Innen származik a balatoni turizmus 13 százaléka

Három éve töretlen a sikere az Erzsébet-utalványnak és az Erzsébet-programnak, amelynek pénzügyi hátterét az utalványok forgalmazása biztosítja - jelentette ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke keddi miskolci sajtótájékoztatóján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Guller Zoltán elmondta: három év alatt mintegy 470 millió utalványt készített a Pénzjegynyomda, a felhasználók száma meghaladta a kétmilliót, az alapvető élelmiszerek kereskedelmében pedig nyolc és fél százalékos az utalványok részesedése.

Mint mondta, az üdülési alapítvány az utalványok forgalmazásából származó pénzügyi eredményből kizárólag szociális üdültetési feladatokat lát el, az ennek köszönhetően létrejött Erzsébet-program ez idáig négyszázezer embernek, nagycsaládosnak, nyugdíjasnak, gyermeknek, fogyatékkal élőnek biztosított üdülési lehetőséget.
Szólt arról is, hogy a belföldi turizmus négy és fél százaléka, ezen belül pedig a balatoni idegenforgalom 13 százaléka e programból tevődik össze.

A kuratórium elnöke emlékeztetett arra, hogy az Erzsébet-programért a kormány a napokban elnyerte az 51 millió tagot képviselő Európai Nagycsaládosok Szövetségének díját. Odaítélésében közrejátszhatott az is, hogy az elmúlt három évben százezer nagycsalád pihenhetett, üdülhetett a programnak köszönhetően, és 180 ezer gyermek jutott el valamelyik táborba.

A program segítségével az idén 55 ezer gyermek volt táborokban, a felmérések szerint szinte valamennyien nehéz körülmények között élnek. A nyugdíjasok közül 34 ezren jutottak kedvezményes pihenési lehetőséghez, és 43 ezer nagycsalád élt a program kínálta lehetőséggel.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 2013-ban és 2014-ben több mint nyolcezren üdülhettek a programnak köszönhetően, közülük mintegy háromezer nagycsaládos és kétezer nyugdíjas.

Forrás: MTI


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.