Támogatást kaphatnak a bringatúra-szervezők

Ötven-hatvan szervező nyerhet akár félmillió forint vissza nem térítendő forrást a környezetbarát, egészséges közlekedési módot népszerűsítő túrák megrendezéséhez. A határmenti térségek kulturális, történelmi, építészeti és természetvédelmi értékeinek megismertetését is szolgáló kezdeményezés a járványhelyzet miatt tavaly és tavalyelőtt szünetelt. 2022-ben minden korábbinál nagyobb, 28 millió forintos keretösszegből valósulhatnak meg biciklis programok - jelentette be hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Kerékpárral 7 határon át pályázat első kiírása 5 millió forintos keretösszeggel 9 esemény létrejöttét segítette 2015-ben. A 2019-es felhívás már 23 millió forinttal járult hozzá 66 túra szervezési költségeihez. Az újjáéledő programsorozat a szomszédos országokkal és magyarlakta területeikkel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését célozza. A támogatás a biztonságos közlekedésre nevelést, a gyakorlati kerékpár-használati ismeretek megszerzését, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjedését is ösztönzi -hangsúlyozza az ITM.

A hazai és határon túli egyesületek, alapítványok, önkormányzatok vagy intézményeik április 25-éig nyújthatják be pályázataikat a KTI Közlekedéstudományi Intézet honlapján. A támogatási döntésekről még májusban értesítik a nyerteseket. Az október végéig lezajló kerékpártúrák után szakmai beszámoló és utólagos elszámolás alapján fizetik majd ki a támogatást. Az eseménysorozat tovább gazdagítja, színesíti a kerékpáros természetjárók rendelkezésére álló programkínálatot. A vezetett túrákon biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki azok is, akik csak most kezdenek barátkozni az egyre bővülő hazai biciklis hálózat nyújtotta lehetőségekkel. Az egészséges testmozgás mellett a támogatott rendezvények alkalmat teremtenek a határmenti tájak és települések bekerekezésére is - olvasható az ITM közleményében.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.