A Hotel Stáció a legjobbak között

Az elmúlt három hónap során három rangos elismerésben részesült a Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia.

A 2006 óta működő hotel a kezdetektől környezetbarát módon üzemel. Az energiaköltségek az összes üzemelési költségnek mindössze 8,2%-át teszik ki, a háznak nincs kéménye, így nincs káros anyag kibocsájtása sem - tájékoztatott a szálloda értékesítési és marketingigazgatója, Fancsali Gábor.

A hotel a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által 2015-16 évre kiírt „Zöld Szálloda” pályázaton a pályázó 38 hotel közül a harmadik helyet szerezte meg. A díj az MSZÉSZ őszi taggyűlésén ünnepélyes keretek között került átadásra. A Stáció menedzsmentje a környezetbarát üzemelés mellett elkötelezett a minőségfejlesztés iránt is. Ez abban is megmutatkozik, hogy a hotel a már meglévő Hotelstars ****superior besorolás és a Hotelstars wellness minősítése mellé 2015. január 27-én megszerezte a Turizmus Minőség Díjat, amelyet a Hilton Budapestben sorra kerülő díjkiosztó eseményen vehettek át a hotel vezetői, a díjat odaítélő Magyar Turizmus Zrt-től.

Minden várakozást felülmúlva az MSZÉSZ és az MT Zrt által kiírt „Év Szállodája 2014” pályázat díjkiosztóján sem maradt elismerés nélkül a Stáció, ahol a rangos szakemberekből álló zsűri a hotelt az „Innováció a termékfejlesztésben és az üzemeltetésben” kategóriában különdíjban részesítette. A Stáció menedzsmentje szeretné kifejezni köszönetét egyrészt a vendégeinek, akik visszajelzéseikkel hozzájárultak a fejlesztésekhez, a minőségi működés megalapozásához, másrészről a Stáció mintegy 50 fős munkatársi közösségének, akiknek az áldozatos és „vendégszerető” munkája nélkül ezeket a díjakat nem tudhatnánk magunkénak.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.