Új attrakciók a gyomaendrődi fürdőben 

Kiírták a közbeszerzési pályázatot a Liget Gyógyfürdő fejlesztésére.
Csúszdapark épül Gyomaendrődön

Csúszdapark épül Gyomaendrődön  

A beruházás értéke megközelíti az 1,3 milliárd forintot.

Magasabbra emelik a Hármas-Körös gátját 

A mértékadó árvízszintnél csaknem egy méterrel magasabbra emelik a Hármas-Körös jobb parti, csaknem öt kilométer hosszú gátját Gyomaendrőd térségében - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) az MTI-vel.
Új elnök a gyomaendrődi turisztikai egyesület élén

Új elnök a gyomaendrődi turisztikai egyesület élén 

2016 a változások éve Gyomaendrődi Üdültetési Szövetség Turisztikai Egyesületben.
Vallás és ökológia: 459 millió forintos turisztikai fejlesztés ért véget

Vallás és ökológia: 459 millió forintos turisztikai fejlesztés ért véget 

Befejeződtek a Békés megyei Gyomaendrődön a Lélekkel a Körösök mentén - turisztikai fejlesztések a vallás és a Körös ökológiája tükrében elnevezésű projekt tavaly október óta zajló kivitelezési munkálatai. A beruházást 459 millió forintnyi európai uniós támogatásból valósították meg - tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t Hornok Ernő a beruházás PR-felelőse.
Horgászok és „bogarasok” után jöhetnek a zarándokok

Horgászok és „bogarasok” után jöhetnek a zarándokok 

A Körös-holtágakkal átszőtt észak-békési várost, Gyomaendrődöt eddig elsősorban a horgászturisták és a különböző fesztiválok – például a Bogártalálkozó - résztvevői keresték fel, az idén nyártól azonban a zarándokturistákat is várja a település.

Átadták a korszerűsített vasúti pályát Gyomaendrőd és Békéscsaba között 

Átadták a korszerűsített vasúti pályát Gyomaendrőd és Békéscsaba között. A beruházás a Budapest-Lőkösháza vasútfejlesztési programban valósult meg, 38,9 milliárd forintból - hangzott el szerdán Muronyban, a 32,2 kilométer hosszú szakasz átadó ünnepségén.
Megkezdődött Gyomaendrőd turisztikai fejlesztése

Megkezdődött Gyomaendrőd turisztikai fejlesztése 

A „Lélekkel a Körösök mentén” című pályázat a város országosan egyedülálló természeti és kulturális értékeinek kihasználásával, a zarándok-turizmus hagyományteremtésével, az ökoturizmus bevonásával egy olyan Gyomaendrődöt átfogó komplex turisztikai fejlesztési programot tűzött ki célul, ami nem csak a város turisztikai fejlődését indítja meg, hanem hosszútávon a gazdasági fellendülést is megalapozhatja.
Békés megyei turisztikai fejlesztések

Békés megyei turisztikai fejlesztések 

Békés megyében az utóbbi egy évben számtalan turisztikai fejlesztés valósult meg, több projekt pedig az idén készül el – tudtuk meg a Tourinform Békés megyei irodavezetőjétől, Glózik Klárától.
Indiai szélerőmű semlegesíti a gyomaendrődi TDM ökolábnyomát

Indiai szélerőmű semlegesíti a gyomaendrődi TDM ökolábnyomát 

Karbon-semlegessé vált a gyomaendrődi TDM-szervezet: 13 tonna CO2-kibocsátást közömbösítettek karbonkredit felhasználásával.

Fürdőfejlesztésre készülnek Gyomaendrődön 

A helyi fürdő fejlesztése is a témák között szerepelt a gyomaendrődi képviselő-testület csütörtöki ülésén, írja a Beol.hu

Határon átnyúló vasúti projekt 

A Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás és Toboliu község önkormányzata (RO) közös pályázatban, a „Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” keretében fogja megvalósítani a „Határon átnyúló vasúti projekt Gyomaendrőd (HU) és Nagyvárad között” című projektjét.

Kaland- és élménypark épülhet Gyomaendrődön 

Kaland- és élménypark építését tervezi a gyomaendrődi Erzsébet-ligetben az Insula-Bau Kft - írja a Békés Megyei Hírlap.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!