Horgászok és „bogarasok” után jöhetnek a zarándokok

A Körös-holtágakkal átszőtt észak-békési várost, Gyomaendrődöt eddig elsősorban a horgászturisták és a különböző fesztiválok – például a Bogártalálkozó - résztvevői keresték fel, az idén nyártól azonban a zarándokturistákat is várja a település.

Az Utazás kiállításon Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere számolt be a „Lélekkel a Körösök mentén” című turisztikai pályázatról, melynek keretében közel 459 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból országosan is egyedülálló komplex turisztikai fejlesztési program valósul meg a településen. A fejlesztési elképzelések három témakörre épülnek: ökoturisztikai célú fejlesztések, a történelmi és kulturális örökségek hasznosítása, valamint a vallási turizmus fejlesztése.

Az ökoturisztikai fejlesztések között a gyomai városrészben kap helyet a Körös Látogatóközpont, melynek célja a Gyomaendrődre látogató turistát megismertetni mindazon tudnivalókkal, programlehetőségekkel, melyek az itt tartózkodásukat élményekkel tölti meg. A kiállító térben állandó kiállítási elemként a víz kapja meg a főszerepet az „Az esőcsepptől a Körösig” témakörben, melynek elsődleges célja, hogy a Földön egyre fogyó víz fontosságára hívja fel a figyelmet az ember életében. Egy tájtörténeti vándorkiállítást is kialakítanak, melynek témája a mai Körösök kialakulásának története. Az épület udvarán bio piac - zöld bolt kerül kialakításra.

Az endrődi városrészen kerül kialakításra a Bárka Látogatóközpont, melynek központi témája a Körös halászati hagyományainak bemutatása. Az ökoturizmus keretén belül az Erzsébet ligetben a holtág partján (1000m), és a vízen (40m) kerül kialakításra az Erzsébet ligeti tanösvény. A tanösvény részeként kialakításra kerül egy négyszintes 15 méter magas kilátó is, melyről 3 méter magasságban „sétautat” indul a fák lombajai között.

A vallási turizmus fejlesztés részeként a Szent Antal Zarándokház az Endrődi Népház udvarán található elhagyatott épület átalakításával 21 fő elszállásolására lesz alkalmas. Gyomaendrődről 2012-ben első alkalommal indult a Szent László zarándoklat Nagyváradra a Körösök gátjain. A zarándokutat a szervezők a későbbiekben Zágrábból szeretnék indítani, így a Gyomaendrődön megvalósítandó zarándokszálláshely, fontos állomása lesz a több országon átívelő zarándoklatnak.

A történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása keretében a vallási turizmushoz kapcsolódóan a Szent Antal kenyérsütő ház eredeti állapotában történő helyreállítása valósulhat meg. 

Minden évben május beköszöntével Gyomaendrődön újraéled a sajtkészítés mesterségének hagyománya a Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon. A fesztiválra a hazai elérhető sajtkészítők mind meghívást kapnak, és a napi 4-5000 fős látogatottság is a rendezvény sikerességét mutatja.

Gyomaendrőd páratlan természeti értékekkel és élővilággal rendelkezik, azonban a bogártalálkozó nem a természetkedvelőket, hanem a valóban „bogarasokat” vonzza. Az augusztus elején megrendezésre kerülő fesztivál alkalmával a legkülönfélébb Volkswagen autók érkeznek Gyomaendrődre, mely esemény nagy nemzetközi látogatottságnak örvend.

A Gyomaendrődi Halfőző Verseny a Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál kisebb „ikertestvérének” tekinthető, mely szintén 1998 óta kerül megrendezésre. A rendezvény nemcsak egy verseny, hanem a régi és a mai különleges halételek bemutatójával, illetve kóstolójával valódi gasztronómiai élmény a látogatók számára.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.