Világszerte vitáznak az egészségtelen ételek megadóztatásáról 

Befolyásolják-e adóintézkedésekkel az egészségtelen élelmiszerek fogyasztását, ezáltal küzdve az elhízás, a cukorbetegség és a helytelen táplálkozási szokások terjedése ellen – a táplálkozástudomány szakorvosai, adószakértők, élelmiszeripari illetékesek és politikusok erről szóló vitáját az European Heart Journal szaklap foglalta össze. Egyes nézetek szerint az egészségtelen ételek adóztatásával azokra raknak többletterhet, akik alig tudnak ennivalóra költeni.

Újabb módosító javaslatok a 'hamburgeradó' törvényhez 

Koszorús László (Fidesz) kedden nyújtotta be a népegészségügyi termékadóról szóló törvényjavaslathoz azt a kapcsolódó módosító indítványát - adta hírül a Napi.

Holnap elfogadják, szeptemberben bevezetik a cukor- és sóadót 

Fellélegezhet a McDonald’s: a köznyelvben csak hamburgeradóként emlegetett népegészségügyi termékdíjat a lapunk birtokába jutott törvénytervezet szerint a gyártóknak, forgalmazóknak kizárólag a túlzott cukor-, só- és koffeintartalmú ételek után kellene megfizetniük - írja a Népszabadság.

Nem hamburgeradó lesz, hanem népegészségügyi termékdíj 

A Világgazdaság úgy tudja, eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista, amelyre egyelőre nem kerültek fel a hamburgerek, a készételek és az alkoholféleségek.

Mégis lesz hamburgeradó 

Elkészült a kibővített Semmelweis-terv, azonban a leginkább várt konkrétumok kimaradtak belőle - írja keddi számában a Magyar Nemzet.  Az anyag a népegészségügyi termékdíjjal is számol (közismertebb nevén hamburgeradó).

Kétharmados elutasítás: nem célravezető a hamburgeradó 

A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót - írja a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva. Az emberek nem a sós, cukros vagy zsíros ételeket okolják az elhízásáért.

Még mindig sajtótéma a hamburgeradó 

A kormányzat által bevezetni kívánt hamburgeradó által vetett hullámok továbbra sem csillapodnak. A hazai sajtó bő terjedelemben foglalkozik a tervvel.

Vihar a hamburgeradó miatt 

"Vállalniuk kell a rizikót azoknak, akik egészségkárosító termékeket fogyasztanak" Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ezekkel a szavakkal indokolta az egészségre káros termékek tervezett megadóztatását, közismertebb nevén a hamburgeradó bevezetését - írja a Pénzcentrum.

Mégiscsak jön a hamburgeradó? 

smét megjelent a korábban már felröppent hír, mely szerint a költségvetés bevételi oldalán komolyan terveznek az úgynevezett "hamburgeradóval".

Úgy tűnik, mégsem lesz hamburgeradó 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága nem támogatja a "hamburgeradó" és "chipsadó" ötletét - értesült a Népszabadság.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!