Idén rozmaringos-krumplis a leginnovatívabb kenyér

Idén rozmaringos-krumplis a leginnovatívabb kenyér 

Kihirdették a Magyar Pékszövetség hagyományos kenyérversenyének kategóriagyőzteseit, a Szent István-napi kenyeret és 2020 leginnovatívabb kenyerét.
Amikor a hagyományoshoz visszatérés is innováció

Amikor a hagyományoshoz visszatérés is innováció 

A kenyér után a pékáru esetében is szigorodhatnak az élelmiszerkönyvi előírások, ez pedig minőségi változásokat hozhat, ahogyan az előbbi esetében is történt - írta a Magyar Nemzet.

Memorandumot készítenek a pékek 

A Kelet- és Közép-európai Regionális Sütőipari Csúcstalálkozót idén Budapesten tartották. A résztvevő 5 ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia sütőipari szakmai szervezeteinek vezetői mellett a háromnapos, a Magyar Pékszövetség kezdeményezésére létrejött eseményen jelen volt a Pék Világszövetség (UIBC) spanyol főtitkára és nagykövete is.
A pékárukon a sor?

A pékárukon a sor? 

Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkentés emelte az érintett termékek forgalmát (például sertés és csirkehús). Emiatt a lépés a gazdaságfehérítő hatással együtt a vártnál jóval kisebb bevételkiesést jelent az államnak. 

Így szövetkeznek a pékek 

Románia és Magyarország sütőipara egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát.

Legyen öné a pékmesterek „titka” 

Bár a karácsonyi süteménykészítés sok ponton elbukhat, az alapja mégis a helyes lisztválasztás. Ebben ad most minden gyakorlott és kezdő sütőnek segítséget a Magyar Pékszövetség szakmai titkára, az ország egyik legelismertebb sütőipari szakembere.
Támogatási rendszer segíthetne a sanyarú helyzetben lévő sütőiparon?

Támogatási rendszer segíthetne a sanyarú helyzetben lévő sütőiparon? 

Más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetnek sütőipari vállalkozások, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!