egy négy szintes mélygarázst. 

Francia síterepek: folyamatos fejlesztések 

Az új befektetéseknek, technológiáknak és ötleteknek, na meg a bőséges havazásnak köszönhetően a francia síterepek mozgalmas szezont zárhattak – derült ki az Atout France sí-workshopján, április 9-én.

21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban 

Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után - közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.

Sikeres volt a magyar-horvát élőhely-revitalizációs beruházás 

Újraéledt az Ó-Dráva holtág az Európai Unió LIFE+ programjának keretében, az öt évig tartó, mintegy 834 ezer eurós magyar-horvát élőhely-revitalizációs beruházás zárókonferenciáját kedden tartották Barcson.

Szerda reggel nyolc órakor kezdődik a BAH-csomópont környékének kiürítése 

Szerda reggel nyolc órakor lezárják a BAH-csomópont környékét, megkezdődik a terület kiürítése, majd annak végeztével - várhatóan a reggeli, délelőtti óráktól kezdődően - csomóponton sem lehet majd áthaladni, ezért arra kérik a közlekedőket, hogy más irányból közelítsék meg úti céljaikat - mondta a XII. kerület polgármestere és rendőrkapitánya szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Van egy zöld ötlete? 

Az E.ON szervezésében ismét megrendezik az Energy Globe nemzetközi verseny magyarországi fordulóját, melyre fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezésekkel lehet pályázni 2019. április 14-ig.

Pályázhatnak családbarát munkahelyek kialakítására 

Idén is pályázhatnak családbarát munkahelyek kialakítására a kis-, közép- és nagyvállalatok, illetve költségvetési szervek, a határidő május 6.

Folytatódik a reformélelmiszerek térnyerése 

Immár korántsem csak a diétázók és a fitneszhívők pörgetik a bio-, reform- és mentes élelmiszerek piacát Magyarországon. A vásárlók egyre tudatosabbak, és évszaktól függetlenül hajlandóak többet költeni egészséges ételekre. Mindez nemcsak a boltok forgalmán, hanem a termékfejlesztési irányokon is jól látszik.

Az ünnep megint jó foglaltságot hoz 

Az egész országban teltházzal üzemelnek a szállodák a húsvéti ünnepekkor, a szobák átlagára pedig 5-10 százalékkal magasabb a tavalyinál - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.

Egy este a legkiemelkedőbbeknek 

Immár 26. éve, hogy a Freed Péter által alapított Budapest Week Publishing minden tavasszal megrendezi a Best of Budapest & Hungary Díjátadó Gálaestet, ahol az előző év legkiemelkedőbb éttermeseit, szállodásait, és egyéb szolgáltatóit díjazzák

Turisztikai bemutatkozás Düsseldorfban 

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. turisztikai vállalkozások szíves figyelmébe ajánlja a Düsseldorfi Magyar Napokon való részvételi lehetőséget

A turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék az adatközlő rendszert 

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója a szállodaszövetség digitális szekcióülésén hétfőn Budapesten.

Szabadonengedési terv - a delfinek elhagyhatják az orosz cetbörtönt 

Megállapodás született az orosz cetbörtönben fogva tartott összes delfin szabadon engedéséről - jelentette ki Oleg Kozsemjako, az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójának kormányzója hétfőn a Szrednyaja-öbölnél.

2018. legjobb üzleti célpontja 

A Business Destinations brit magazin Horvátországot választotta meg 2018. legjobb üzleti célpontjává. A Horvát Idegenforgalmi Közösség a "Európa" kategóriában nyerte el ezt a díjat, melyen belül egyébként a hivatás turizmus legjobb szállodáit, repülőtereit, légitársaságait, létesítményeit és szolgáltatásait is kiválasztották.

A világon egyedülálló esemény a Pécsi Állatkertben 

Csodaszámba menő, világszinten is rendkívül fontos esemény történt a pécsi állatkertben: Ervina, az állatkert egyik szalagos varánusza fél éve egészséges tojásokat rakott, melyekből négy kis varánuszbébi kelt ki pár hete. Az llatkertben két nőstény varánusz él, a kis gyíkok tehát feltehetően szűznemzéssel születhettek meg, ami rendkívül ritka.

Észak-Korea legnagyobb turisztikai eseménye 

Nagyjából ezer külföldi amatőr futó vett részt a phenjani nemzetközi maratonon vasárnap. Az Észak-Korea fővárosában rendezett verseny meglehetősen laza, a szervezők azt is lehetővé teszik az indulóknak, hogy végigsétálják a pályát.

Ünnepel Siófok 

Április 19-22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án elindul a 173. balatoni hajózási szezon, de emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, illetve egész áprilisban Siófokon.

A robotpincértől az influencerig 

Új trendekről és technológiákról szólt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Földszinti szekciójának tavaszi ülése.

Turizmusban a mesterséges intelligencia 

Magasabb tudásigény, önfejlesztés, személyes élményadás, új technológiák alkalmazása. 2030-ra a mainál 2/3-dal nagyobb igény mutatkozik majd a turizmusban a mesterséges intelligenciával, a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos ismeretekre, ahogy 1/3-dal több programozói, adatelemzői, üzleti intelligencia, big data elemzői tudásra – állapította meg az Új Turizmus Generáció Szövetség Budapesten tartott pénteki konferenciája.

Közép-Erdély turisztikai lehetőségeiről 

A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa (BGKA) turisztikai fejlesztésben érdekelt üzleti partnereit hívta meg Közép-Erdély gazdasági lehetőségeinek élénkítését és kiaknázását célzó konferenciájára, amelyet április 5-én pénteken rendeztek meg a Fővárosi Önkormányzat Dísztermében.

Tengerpartot idéző bárok Bécsben 

Alig köszöntött be a várva várt tavasz, Bécsben máris beindult a teraszszezon. A sörözők és kávéházak megnyitották kerthelyiségeiket, a Donaukanal partján pedig már nyugágyakkal és napozószékekkel várják a koktélozni vágyókat.

Húzós árakkal nyit az Air Canada idei nyári járata 

Visszatért az Air Canada Budapestre. A tengerentúli légitársaság immár negyedik szezonját kezdi idén Magyarországon: tavasztól ismét elindítja roppant sikeres Budapest-Torontó közvetlen járatpárját.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál 

2019. április 5-28. között új helyszíneken, de a már megszokott magas minőségű kézműves termékekkel és igazi vásári hangulattal várja a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál.

Mintegy 100 hektárnyi nád égett le Fonyódon 

A tűz még csütörtökön keletkezett a berekben, a Turul utca és az M7-es autópálya közötti szakaszon.Mintegy 100 hektárnyi nád égett le Fonyódon; a tüzet péntek reggelre nagyjából körülhatárolták - közölte a katasztrófavédelem.

Június végéig csúszik a Brexit? 

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) legfeljebb június 30-ig terjedő halasztását kérte Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez intézett pénteki levelében Theresa May brit miniszterelnök, nyitva hagyva a korábbi kilépés lehetőségét. A június végi halasztási határidőt London nem először javasolja.

Az emberek kevesebb mint fele tudja, hogy a a biológiai sokféleség csökken 

A WWF számára készített egyik friss kutatás alátámasztotta, hogy sokan nem vagyunk tisztában azzal, milyen értékek vesznek minket körül, ahogy azzal sem, hogy ezeken az értékeken a saját létünk múlik. A világ tíz, biológiailag legsokszínűbb országában készített tanulmányból ugyanis kiderül: az emberek csupán 49%-a számára nyilvánvaló, hogy a biológiai sokféleség folyamatosan csökken, és csak 39%-uk tudja, hogy életük a természettől és annak sokszínűségétől függ - hiszen innen jutunk ételhez, ivóvízhez és tiszta levegőhöz. 

Pontos volt márciusban a Ryanair 

A Ryanair 10,9 millió utasnál is többet szállított márciusban, 59 800 járatuk több mint 94%-a időben érkezett meg. Az  Utazásom értékelése (Rate My Trip) funkciójval értékelést beküldő 91 000 utas 88%-a  Kiválónak, Nagyon jónak vagy Jónak minősítette

27 világklasszis DJ lép fel a Szigeten 

A Sziget szervezői bejelentették az idei Samsung Colosseum teljes zenei felhozatalát, a sorban olyanokat, mint például Avalon Emerson, Courtesy, Red Axes, Butch vagy Margaret Dygas. 

Friss Street View - képeken az ország 

A Google Maps áprilisban indítja újra a Street View-felvételek rögzítését Magyarországon. Az április–májusban zajló aktivitás hét várost érint.

Könnyebb lesz közlekedni Budapesten és környékén? 

Az Európai Bizottság kohéziós politika keretében 4 milliárd eurós (1288 milliárd Ft) beruházási csomagot fogadott el 10 tagállam 25 nagyszabású infrastrukturális projektje számára. Magyarország esetében a támogatás jobb forgalmi összeköttetéseket tesz lehetővé Budapest körül a torlódások csökkentése és a jobb közlekedésbiztonság elérése érdekében - közölte az uniós bizottság.

A Z generáció megszólítása 

Az írott kommunikáció, a verbalitás fontossága és az erre való képesség is csökken a Z generáció körében. A leírt és kimondott szavakat és mondatokat egyre inkább felváltják az emotikonok, fotók, gifek, videók, ami nem lenne hátrány a marketingnek, ha a fiatalok ugyanakkor nem lennének reklámkerülők is.

Növekedtek a vendégéjszakák Romániában 

Az első két hónapban 9,8 százalékkal, 2,969 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a román országos statisztikai intézet.

Újonnan felfedezett ókori kincs Jeruzsálemben 

Héber feliratos, 2600 éves, kőből készült pecsétnyomót találtak a régészek Jeruzsálemben egy ásatáson - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 

Áprilisban megújul a Budapest Card 

Április 1-jén jelent meg – nyolc nyelven – az idei turisztikai évre (2019. április 1. – 2020. március 31.) kiadott Budapest Guide és Budapest Card katalógus. Budapest főváros hivatalos, ingyenes turisztikai kiadványa széles áttekintést ad Budapest látványosságairól és programjairól, valamint bemutatja a Budapest Card partnerek szolgáltatásait.

Ünneplik a tavaszt és a cseresznyevirágzást 

Április 13-án, szombaton rendezik meg a Cseresznyevirágzás Ünnepét  Szomolyán. Futóverseny, falu- és bortúra, tánc, vásár, zene: ezekkel készülnek megünnepelni a tavaszt. Sőt! Már koradélután énekel a Csillag Születik 2011-es győztese, László Attila.

Újabb rendezvény erősíti idén a konferenciaturizmust 

Újra Budapesten rendezik az ITU Telecom World 2019 globális távközlési konferenciát, az esemény megszervezéséről szóló megállapodást Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár Hou-lin Csaóval, az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesületének (ITU) főtitkárával írta alá hétfőn Budapesten.

Balatonfüred (lesz) a magyar vitorlázás fellegvára 

Kiemelkedő sportdiplomáciai eseménynek ad otthont hétfőtől Balatonfüred: a Balaton-parti városban tartják április 1. és 3. között a nemzetközi vitorlás szövetség, a World Sailing idei Training and Development szimpóziumát. A rendezvény keretében a vitorlázás fejlesztése, az együttműködés, a fiatal vitorlázók képzése, a versenyszervezés, az edzői tevékenység, az önkéntesség, a marketing és promóció, a stratégiatervezés, valamint a paravitorlázás fejlesztése témaköreit érintik a prezentációk és interaktív workshopok.

Elindult a tavi viharjelzési szezon 

2019. április 1-jétől elindul a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A tavi viharjelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adja ki a Siófoki Viharjelző Obszervatórium szakmai felügyelete mellett. A Balaton viharjelzési szempontból három medencére tagolt: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Tihanyig tartó középső és a tihanyi szorostól keletre lévő keleti medencére. A balatonihoz hasonló fényjelző lámpák működnek a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál is.

Újabb lépés Sárvár okos várossá fejlesztésében 

Egy új applikáció segíti a nyaralóknak környezettudatosabbá tenni a sárvári vakációt. A Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. nemrég elkészült alkalmazása része annak a törekvésnek, hogy a település a hagyományait megtartva okos várossá váljon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár

Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár 

A Champagne For You tulajdonosa, Kiszely Katalin mesélt nekünk, aki a pezsgők szeretetét üzleti vállalkozássá és életérzéssé formálta.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.