Nagyobbra nő a Budapest Eye

Nagyobbra nő a Budapest Eye 

A stabil kereslet mellett az üzemeltető cég vezetője lát esélyt egy új, akár még nagyobb kerék beszerzésére, pár éven belül. 
Terasznyitás az Erzsébet téren

Terasznyitás az Erzsébet téren 

Megnyílt az Erzsébet téri, egykori buszpályaudvar épületében lévő Gin Corner Botanist Gallery nevű szabadtéri terasz.  A Nyíri István Ybl-díjas építész által tervezett, egykori buszpályaudvar épületének felső emelete már a kilencvenes években is helyet adott rendezvényeknek.  
Robbanóanyagot találtak az V. kerületi Erzsébet téren

Robbanóanyagot találtak az V. kerületi Erzsébet téren 

Mintegy száz kilogrammnyi, különböző típusú második világháborús robbanótest került elő földmunkák során az V. kerületi Erzsébet téren szerda délelőtt - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Római történelem Budapest belvárosában

Római történelem Budapest belvárosában 

Egész napos kulturális és zenei programok, interaktív kalandjáték, valamint mesterségek vására vár minden érdeklődőt október első hétvégéjén Budapesten. A kétnapos programot egy több éves szakmai projekt részeként rendezik meg, amelynek a végcélja a római limes magyarországi szakasza, a ripa Pannonica UNESCO világörökségi státuszának elnyerése és abban rejlő nemzetgazdasági jelentőségű gazdasági-turisztikai lehetőségének a kihasználása. 
Újra forog a Sziget Eye

Újra forog a Sziget Eye 

Megkezdte működését, és októberig várja az érdeklődőket a Sziget Eye a fővárosi Erzsébet téren. A 65 méter magas óriáskereket az idén nem szállítják ki a Sziget fesztiválra, de ott is lesz egy kisebb szerkezet.

Zenei klub, étterem és bisztró is lesz az Akváriumban 

Március 30-án adják át az Erzsébet téri Kulturális Központ és Parkot, és ekkor nyitja meg kapuit a felújított, átalakított Akvárium Klub is –adta hírül az Erzsébet Vagyonkezelő Kft.

Sivatagot avattak az Erzsébet-téren 

„A Kétfarkú Kutya Párt átadta az első magyar sivatagot az Erzsébet téren, Szent István Nemzeti Sivatag néven. Gratulálunk magunknak!” – áll az MKKP közleményében.
Erzsébet tér: újragondolva

Erzsébet tér: újragondolva 

Sajtótájékoztatón ismertette a koncepció és a beruházás legfontosabb elemeit az új Erzsébet téri Kulturális Központ és Park létrehozásáért felelős miniszteri biztos július 4-én koradélután az Akvárium Klubban. Dr. Guller Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felel, mint miniszteri biztos, míg a nagy médiaérdeklődés mellett megrendezett tájékoztatón megjelent Ondraschek Iván a fejlesztés szóvivőjeként, Muraközy Péter pedig az Akvárium Klub vezető programszervezőjeként tette hozzá a legfontosabb tudnivalókat a beszámolóhoz.

6 hétig forog az Erzsébet téren a Sziget Eye 

Itthon eddig még nem látott méretű, mintegy 65 méter magas óriáskereket állít fel közösen a Belváros önkormányzata és a Sziget Szervezőiroda az V. kerületi Erzsébet téren. A monumentális látványosság június 7-től fogadja az érdeklődőket és hat hétig működik a belváros szivében. 
"Bringakút" nyílt az Erzsébet téren

"Bringakút" nyílt az Erzsébet téren 

Ingyenes szerviz és tanácsadás a bringaKúton, valamint új, kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazás is szerepel a MOL bringaProgramban, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.

Kiürítették szerda este az Akvárium Klubot 

Szerda este víz szivárgott az Erzsébet téri Akvárium Klub tetőmedencéjéből. A helyszínt kiürítették, az esti koncert elmaradt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!