Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén

Hamarosan újra megrendezésre kerül a Klasszis Csoporton belül működő Turizmus Online szakmai portál Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenye, amely a hazai vendégváró szakma legátfogóbb, legszélesebb spektrumú, rangos nemzetközi zsűrit felvonultató versenye. Ennek kapcsán a verseny egyik zsűritagjával, a Bécsben élő, horvát születésű építésszel készítettünk egy rövid interjút.

Ariana Grüll, a többszörösen építészeti és design díjjal kitüntetett bécsi Zeytinoglu építésziroda vezető-tervezőjével beszélgettünk a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.  

A tavalyi év után idén is a zsűri egyik tagjaként fontos szerepet játszik majd a Klasszis TopDesign verseny győzteseinek kiválasztásában. Milyen tapasztalatai vannak a tavalyi versennyel kapcsolatban?

A gazdasági válság jelentősen érintette az építőipart, ami sok tervezett projekt leállítását okozta és számos kihívás elé állította a piacot, befolyásolva a jövőbeni fejlesztések megvalósíthatóságát. Mindezek ellenére a tavaly benyújtott pályaművek között sok igen magas színvonalú munka volt, amelyek közül nem volt egyszerű választani. A lakóépületek és irodaterületek projektjei nagyon értékesek és progresszívek voltak. Több fenntartható projekt is volt, amelyek közül engem nagyon megfogott egy, az igények változása szerint szabadon variálható épület, mert hiszem, hogy a jövőben minden bizonnyal nagy igény lesz arra, hogy a helyiségeket könnyűvé és mozgathatóvá tegyük anélkül, hogy az alapanyagokba kellene beleavatkozni.


Fotó: Ariana Grüll

Mit vár az idei versenytől?

Azt gondolom, hogy napjainkban elengedhetetlen a fenntarthatóság szem előtt tartása. Ez mostanra egy olyan szemponttá vált, amelynek körében az erőforrások ésszerű felhasználása elsődleges és ahol ezáltal biztosítottá válik a hosszú élettartam, úgyhogy egyrészt ezt is keresni fogom a munkákban. Másrészt az építészek számára elengedhetetlen, hogy túllépjenek a nemzetközi trendek puszta követésén. Ehelyett egyedi történelmükre, környezetükre és tapasztalatukra támaszkodva innovatív és jellegzetes terveket kellene létrehozni, és én elsősorban ezeket az egyedi megoldásokra is kíváncsi vagyok.

Az Arkan Zeytinoglu Architects Wien szállodafejlesztési és szállodatervezési vezetőjeként Önnek melyek a fő szempontjai tervezés során?

Számomra minden szállodaprojekt egyedi élményt jelent. A jövőbeli vendégek változó elvárásai új funkciókat és igényeket vezetnek be a dinamikus tervezési folyamatba. Új technológiákkal, környezetvédelmi koncepciókkal kell foglalkoznunk, és innovatív megoldásokat és megközelítéseket kell alkalmaznunk. Fontos szerepet játszik a kontextus és a személyiség is. Az új generáció nagyon jól ismeri a mesterséges intelligenciát és a hasonló technológiákat, fontosnak tartja a technológiai fejlődést, valamint a fenntartható, érzelmileg kiteljesedő életmódot, amelyet szintén figyelembe kell venni.

Milyennek látja a magyar szállodákat és a magyar vendéglátást?

A magyar szállodák nagyon gazdag hagyományokkal büszkélkedhetnek. Az új fejlesztések egyre inkább a nemzetközi, globálisan gondolkodó utazók kiszolgálására irányulnak, különös hangsúlyt fektetve a hagyomány és a modern érzékenység ötvözésére és a mai közönség számára történő újraértelmezésére. Nagyon sok remek szakember dolgozik a különböző területeken, és számos kiváló magyar építész is, akik közül remélem, minél többel találkozhatunk majd a pályázat alkalmával.

 

 


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.