Indul a lovas turizmus a Pilisben

Indul a lovas turizmus a Pilisben 

A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is - tájékoztatott szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt.

Lovas túra a Balaton Riviéráján 

A fürdés, a vitorlázás és a kerékpározás mellett manapság már lóháton is fel lehet fedezni Alsóörs és környéke látnivalóit.

A lovasturizmus jövőjét építik Szilvásváradon 

Annak ellenére, hogy tavaly nem volt lovasfesztivál és a nyári időjárás sem volt kegyes a turistákhoz, a látogatók százezer vendégéjszakát töltöttek el Szilvásváradon. Sokak kedvenc kiránduló- és üdülőhelye 2014-ben tovább szépült és komfortosabbá vált.
Milliárdokból újul meg két lovarda

Milliárdokból újul meg két lovarda 

Két kiemelt lovasturisztikai beruházás összesen 3,6 milliárd forint állami támogatásban részesül a közeljövőben - jelentette Budai Gyula államtitkár Szilvásváradon. 
Hucul lovakkal indul túra Aggtelekről Lengyelországba

Hucul lovakkal indul túra Aggtelekről Lengyelországba 

Aggtelekről a lengyelországi Gladiszówra indul kedden hucul lovas túra. A mintegy négyszáz kilométeres táv megtételével azt akarják bebizonyítani négy ország lovasai, hogy a Kárpátok hegyi lova, a hucul képes ekkora távolság megtételére.

Csak egyedileg azonosítható lovakkal lehet szolgáltatni 

A lovas szolgáltatónak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz be kell nyújtania a szolgáltatásba bevont lovak felsorolását, amelyeket egyedi azonosító jellel kell ellátni - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter rendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Sportpályát és nyitott karámot kap az Arbo Tanya

Sportpályát és nyitott karámot kap az Arbo Tanya 

Műfüves téliesíthető sportpályával és nyitott karámmal gazdagodik a Debrecen melletti Arbo Tanya.

Lovas Centrum alapkövét tették le Füzesgyarmaton 

A Füzesgyarmati Lovasbarátok Egyesületének tagjai három évvel ezelőtt álmodták meg a Lovas Centrum létrehozását a Gergely tanyán.

A kormány elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot 

A kormány megtárgyalta és elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet Horváth László, a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésére és végrehajtásának koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott készített, több éves, széleskörű szakmai konzultáció alapján. A Kincsem Nemzeti Lovas Program célja a múltban komoly nemzetközi elismerésben részesülő, magyar lovaságazat további elszigetelődésének, hanyatlásának megállítása, a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítása, fejlődési pályára állítása, a fenntarthatóság alapjainak megteremtése - áll a kormányzati portál közleményében.

Elfogadta a kormány a Kincsem Nemzeti Lovas Programot 

Elfogadta a kormány a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amely összefogja a lovaságazat fejlesztésének lépéseit, és egységes keretbe foglalja a lovaskultúra-oktatást, a lótenyésztést, a lovassportokat, a -turizmust és a -terápiát, valamint a lóversenyzést. Akcióterv készül arról, hogyan vezetik be a lovas kultúra oktatását a köznevelésbe, továbbá önálló lóverseny- és ménestörvény születhet - közölte a közigazgatási tárca szerdán az MTI-vel.

XXL-es lovak túlsúlyos turistáknak 

XXL-es méretű nyergekkel és lovakkal áll az Egyesült Államokban a "falusi turizmus" a túlsúlyos vendégek rendelkezésére.

Bővült a lovas szolgáltatás szakképesítési előírása 

A lovas szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak a jövőben is kell legalább egy szakképzett, a szakmai tevékenységért felelős személyt alkalmaznia, de az nem csak lovastúra-vezető, hanem lovas szakedző is lehet - a nemzetgazdasági miniszter rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg, és vasárnap lépett hatályba.

Idén is nyitnak a lovardák 

A Lovasok.hu szervezésében 2011 április végétől június közepéig a Nyitott Lovardák programsorozatban résztvevő lovardákban több mint 100 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget.

A Balaton legyen a TÓWELLNESS helyszíne! 

A Balaton Fejlesztési Tanács, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, Siófok Város Önkormányzata és a Siotour Kft. rendezte az „Egészségturizmus az Új Széchenyi Terv megvalósításáért a Balaton régióban” konferenciát, „Legyen a Balaton régió Közép-Európa egészségturisztikai központja!” szlogennel

Lovas stratégia: a neheze csak ezután következik 

Mintegy húszezer új munkahelyet teremtene a hazai lóállomány megkétszerezése, vélik a lovas ágazat stratégiájának megalkotói, amelynek középpontjában ló és ember kapcsolata áll. Így ráadásul elérnénk az európai átlagot, hiszen nálunk jelenleg 6 ló jut ezer lakosra, míg a pozitív példaként sűrűn emlegetett Hollandiában ez a szám 27.

Nyeregbe magyar - lovasparadicsom leszünk! 

A síparadicsom Ausztria mintájára legyünk mi lovasparadicsom - indítványozta Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, Nemzeti Lovas Program mentora.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!