Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Idén is közönségszavazás dönti el, hogy mely kerékpárút lesz az év kedvence. A pályázási időszakban a kerékpáros nagyközönség jelölhette a bringautakat, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki azt a tizenegyet, amelyre szavazni lehet amgé áprilisban. 

 

A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében kiírt pályázatra március 1-13. között több tucat ajánlás érkezett.

A pályázat szerint olyan útvonal nyerheti el az Év Kerékpárútja címet, amely elég izgalmas, hogy a két keréken kalandozó közönség a bakancslistájára tűzze.

A versenyben lévő mind a 11 útvonal érdekes látnivalókat - legyen az épített örökség vagy a természet csodája – érint.  Az élvezetes tekeréshez természetesen fontos, hogy az úttest jó minőségű és biztonságos legyen.

Veszprém-Balatonalmádi kerékpárút
Veszprém-Balatonalmádi kerékpárút
Fotó: Aktív Magyarország

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté, és emiatt többen üljenek biciklire, hogy aktívan fedezzék fel hazánk tájait. Emellett a kampány felhívja a nagyközönség figyelmét, hogy az utak építése, fejlesztése és fenntartása is folyamatos munkát igényel. A Közlekedési Kultúra Napja és a kampány legfontosabb üzenete, hogy a kerékpárutak akkor nyújtanak felejthetetlen élményeket, ha azokon mindenki biztonságosan közlekedik, a KRESZ szabályait betartja, és a közlekedés minden résztvevőjére figyelemmel van.

Beregi kör
Beregi kör
Fotó: Aktív Magyarország

A szavazás az Aktív Magyarország Facebook-oldalán zajlik április 24. éjfélig. A legtöbb kedvelést begyűjtő kép nyeri meg az Év Kerékpárútja címet. 2020-ban a Tatabánya és Tata közötti útszakasz lett a nyertes, 2021-ben a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpáros hidakon vezető vonal volt a közönség kedvence, 2022-ben pedig a Deseda-tavat megkerülő kerékpárút kapta a legtöbb szavazatot. Tavaly a Békéscsaba körül futó Wenckheim kerékpárút kapta meg a címet.

Pusztamagyaród-Szentpéterfölde kerékpárút
Pusztamagyaród-Szentpéterfölde kerékpárút
Fotó: Aktív Magyarország

 
Idén a következő tizenegy kerékpárútra lehet szavazni:

  • Beregi kör
  • Diósgyőr—Miskolctapolca
  • Drávaszabolcs-Szaporca
  • Komló—Magyarszék kör
  • Mohács—Bédai-holtág
  • Nyugat-zselici kör
  • Oroszlány—Környe kör
  • Pusztamagyaród—Szentpéterfölde
  • Vasszécseny-Rum
  • Veszprém—Balatonalmádi
  • Veszprém—Márkó

A végeredményt április 25-én hirdetik ki. Az elmúlt évhez hasonlóan május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján kerül sor az ünnepélyes átadóra. A Közlekedési Kultúra Napját a Közlekedéstudományi Egyesület 2015 óta szervezi meg – az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával – azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos és kulturált közlekedésre. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Kerékpárútja pályázat is.


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.