To_eti cikkek
![Elindult az ETI második egyiptomi charterlánca](https://turizmusonline.hu/i/1/e/4/c/a/b/6/6/d/4/f/2/8/4/6/7/b/c/4/e/elindult-az-eti-masodik-egyiptomi-charterlanca_md.jpg)
Elindult az ETI második egyiptomi charterlánca
A tervek szerint október közepéig közlekedik az ETI második, csütörtöki egyiptomi charterlánca.
ETI-újdonság: indul a második Hurghada-charter Budapestről
Július 28-án, csütörtökön rajtol a fővárosból a cég új egyiptomi járata.
![ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után](https://turizmusonline.hu/i/d/3/3/7/7/4/e/9/6/2/0/e/c/e/c/8/3/a/f/e/eti-jelentos-erosodes-es-uj-uti-celok-ket-evvel-a-piacra-lepes-utan_md.jpg)
ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után
A hazánkban 2014 tavasza óta tevékenykedő osztrák utazásszervező Express Travel International (ETI) két év alatt jelentősen erősítette piaci pozícióit Magyarországon az Egyiptomba irányuló kiutaztatásban. A jelenleg Budapestről közlekedő két egyiptomi charterjárat egyike az övék: egyedül töltik, társbérlők nélkül. Közvetlen charterrel elérhető a két másik ismert egyiptomi üdülőhely is az ETI-vel: Sharm el Sheikh pozsonyi, míg Marsa Alam bécsi indulással. Ezen kívül a paletta egy sor új desztinációval bővült.
![ETI – Marsa Alam, közvetlen járattal Bécsből](https://turizmusonline.hu/i/a/d/8/7/a/f/1/8/1/4/4/6/9/3/3/a/5/d/c/5/eti-marsa-alam-kozvetlen-jarattal-becsbol_md.jpg)
ETI – Marsa Alam, közvetlen járattal Bécsből
Az ETI bécsi charterjáratával újra közvetlenül elérhető a még egzotikusnak számító Marsa Alam. A július elejétől, szombatonként közlekedő járatot a Fly Niki üzemelteti.
![ETI – Sharm el Sheikh újra charterrel, Pozsonyból](https://turizmusonline.hu/i/f/2/6/3/8/b/8/d/1/0/f/d/b/2/4/f/6/0/b/a/eti-sharm-el-sheikh-ujra-charterrel-pozsonybol_md.jpg)
ETI – Sharm el Sheikh újra charterrel, Pozsonyból
A népszerű vörös-tengeri üdülő július 3-től újra charterjárattal érhető el a „szomszédból”.
Grillpartival nyitotta meg a szezont az ETI
Szezonnyitó grillpartit szervezett június 24-én az Express Travel International Tahitótfaluban, a Bodor Majorban.
ETI: elrajtolt a cég első közvetlen hurghadai járata
Június 11-ig még pozsonyi érintéssel közlekedett az ETI (Express Travel International) saját chartergépe, de június 19-én az első, immár közvetlenül Hurghadára közlekedő járata szállt fel Budapestről 180 utassal a fedélzetén, a Fly Egypt „gondozásában”.
Itt a teljes nyári chartermenetrend
Véget ért a tanév és indul a nyári utazási főszezon, ennek apropóján megnéztük, hová repülnek az idén nyáron charterjáratok Magyarországról.
![Egyiptomban az ETI-vel: Beyoncé, mélykék tenger, élő akvárium](https://turizmusonline.hu/i/2/7/f/8/9/7/a/8/3/8/0/4/b/5/1/e/d/d/9/b/egyiptomban-az-eti-vel-beyonce-melykek-tenger-elo-akvarium_md.jpg)
Egyiptomban az ETI-vel: Beyoncé, mélykék tenger, élő akvárium
Nemrég érkezett haza Egyiptomból a cég saját budapesti charterjáratával az a harminc viszonteladó kolléga, aki az ETI idei egyhetes tanulmányútján vett részt. Hazatérve egytől egyig megerősítették: az úti cél csodálatos, nyugalom van, és a szokásosnál is jobban odafigyelnek az utasokra.
Elindult a nyári szezon első charterjárata Budapestről
Az egyiptomi Hurghadára repült az idei szezon első nyaralójárata Magyarországról. A charter repülőgép május hetedikén, szombaton indult Budapestről. A járatot az Express Travel International (ETI) bérelte a Fly Egypt légitársaságtól.
ETI: május elején indul az első egyiptomi charterjárat
A magyar utazóközönség a globális bizonytalanság miatt a telet és a tavaszt charterjáratok nélkül volt kénytelen elviselni, májusban viszont várhatóan több üdülőjárat is elindul végre, az elsők között az ETI egyiptomi chartere.
Hol fognak idén nyaralni a magyarok?
Több médium is lehozta annak a nem reprezentatív felmérésnek az eredményét, mely szerint idén Törökországnak le kell mondania a magyar utasokról, mi több, honfitársaink Egyiptomot, Tunéziát és Görögországot sem fogják választani a nyári szezonban. A kutatás legfőbb állításainak közlésén túl megkérdeztünk néhány hazai utazásszervezőt, akik szerint a kép ennél jóval árnyaltabb.
Szamos-bonbont készítettek a Turizmus Trend partnerei
Ha nőnap, akkor csoki – ez a gondolat vezérelte a Turizmus Trend / Vendég & Hotel csapatát, amikor női partnerei számára egy igazán édes programot szervezett röviddel a jeles nap után.
Brian May-jel koncertezik Andreas Hámorszky
Az Express Travel International (ETI) korábbi magyarországi ügyvezetője az utóbbi időben zenei karrierjére koncentrál, és úgy tűnik, bejött a váltás: nem más, mint Brian May és Kerry Ellis előtt fognak ugyanis fellépni a Budapest Kongresszusi Központban március 11-én és 12-én.