Elindult a nyári szezon első charterjárata Budapestről

Az egyiptomi Hurghadára repült az idei szezon első nyaralójárata Magyarországról. A charter repülőgép május hetedikén, szombaton indult Budapestről. A járatot az Express Travel International (ETI) bérelte a Fly Egypt légitársaságtól.

Az első járat teljes töltéssel ment el, és a most szombaton induló, május 14-i járat is teljes kihasználtsággal üzemel majd – tudtuk meg az ETI magyarországi country managerétől, Kerekes Gábortól. A május 21-i járaton van még néhány üres hely, tette hozzá a szakember.

A járat a szezon elején, vagyis június közepéig pozsonyi leszállással közlekedik, június 19-étől viszont közvetlenül repül Budapest és az egyiptomi Hurghada között. Akkortól a menetrend is változik, szombat helyett vasárnap közlekednek a járatok.

Szerencsések a június 11-én kirepülő utasok, ők ugyanis 9 nap/8 éjszakás üdülésen vesznek részt a járatnapváltás miatt.

Az idei évben eddig minden korábbinál kevesebb charterjárat indult Magyarországról: az utolsó járat január 10-én repült Egyiptomba a Kartago Tours utasaival.

A közeljövőben ellenben több üdülőjárat is elindul: május 20-ától közlekedik a Taurus Reisen és a Kartago Tours tunéziai charterlánca. Az első járat már majdnem tele van - erősítette meg értesülésünket a Taurus Reisen ügyvezetője, Haythem Jamel és Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója.

Május 22-étől közlekedik a törökországi Antalyára a Sun and Fun járata, bár az első török turnusuk bécsi indulással már május 15-én kiutazik, és ezek az utasok Budapestre térnek vissza egy héttel később - közölte kérdésünkre Tolga Deniz, az utazásszervező ügyvezetője.

Május 28-án indul a Green Travel első törökországi lánca. Az első, 180 férőhelyes gép már tele is van – tudtuk meg a Green Travel értékesítési vezetőjétől, Mihálka Róberttől.

Május 29-én elindul a Kartago Tours hurghadai charterlánca is.

Az Anubis Travel első, budapestről induló, Travel Service által üzemeltetett saját charterjárata Hurghadára május 29-től heti egy alkalommal – vasárnaponként – fog közlekedni. Az iroda június 8-tól október 26-ig bővíti járatait, így ebben az időszakban szerdánként is elérhető lesz az utasok számára Hurghada és Sharm el Sheikh - mondta el Ahmed Bahgat ügyvezető.

Júniustól más irodáknál is beindul a charteres nagyüzem: sorban indulnak a láncok Bulgária, Görög- és Törökország és Észak-Ciprus üdülőhelyeire.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.