Szabadság alatt sem hagyják üdülni a dolgozók kétharmadát

Szabadság alatt sem hagyják üdülni a dolgozók kétharmadát 

Ősszel 40 százalékkal többen utaznak el idén, mint tavaly ilyenkor a Szallas.hu szerint. Kérdés, hagyják-e pihenni is őket a munkáltatók, vagy ekkor is feladatokkal traktálják a dolgozókat.

Már lehet pályázni a szociális üdültetésre 

Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken.

Már lehet jelentkezni a szociális üdültetési pályázatra 

Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.

Az internet lehetőségeit az utazók is széles körben kihasználják 

A belföldi üdülések szervezéséhez az internetet használók 86 százaléka él a világháló nyújtotta lehetőségekkel, 59 százalékuk foglalt már szállást ezen a módon, míg 27 százalék azok aránya, akik csak a feltételekről tájékozódtak így az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint.

Falvakban töltötték a románok az ortodox húsvét hétvégéjét 

A román turisták összesen 8,3 millió eurót költöttek üdülésre a múlt hét végén megünnepelt ortodox húsvét alkalmából, ebből 7 millió eurót belföldön - közölte kedden a román idegenforgalmi munkáltatók szövetsége.

Innen származik a balatoni turizmus 13 százaléka 

Három éve töretlen a sikere az Erzsébet-utalványnak és az Erzsébet-programnak, amelynek pénzügyi hátterét az utalványok forgalmazása biztosítja - jelentette ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke keddi miskolci sajtótájékoztatóján.
A vidéki üdülést népszerűsíti Németország

A vidéki üdülést népszerűsíti Németország 

A vidéki turizmus élénkítése érdekében a Német Turisztikai Hivatal (DZT) összekapcsolja az aktuális tematikus kampányokat Németország értékesítésének sikeres alaptémáival.

A magyar lakosság kevesebb mint fele megy idén nyaralni 

A hazai internetezők körében végzett felmérés tanúsága szerint a lakosság mindössze 46 százaléka tervez üdülést idén, a vakációzók 79 százaléka júliusban vagy augusztusban utazik el, és átlagosan nyolc napot szán pihenésre - derül ki a Budapest Bank szerdán közölt felméréséből.
Nemzetközi terjeszkedésbe fog az Anubis Travel

Nemzetközi terjeszkedésbe fog az Anubis Travel 

A klasszikus üdülőprogramok és körutazások mellett hamarosan városlátogatásokat is kínál a nemzetközi terjeszkedésre készülő Anubis Travel, amely a minap Budapesten tartotta katalógus-bemutatóját.

Cinikus a közmunkások nyaraltatási programja? 

Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.

Belügyi dolgozókat üdültet Erzsébet 

Idén közel 10 ezer belügyi dolgozó és családja részesül támogatásban üdülési szolgáltatás formájában az Erzsébet-programnak köszönhetően.

Kirándulókat vár Alsó-Ausztria 

Csodás panorámák, izgalmas túraútvonalak, hegyi vasút és sok-sok szórakozás: ezt kínálják az alsó-ausztriai hegyek a kíváncsi és felfedező kedvű turistáknak. A legjobb, legérdekesebb programajánlatok következnek csokorba szedve, amelyekért érdemes úti célul a régiót választani!

Szociális üdülési pályázatokat írt ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 

Összesen kétmilliárd forint értékben négy szociális célú üdülési pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA).

Az új-zélandi nyár ritmusa 

Új-Zélandon most nyár van és tombol a fesztiválszezon. Az ország idegenforgalmi hivatalának versenyén nyertes magyar fiú is kiveszi a részét a bulizásból.

További félmilliárd forintos támogatás jut a fogyatékossággal élők üdülésére 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ötszázmillió forintos többletforrással támogatja 2012-ben a fogyatékossággal élők üdültetését - közölte a tárca szociális államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

Üdülnek az elefántok 

Egy hónapig tartó kényeztető üdülésre küldték az indiai Kerala állam egyik hindu templomának elefántjait, hogy kipihenjék nagy fáradtsággal járó munkájukat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!