Európai Kulturális díj a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak 

Európai kulturális díjat kapott az idén 25 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál, a kitüntetést Zimányi Zsófia, a Budapest Fesztiválközpont Fht. Igazgatója vette át.

Roadshow Londonban és Párizsban 

London és Párizs volt a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. és Budapest - Közép-Dunavidéki RMI közös Road Showjának első két állomása.

Örömünnep- Pécs 2010 

Múlt héten Pécs nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet, ebből az alkalomból október 25-én a pécsi Széchenyi térre az „Örömünnep- Pécs 2010” rendezvényre várják az érdeklődőket.

Szeged főutcája - a Tisza 

A Szegedi Idegenforgalmi Klub következő ülésén október 26-án a szegedi Novotel szállodában mutatja be az Oskolás Intézet Kft. revitalizációs koncepcióját.

Chemol Travel: új programfüzet 

A Chemol Travel a Spinoza Házban mutatta be 2005-2006. őszi, téli és tavaszi programfüzetét.

Rendezvények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 

November 7-13. között Francia Nemzeti Filmnapokat tartanak Miskolcon, 10-én Belvárosi zenei esték rendezvényre várják a látogatókat.

Vidék íze 

Új kiadványt jelentetett meg a Szabad Lap Kiadó, ajánlása szerint azoknak, akik "szeretnek enni és imádnak főzni".

A Virágos Magyarországért verseny győztesei 

Idén 12. alkalommal rendezték meg a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt, a fődíjakat város kategóriában a Somogy megyei Nagyatádnak, falu kategóriában a Baranya megyei Orfűnek ítélték.

A turisták fele Európát választja 

A múlt héten háromnapos turisztikai konferenciát szervezett az Európai Bizottság, ahol Günter Verheugen az EU ipari biztosa Európa turizmusát fellendülő szektorként értékelte.

Kelendőek a vendéglátásra-alkalmas ingatlanok 

2005-ben felpezsdült a budapesti belvárosi üzlethelyiségek piaca, az ESTON International Ingatlan-tanácsadó Rt. elemzése szerint a vendéglátó-tevékenységre alkalmas ingatlanok vezetik a slágerlistát.

Megnyílt a Tourinform Őrség 

Újabb Tourinform-iroda nyitotta meg kapuit a közelmúltban Őriszentpéteren.

Tourinform Találkozó 

Ma rendezik meg a Művészetek Palotájában az országos Tourinform találkozót, amelyen az ország 149 turisztikai információs irodája vesz részt.

Bemutatkozott a bencés likőrcsalád 

Az Agárdi Pálinkafőzde és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésével forgalomba került a Bencés Likőrcsalád.

"Más, mint másutt..." IX. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal szervezésében rendezik meg a "Más, mint másutt..." IX. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást 2006. április 8-9. között.

Vízi-turisztikai találkozó a Dél-Dunántúlon 

Szeptember legvégén a Pécs és a Dél-Dunántúl adott otthont a „WaterTour” elnevezésű nemzetközi vízi-turisztikai projekt harmadik nemzetközi találkozójának, ahova a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség meghívására a projekt négy további partnerrégióját képviselő német, ír, portugál és finn turisztikai szakemberek látogattak el.

Nemzetközi Szakács Nap 

A Magyar Turizmus Rt. 2006-ban belföldi tematikus évet szervez, amelynek középpontjában a bor és a gasztronómia áll majd, ugyanis a belföldi vendégek magyar konyhához való viszonyát szeretnék megváltoztatni.

Jövőre 40 éves az ITB 

A jövő évi ITB-re a Magyar Turizmus Rt. 310 négyzetméter megjelenésre foglalt standfelületet, a magyar kiállítók az idei rendezvényhez hasonlóan, a „Kleiner Stern” közelében, a 11.1 csarnokban kapnak helyet.

Új vásárok az ITTFA kötelékében 

A közelmúltban két robbanásszerűen fejlődő turizmusáról nevezetes ország vezető szakmai kiállítása lépett be a Nemzetközi Turisztikai Vásárok Szövetségének kötelékébe.

Vista: két téli katalógus 

Szerdán mutatta be a Vista utazási iroda két téli katalógusát.

Megújult a Budapesti Kongresszus Központ 

Az Accor Pannonia Hotels Rt. 8 millió eurós beruházással felújította a Budapesti Kongresszusi Központot, amely ezután a Budapest Congress & World Trade Center nevet viseli.

Turisztikai szakdolgozat pályázat 

A Magyar Turizmus Rt. idén ötödik alkalommal hirdette meg „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” című pályázatát.

Rekordszámú résztvevő a hazai maratonokon 

Szeptember 4-én és október 2-án megdőltek a korábbi évek rekordjai, minden idők legnépesebb mezőnye állt rajthoz a 20. Budapest Félmaratonon szeptemberben és a 20. Budapest Maratonon októberben.

Szuper-G utasbiztosítás síelőknek 

Az UNIQUA Biztosító Rt. 2005/2006 síszezonjára a Magyar Professzionális Sí-és Snowboard Oktatók Kara Egyesület szakmai iránymutatásával egy új síbiztosítást dolgozott ki.

Bemutatkozott Berlin 

Immár hatodik alkalommal mutatkozott be Budapesten a Berlin Tourismus Marketing GmbH (BTM), partnerével az Alpha Travel Consultants GmbH-val, illetve a Német Turisztikai Központtal közösen.

Pécs lesz Európa kulturális fővárosa 

Tegnap a kormány a zsűri állásfoglalásával egybehangzóan Pécset választotta meg az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre.

Kedvezett az augusztus a németeknek 

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) által nyilvánosságra hozott felmérés szerint, augusztusban a németországi kereskedelmi szálláshelyeken összesen 44,2 millió éjszakát töltöttek el vendégek, ami két százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Több magyar utazott Belgrádba 

A Belgrádi Turisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint idén augusztusban a tavalyi év augusztusához képest 32 százalékkal nőtt a Belgrádba utazó magyar vendégek száma, a magyarok vendégéjszakáinak száma 53 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel ezelőtt.

Brit cool túra októbertől Budapesten 

Október 22-én a British Council szervezésében, a MINI támogatásával fél éven át tartó programsorozat indul.

Szárnyal a budapesti turizmus 

Az idei év első nyolc hónapja során folytatódott a budapesti turizmus tavaly kezdődött sikersorozata.

Demonstráció a Club Aliga eladása ellen 

Több mint háromszáz helybéli és üdülőtulajdonos tiltakozott vasárnap a Club Aliga eladása ellen.

Utazzon határok nélkül az Eurórégióban! 

A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Kht. „Az Európai Unión innen és túl - határmenti szakkiállítás- és konferenciasorozat” projekt következő állomásaként október 20-22. között Turizmus - Utazás szakkiállítást és konferenciát rendez, ahol a magyar-román-szerb kiállítók bemutatják a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kiemelt turisztikai területeit, jellemző turisztikai irányait és termékeit.

Nemzetközi Régiós turisztikai Kiállítás 

Október 14-én a szombathelyi Művelődési és Sportházban Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter megnyitotta a Nemzetközi Régiós Turisztikai Kiállítást.

Egyesült a Danubius Szállodaüzemeltető és a Danubius Beta Hotels 

A Danubius Beta Hotels Szolgáltató Kft. (Beta) egyesült a Danubius Szállodaüzemeltető és Szolgáltató Rt.-vel (DSzSz Rt.), az átalakulást a Cégbíróság bejegyezte.

Taverna Kupa- idén negyedszer 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Budapest és Környéke Régiójához tartozó TAVERNA Gasztronómia Társaság idén negyedszer rendezte meg a “TAVERNA KUPA” országos egyéni versenyét.

A Magyar Vendéglátás Csillagai 

Október 11-én a Mercure Budapest Korona szálloda Tokaj éttermében tartották a Magyar Vendéglátás Csillagai 2005 szakmai szavazásának eredményhirdetését.

Európai nagyvárosokban mutatkozik be Budapest 

Ma kezdődött és a jövő év elejéig tart az a hat nyugat-európai nagyvárost érintő road-show, melynek keretében a Magyar Turizmus Rt. Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. szakemberei Budapestet és környékét népszerűsítő prezentációkat tartanak a legrangosabb tour-operátorok, utazási irodák képviselői előtt.

Leonardo da Vinci-képek Anconában 

Leonardo de Vinci két új festményét tekinthetik meg szombattól az Adriai-tenger parti Ancona múzeumába ellátogatók.

Budapesti Őszi Fesztivál 

Október 14-23. között rendezik meg a Budapesti Őszi Fesztivált, amely idén minden eddiginél több programmal várja az érdeklődőket. Pénteken Demszky Gábor főpolgármester nyitotta meg az egyhetes programsorozatot a városházi bazársor területén kialakított Városháza Parkban.

Az Agentura Adventure első szakmai tanulmányútja 

Bemutatkozott az Agentura Adventure utazási iroda.

Személyes feltölthető repülőjegyszámla a Wizz Airnél 

A Wizz Air új termékkel rukkolt elő, a WizzPlus szolgáltatást a törzsutasoknak kínálja a diszkont légifuvarozó.

Olaszországban megépül a világ leghosszabb függőhídja 

Bizonyossá vált, hogy megépül Olaszországban a világ leghosszabb függőhídja, amely Európa egyik legnagyobb szabású projektje lenne.

Élénkül a belföldi utazás, főleg a hosszú hétvégék eredményesek 

Az előrejelzések szerint a mindenszentek napjával négynaposra duzzadt október 28-tól november 2-ig tartó hosszú hétvégén is sokan keresnek fel belföldi célpontokat.

Nőhet az idegenforgalmi adó Budapesten 

A fővárosban már évek óta változatlan az idegenforgalmi adó mértéke, jelenleg a szállásdíjbevétel 3 százalékát kitevő összeg nominálértékben jelentősen elmarad egyes vidéki településeken szedett idegenforgalmi adó mértékétől, ahol akár a 350 forintot is elérheti éjszakánként ez az összeg.

easyJet: jótékonysági akció 

Az easyJet nagylelkű utasai több mint 200 000 angol fontot adományoztak a légitársaság jótékonysági partnerszervezetének, az Epilepszia Nemzeti Társaságnak (NSE).

Veszprémi pályázat 

Európai uniós tárgyalásos közbeszerzést írt ki Veszprém önkormányzata a ppp-konstrukcióban finanszírozandó multifunkcionális sportcsarnok építésére és legalább 15 éves üzemeltetésére.

Élénkül a beutazás Ausztriából 

A KSH legfrissebb adatai szerint augusztusban 634 300 vendég érkezett Ausztriából, ami az 1999 óta mért legjobb eredmény.

Magyarország a mexikói sajtóban 

Mexikó vezető életmódmagazinjának újságírója a közelmúltban felfigyelt a Magyar Turizmus Rt. Magyarországot népszerűsítő „Talent for entertaining” turisztikai imázskampányára.

Javuló szállodai mutatószámok 

Az idei év első kilenc hónapjában a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 16 százalékkal, a vendégéjszakák száma 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!