Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 

Az NFH december 31-i hatállyal szűnt meg.

Fogyasztóvédelem: Drága meglepetés 

Eljárást kezdeményezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, miután több alkalommal is kéretlenül küldtek egyes kollégái részére étrend-kiegészítő készítményeket. A kéretlen csomag címzettjei magánszemélyek voltak, ezért a fogyasztói érdekek védelmében a Hatóság vizsgálja a termék értékesítésének körülményeit, valamint a készítmény összetevőit, illetve az azon szereplő tájékoztatás hitelességét. Az NFH a lengyel társhatóságokkal és az illetékes futárszolgálattal is felveszi a kapcsolatot az esetleges jogsértések felderítése céljából.

Változtat üzletszabályzatán a Wizz Air 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Wizz Air Hungary Kft. konzultációjának eredményeképpen a légitársaság pontosítja üzletszabályzatának egyes rendelkezéseit - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.

Kevesebb a fogyasztóvédelmi szabálytalanság a vendéglátóiparban 

Az elmúlt időszak egyik legsikeresebb szezonja volt az idei nyári főszezon, a korábbinál sokkal kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak a hatósági ellenőrök – hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Milyen az egészségtudatos fogyasztó? 

Országos kampány indul az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése érdekében, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés- egészségügyi Intézettel, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalával és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézettel (NEFI) közösen dolgozik a fogyasztók szemléletformálásán - jelentette be az NFH megbízott főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiváló minőségű a magyar sör 

A Magyar Sörgyártók Szövetsége közleményben üdvözölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatának eredményét, amely negyven különböző típusú és ízű sör minőségét vizsgálta és találta rendben.  A magyar sörgyártók különös figyelmet fordítanak az állandó, megbízhatóan magas minőségre és a jelöléseknek való megfelelésre. Tavaly valamelyest növekedett is a hazai prémium sörök piaca. Az idén is hasonló trendre számít az ipar.

Akcióban a fogyasztóvédők, nincs menekvés! 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységei megkezdik június elsején a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket - jelentette be Kiss Anita, az NFH szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A turisztikai szolgáltatásokat is kiemelten ellenőrzi a fogyasztóvédelem 

Az idei évben is a fogyasztók egészségének, testi épségének és vagyoni biztonságának a védelme áll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzéseinek fókuszában. A 2015. évben a témavizsgálatok száma csökken, bizonyos ellenőrzések időtartama viszont nő, ezzel is biztosítva az alaposabb, mélyebb és a problémák valódi megoldását ígérő program megvalósítását.

Rázta már meg magát travel adapter? 

Örüljön neki, ha még nem, mert szinte minden úti átalakító hibás a fogyasztóvédelem tájékoztatása szerint.

Kedves Utazási Honlap, hol az ÁSZF?! 

Az utazási szolgáltatásokat kínáló magyar honlapokon nem találtak kirívó szabálytalanságot a fogyasztóvédők az Európai Unió összehangolt vizsgálata során - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.

Eredményes razzia a termékbemutatókon 

2013-ban az árubemutatókat szervező, illetve lebonyolító vállalkozások tevékenységével kapcsolatban beérkezett fogyasztói beadványok száma ugrásszerűen megnőtt 2012-höz képest. Az NFH munkatársai 173 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést, amelyből 118 esetben tártak fel valamilyen jogsértést, így a kifogásolási arány 68%-os volt.

Tovább bővült a pozitív lista! 

Az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) új szolgáltatása, a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív lista jelentősen bővült 13 megyét illetően, a listán jelenleg több mint 1000 vállalkozás található. 

Így Szigetelt a fogyasztóvédelem 

A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ebben az évben is átfogó fogyasztóvédelmi ellenőrzést végzett a Sziget Fesztiválon, amelynek során azt tapasztalta, hogy az elmúlt évek csökkenő tendenciája idén is tovább folytatódott, így a korábbiaknál is alacsonyabb számú, illetve kisebb súlyú fogyasztóvédelmi kifogások miatt kellett intézkednie a hatóságnak - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján.

Busónak öltözött fogyasztóvédők? 

Még az is meglehet, hiszen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) részvételével zajlik a hétvégi Busójárás - olvasható az NFH honlapján.

Országos vizsgálat alatt az utazási szerződések 

2011 a megújulás éve lesz a fogyasztóvédelemnél, melynek keretében vizsgálják majd egyebek mellett az utazási szerződéseket - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján.

A Főszezonról sem hiányozhatott az NFH 

Idén először vett részt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Főszezon belföldi utazási kiállításon.

A Szegedi Halászléfőző Fesztiválra mennek a fogyasztóvédők 

De bármennyire is szeretnénk, nem egy ízletes halászlevet rittyentenek majd a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) emberei szeptember 4-én Szegeden, hanem kicsit "szétnéznek".
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!