Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Kerékpártúra egy hercegnő emlékéért

Kerékpártúra egy hercegnő emlékéért 

November 5-én bringatúra indul Fertődön az Esterházy-sírdombra. Az Esterházy-kastély a programot Mindenszentek hetében Cziráky Margitra emlékezve rendezi meg.
Közel 100 ezer forintos támogatás kerékpártúrák szervezéséhez

Közel 100 ezer forintos támogatás kerékpártúrák szervezéséhez 

November 10-ig meghosszabbították a Tekerj a Zöldbe! programsorozatot, amelynek keretein belül idén eddig több mint 100 családbarát kerékpártúrát szerveztek már meg országszerte. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség túránként 95 ezer forintot biztosít a szervezők számára.
Támogatást kaphatnak a bringatúra-szervezők

Támogatást kaphatnak a bringatúra-szervezők 

Ötven-hatvan szervező nyerhet akár félmillió forint vissza nem térítendő forrást a környezetbarát, egészséges közlekedési módot népszerűsítő túrák megrendezéséhez. A határmenti térségek kulturális, történelmi, építészeti és természetvédelmi értékeinek megismertetését is szolgáló kezdeményezés a járványhelyzet miatt tavaly és tavalyelőtt szünetelt. 2022-ben minden korábbinál nagyobb, 28 millió forintos keretösszegből valósulhatnak meg biciklis programok - jelentette be hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Két keréken is felfedezhetők középkori templomaink

Két keréken is felfedezhetők középkori templomaink 

A Középkori Templomok Útja Egyesület évente több száz túrázó számára szervez kerékpáros örökségtúrákat már több éve. Az egyesület nevéhez köthető örökségtúrák célja egy-egy földrajzi, néprajzi tájegység kulturális és természeti örökségének, sajátos karakterének bemutatása vezetett kerékpártúrák keretében. Idén több túrát fognak meghirdetni a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel közösen, illetve a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel a Tekerj a Zöldbe program keretében, így reményeik szerint szélesebb körben válnak ismertté túráik - tájékoztatta kiadónkat az egyesület.
Táblaavatás és kerékpártúra Tompa Mihály emlékére

Táblaavatás és kerékpártúra Tompa Mihály emlékére 

Az elmúlt évben hatszáz vendéget fogadtak a keleméri Tompa Mihály Emlékházban – tájékoztatott Fejes Lilla, a helyi református lelkész. Az idén ennél több érdeklődőre számítanak, mert a magyar-szlovák határnál levő kis településen is megünneplik az egykori jeles költő és helyi lelkipásztor születésének kétszázadik évfordulóját. Az emlékév alkalmából a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület kiadta a lírikus válogatott költeményeit, amelyet az emlékházban láthatnak és fel is lapozhatnak a vendégek.

Ezeket a kerékpártúrákat támogatja az NFM 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a közlekedésért felelős minisztérium összesen 15 millió forinttal járul hozzá a Kerékpárral 7 határon át programsorozat eseményeinek költségeihez. A támogatott rendezvények között a magyar történelem és kultúra nagyjai – Szent István, Dobó István, II. Rákóczi Ferenc, Arany János, Bartók Béla, Liszt Ferenc – emléke előtt tisztelgő kerékpártúrák is szerepelnek.

Határ menti kerékpártúrákat támogat az NFM 

A közlekedésért felelős minisztérium összesen 15 millió forinttal járul hozzá a Kerékpárral 7 határon át programsorozat eseményeinek költségeihez. A támogatott rendezvények között a magyar történelem és kultúra nagyjai – Szent István, Dobó István, II. Rákóczi Ferenc, Arany János, Bartók Béla, Liszt Ferenc – emléke előtt tisztelgő kerékpártúrák is szerepelnek.
Túra és piknik a gleccsertől a borospincéig

Túra és piknik a gleccsertől a borospincéig 

Különleges kulináris élményekkel, aktív programokkal és változatos kulturális eseményekkel várja idén nyáron a turistákat Stájerország.

Olimpiai bajnokokkal futhat Magyarországról Ausztriába 

A természet szeretetére, a mozgás örömére és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a szeptember 27-én és 28-án Magyarországon és Ausztriában rendezendő Bike Run Fest nemzetközi futóverseny és kerékpártúra.

Kerékpárral a Lajtától a Muráig 

Az osztrák-magyar projektfelelősök Sopronban mutatták az újságíróknak az uniós projekt keretében megvalósuló, bilaterális PaNaTOUR kerékpártúrát. A 2012. június 25-től június 30-ig tartó program során Nyugat-Pannonia négy nemzeti parkját és natúrparkját fedezhetik fel a résztvevők.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!