A Gyomaendrődön található Liget Gyógyfürdő fejlesztésének az előkészítése 2020-ban kezdődött el. Állami forrásból egy közel 1,3 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg. A kivitelezésre szóló közbeszerzési pályázatra január 17-ig várják az ajánlatokat - írja a Termál Online.
A tervek szerint épül egy csendes wellness nevű új épület, egy 71 négyzetméteres kültéri gyógyvizes medence és egy 81 négyzetméteres, részben fedett medence, valamint felújítják a benti gyógymedencéket is.
Bővül a szálláshely-kapacitás is nyolc új apartmanház kialakításával, és látványos újdonságnak ígérkezik a hatpályás csúszdapark is. Megújul a meglévő étterem-söröző is, épül egy elektromos kisautó pálya, és egy parkolót is kialakítanak.
Új attrakciók a gyomaendrődi fürdőben
Kiírták a közbeszerzési pályázatot a Liget Gyógyfürdő fejlesztésére.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum
Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat
Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál
Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik
Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen
Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?
Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot
A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat
Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni
Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái
Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Interjú
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”
A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.