Közös tánccal üzennek a vendégeknek egy vecsési szálloda munkatársai

Közös tánccal üzennek a vendégeknek egy vecsési szálloda munkatársai 

A koronavírus-járvány fokozottan sújtja a szállodaipart, számos létesítményt talán örökre be kellett zárni. A vecsési Hotel Stáció azonban más utat választott. Tánccal és jókedvvel is küzdenek a túlélésért, és köszönik meg az eü-dolgozók és a kormány segítségét. Jerusalema-tánc Magyarországon először! - írja a mandiner.hu.

Az öt nyerő elem 

A Hotel STÁCIÓ már tavaly is kivívta a szakmai zsűri elismerését: „Innováció a termékfejlesztésben és üzemeltetésben” – e háznak ítélték a különdíjat. A mostani megmérettetés alkalmával pedig mind az öt vizsgált szempont alapján toronymagasan megfelelt, ezért ezt a szállodát hirdették ki a négycsillagos fővárosi kategóriában nyertesként. Az előkelő elismerésről szóló oklevelet a ház lelkes, fiatal igazgatói, Kiss Gergő és Fancsali Gábor vehette át a Budapest Hilton Szálloda Báltermében 2016. január 22-én.
A Hotel Stáció a legjobbak között

A Hotel Stáció a legjobbak között 

Az elmúlt három hónap során három rangos elismerésben részesült a Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia.
A Stáció megkapta a Hotelstars wellness minősítését

A Stáció megkapta a Hotelstars wellness minősítését 

Az országban harmadikként - a siófoki Hotel Azúr és a hévízi Lotus Therme után - a Stáció kapta meg a Wellness védjegytáblát a Hotelstarstól.
Májusban nyit az Airport Hotel Stáció új szárnya

Májusban nyit az Airport Hotel Stáció új szárnya 

Fontos fázisához érkezett az Airport Hotel Stáció fejlesztése: a 2006-ban nyitott szálloda bővítése keretében szerdán rendezték meg a bokrétaünnepet.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!