Legyen öné a pékmesterek „titka”

Bár a karácsonyi süteménykészítés sok ponton elbukhat, az alapja mégis a helyes lisztválasztás. Ebben ad most minden gyakorlott és kezdő sütőnek segítséget a Magyar Pékszövetség szakmai titkára, az ország egyik legelismertebb sütőipari szakembere.

"Sokaknak kétféle liszt létezik, a „sima”, meg a „rétes”, és szinte rejtjel a csomagoláson lévő rövidítés" – összegzi a mindennapok tapasztalatait Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára. "A ritkán sütők emiatt gyakran nem tudják a maximumot kihozni karácsonyi süteményeikből, és a lelkes készülődés nem egyszer kudarccal végződik. A közepes és nagyobb boltok lisztválasztéka ma ennél már sokkal szélesebb. A lisztet többféleképpen is csoportosítják, és mindez leolvasható a csomagolás rövid jeléből, ami mindig néhány betűből és számból áll. A betűk azt mutatják, hogy az adott liszt miféle gabonából készült, milyen szemcseméretben, a számok pedig a hamutartalomra vonatkoznak, ez minél magasabb, annál sötétebb a liszt, de a sütési tulajdonságai is változnak.

Így például az RL190 egy teljes, vagy majdnem teljes kiőrlésű rozsliszt jele, a leggyakoribb BL55 pedig a köznyelvben csak „finom”, vagy „nullás” néven emlegetett, legkevesebb rost- és hamutartalmú búzaliszté. Az egyszerűség kedvéért felsoroljuk, melyik lisztből milyen tésztát, süteményt érdemes elkészíteni. Az egyes tésztákat persze akár többféle, vagy másmilyen lisztből is elkészíthetjük, mi itt azt adtuk meg, amelyik a tapasztalatok szerint a legízletesebb eredményt és a legkönnyebb sikert ígéri.

Az otthoni kenyérkészítéshez a kiskereskedelmi forgalomban különböző összetételű, kifejezetten erre szánt keverékek kaphatók. Ezek között a készlisztek között van fehér kenyérliszt (BL80), búzaliszt-keverék, kevert búza és rozsliszt, ezeket különböző malmok készítik. Tudni kell, hogy az igazi rozskenyér legalább 60%-ban tartalmaz rozslisztet, és otthon, konyhai tűzhelyben sütve, főleg kezdők esetében nem lesz könnyű az elkészítése. Vagy hosszan kell vele kísérletezni, vagy inkább megvenni készen, van már választék. Természetesen süthető otthon olajos magvakat tartalmazó kenyér is, ebben az esetben külön kell minden hozzávalót beszerezni. Végül a legnagyobb „titok”: ha remekelni szeretnénk karácsonykor, ne az legyen a legelső próbálkozásunk…" - szól a Pékszövetség közleménye.

A liszttáblázatot a csatolmányban böngészhetik.

 

Forrás: Vendég & Hotel


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.