A Boeing 737 MAX botránya a Ryanair-nek sem tesz jót

A vártnál kisebb mértékű utasforgalom-bővülésre, a veszteséges bázisok bezárására készül a Ryanair a téli és a jövő nyári menetrendi időszakban, mert elhúzódik a Boeing 737 MAX variánsok újbóli forgalomba állítása - írja az AirPortal.

Michael O’Leary vezérigazgató közleményében azt írta, a Ryanair továbbra is elkötelezett a Boeing 737 MAX-ok iránt, és jelenlegi várakozásaik szerint a típus 2019 vége előtt ismét forgalomba állhat, de hozzátette, hogy a pontos dátum ismeretlen.

Reményeik szerint szeptemberre elkészülhet a hatóságokhoz beadandó módosítási csomag, amelyet nem sokkal később jóváhagyhatnak. Számolnak ugyanakkor azzal is, hogy néhány hónapot csúszik a projekt és decemberre kaphatja meg a típus újra a légialkalmassági engedélyt. A Ryanair gondját tovább súlyosbítja, hogy az általuk rendelt MAX200 egy alváltozat, amelyet külön kell engedélyeztetni, O’Leary szerint erre két hónappal a MAX vizsgája után kerülhet sor.

A kiszámíthatóság jegyében a Ryanair most úgy állítja össze jövő nyári menetrendjét, hogy abban 30 új repülőgéppel számol, így a növekedés üteme 7-ről 3 százalékra csökken, a 12 havi gördülő utasforgalom 2021 március végén 162 millió helyett 157 millió lehet. A kevesebb gép miatt a Ryanair ideiglenesen több alulteljesítő és veszteséges bázisát bezárja, vagy csökkenti a méretét már az idei téli menetrendben is. A cég erről már megkezdte a tárgyalást a repülőterekkel, szakszervezetekkel.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.