Kevesebb a fogyasztóvédelmi szabálytalanság a vendéglátóiparban

Az elmúlt időszak egyik legsikeresebb szezonja volt az idei nyári főszezon, a korábbinál sokkal kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak a hatósági ellenőrök – hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A helyettes államtitkár úgy vélte, egyre több vállalkozás rájön arra, hogy érdemes betartani a szabályokat, mert a visszatérő ügyfél az igazán értékes. A helyettes államtitkár szerint az eredmények bizonyítják az elmúlt másfél évben a fogyasztóvédelemben végbement szemléletváltás sikerét, hogy a vállalkozásokkal együttműködve lehet eredményeket elérni. Barátságos, konzultatív jellegű hatóság kialakítására helyezik a hangsúlyt, nem a bírságolásra – tette hozzá.

Dr. Szente István, az NFH megbízott főigazgatója elmondta: a nyári főszezonban összesen 1844 ellenőrzést végeztek a hatóság munkatársai, amiből 424 esetben tártak fel kisebb súlyú szabálytalanságot, ez 23 százalékos kifogásolási arányt jelent, ami 7 százalékponttal kevesebb a tavalyinál. A hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóipar és a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésére. Az összes ellenőrzés közül 1667 vendéglátó-ipari egységben történt, 177 pedig taxi szolgáltatót érintett. Pozitívumként emelte ki, hogy a vendéglátó egységeknél a tavalyihoz képest 6 százalékponttal javult a helyzet, így 421 esetben találtak szabálytalanságot, míg a taxisok ellenőrzésekor a 2014-es adatokhoz képest 8 százalékponttal kevesebb, 12 százalékban állapítottak meg mulasztást a hatóság ellenőrei.

A fogyasztók érdekeit súlyosan sértő kirívó jogsértést nem tártak fel az ellenőrök az idei nyári szezonban – tette hozzá. Kiss Anita, a NFH szóvivője elmondta: a legtöbb jogsértést a helytelen étel- és italmérés miatt állapítottak meg az ellenőrök, ezen kívül volt a vásárlók könyvét érintő hiányosság és előfordult, hogy nem tüntették fel a termékek árát. A hatóság összesen 1407 próbavásárlást is végzett, amelyből 254 alkalommal tártak fel valamilyen jogsértést – ismertette Kiss Anita.

Az ellenőrök 3465 termék tömegét, térfogatát, valamint fogyasztói árát vizsgálták, az esetek 12 százalékában, 421 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Összesen 162 esetben, a próbavásárlások 12 százalékában magasabb árat számoltak – ismertette a hatóság szóvivője. Szente István kérdésre válaszolva elmondta: összesen 884 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, amit a megbízott főigazgató szerint pozitív, javulást jelent tavalyhoz képest. Elmondta azt is, hogy az ellenőrök a vizsgált kis- és középvállalkozásokat először csak figyelmeztetik, majd akkor bírságolnak, ha ismételten ugyanazt a jogsértést követik el.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: NFM


Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.