Határ menti kerékpártúrákat támogat az NFM

A közlekedésért felelős minisztérium összesen 15 millió forinttal járul hozzá a Kerékpárral 7 határon át programsorozat eseményeinek költségeihez. A támogatott rendezvények között a magyar történelem és kultúra nagyjai – Szent István, Dobó István, II. Rákóczi Ferenc, Arany János, Bartók Béla, Liszt Ferenc – emléke előtt tisztelgő kerékpártúrák is szerepelnek.

A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal, azok magyarlakta területeivel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

Az egyedi döntés alapján odaítélt támogatásokra civil szervezetek, önkormányzatok és önkormányzati tulajdonú intézmények pályázhattak az országhatáron átlépő kerékpáros túraprogramok kidolgozásával. A szakmai zsűri figyelembe vette a tervezett kerékpáros túra hosszát, a várható résztvevők számát, a határon túli partneri együttműködést, a program közösségépítő és a biztonságos kerékpáros közlekedésre nevelést elősegítő elemeit. Kedvező elbírálás alá estek a fogyatékkal élők számára vagy iskolás gyermekek bevonásával szervezett rendezvények. Előnyt jelentett, ha a pályázó önerővel rendelkezett vagy elnyerte a „Kerékpárosbarát” címek valamelyikét is.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a keretösszeg megháromszorozásának köszönhetően a tavalyi kilenchez képest jelentősen több rendezvény támogatása vált lehetővé. A 2015-ben indult hiánypótló kezdeményezéssel egy-egy esemény 100-450 ezer forintnyi hozzájárulást kap az előkészítés és lebonyolítás költségeihez. Az érdeklődés meghaladta a várakozásokat: 102, a kiírásban foglaltaknak megfelelő pályázat érkezett be. A kerekezők júniustól októberig az ország minden részében bekapcsolódhatnak a Kerékpárral 7 határon át programsorozatba.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.