Turizmus Online cikkei
SkyEurope jegyértékesítés
A SkyEurope Airlines diszkont légitársaság négy teljesen új és négy szezonális útvonal újraindításával értékesíteni kezdte a jegyeket a 2006-os nyári menetrend szerint közlekedő járataira.
Wizz Air megnyitja harmadik lengyelországi személyzeti bázisát
A Wizz Air bejelentette, hogy újabb személyzeti bázist nyit Gdanskban, amely a légitársaság harmadik központja lesz Lengyelországban és negyedik a régióban.
Air-France-KLM: eredményes együttműködés
Szerdán közel 4 százalékkal drágultak a francia-holland Air-France-KLM részvényei, miután a világ legnagyobb légitársasága az egy évvel korábbinál 56 százalékkal nagyobb, 528 millió eurós üzemi nyereséget jelentett az üzleti év szeptemberrel zárult második negyedére.
Elkelt az Ukrajna szálló
A Biszkvit nevű cég 273 millió dollárért megvásárolta a moszkvai Ukrajna szállót.
Herbalife konferencia Budapesten
November 17. és 20. között rendezte meg a Herbalife cég a European World Team School budapesti konferenciát.
Nyugat-dunántúli fürdőhelyzet
A nyugat-dunántúli fürdőhelyek nem zárták jól az idegenforgalmi főszezont.
Az üzleti turizmusra épít Lengyelország
A lengyel idegenforgalmi ágazat az üzleti turizmus irányába bővíti tevékenységét.
Magyar Turizmus Minőségi Díj program
Indul a Magyar Turizmus Minőségi Díj program - jelentette be tegnap Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Szállodaszövetség 27. közgyűlésén.
Esőben is harcoltak
Közel tízéves szünet után ismét középkori lovasjátékokat rendeztek Nagyvázsonyban a Séd-patak völgyében.
Biciklivel Dél-Zalában
A Kerka-mente Naturpark Egyesület júliusban kétnapos tanulmányutat szervezett a dél-zalai régió értékeinek, különösen a kerékpáros turizmusban rejlő lehetőségeknek a bemutatására.
Duplázna az EVA Air
2004-ben 100 millió forintos forgalmat ért el Magyarországon a tajvani székhelyű EVA Air légitársaság, az idei évre ennek megduplázása a cél – hangsúlyozta a társaság képviseletét július óta ellátó VistaGSA ügyvezető igazgatója, Mateidesz Miklós a légitársaság budapesti bemutatkozó rendezvényén.
Rossz a hírünk Hollandiában
A Magyar Külügyminisztérium egy különös hangvételű, külföldi újságcikkre hívta fel Szerkesztőségünk figyelmét, amely július 19-én jelent meg egy holland napilapban.
Újabb csúcsot döntött a Sziget
Ismét látogatórekordot döntött a Sziget Fesztivál.
Az EU bírósága változtatna
Az európai utasok személyi adatainak kiadásáról szóló uniós határozatok megsemmisítését javasolja az Európai Bizottság főtanácsnoka.
Franciaország: repülőjegyadó a szegénység ellen
Elfogadta a francia kormány a repülőjegyekre kivetett adó bevezetését.
Új elnök a Varig élén
A Varig Brazil Légitársaság új elnököt nevezett ki Marcelo William Bottini személyében.
Egy hetes szakmai szeminárium orosz szakembereknek
A Magyar Turizmus Rt. meghívására november 21-én egy hétre Magyarországra érkezett 15 orvosprofesszor, akik a hazai gyógy- és wellness szolgáltatásokkal ismerkednek meg.
Újdonságok a Corinthiában
A Corinthia Grand Hotel Royal november 22-én tartotta évzáró partner-partiját. Adrian Ellis, a szálló új angol vezérigazgatója egy sor újdonságra hívta fel az értékesítők figyelmét.
Pasta Fittness
A „Ligur Ízek Kft. az Euromarket Kft-vel és az Angelo cukrászdával közösen olasz étel- és italbemutatót rendezett a Fresco étteremben.
A hónap küldőországa: Németország
Németország mutatkozott be tegnap a Magyar Turizmus Rt. ez év elején indított "Hónap küldőországa" rendezvénysorozat újabb előadásán.
DZT Roadshow
Tegnap a Grand Hotel Royal Corinthiában rendezte meg a Német Turisztikai Központ idei első roadshow-ját.
easyJet - eredmények
Az easyJet 2005 szeptemberével záruló 12 hónapjának előzetes eredményeit a biztos ütemű növekedés jellemzi: az utasforgalom 21 százalékkal, az árbevételek 23 százalékkal növekedtek.
Ingyen szállíthatnak a fapadosok?
Fordulat előtt áll az olcsó légitársaságok piaca: a McKinsey tanácsadó cég legfrissebb elemzése szerint Európában tartósan csak két vagy három légitársaság fog talpon maradni.
Több kérő a Volare légitársaságra
Az olasz Volare légitársaság egy éve, tavaly november 19-én jelentett csődöt 448 millió eurós adóssága miatt, melynek felhalmozódásában a jelenleg is folyó vizsgálatok szerint a nem megfelelő vezetés, és esetleges mérleghamisítás is szerepet játszhatott.
MT Rt. prezentációja Oroszországban
November 15-én a Magyar Turizmus Rt. oroszországi külképviselete és a Malév Rt. közös prezentációt tartott jekatyerinburgi utazásszervezők részére.
III. Business Travel Show + R3
A Budapest Congress & World Trade Centerben (a felújított Budapest Kongresszusi Központ) november 23-24-én rendezik meg a III. Business Travel Show-t.
Jön az igazi finn Mikulás
Mint 1999 óta minden évben, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. az idén is megrendezi a Budapesti Karácsony rendezvénysorozatot november 26. és december 24. között.
oneworld meghívás: elfogadva
Nem mindennapi külsőségek között zajlott kedd reggel az a hivatalos aláírás, amelynek értelmében a magyar nemzeti légitársaság átvette és elfogadta a oneworld szövetség hivatalos meghívását.
Az easyJet megnyitotta új kiképző akadémiáját
Az easyJet megnyitotta új, csúcstechnológiájú kiképző akadémiáját.
SkyEurope az év vállalata
A SkyEurope Airlines elnyerte a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület „Év vállalata 2005” díját nagyvállalti kategóriában.
Élesedik a Boeing-Airbus verseny
Piaci elemzők szerint várható, hogy az Airbus az idén ismét több repülőgépet ad át a megrendelőknek, mint a Boeing, de a megrendelések számát illetően jelenleg a Boeing vezet.
Szerződés a transzatlanti légi közlekedés liberalizációjáról
Az Egyesült Államok és Európa évek óta húzódó egyeztetések után megállapodást kötött a transzatlanti légi közlekedés liberalizációjáról.
Tavaszra felépül a Syma Sport-és Rendezvényközpont
Multifunkcionális sport-és rendezvénycsarnok épül Budapesten a jelenlegi Olimpiai Csarnok, Körcsarnok, a Syma-csarnok valamint a Szövetségi Székház által határolt területen.
WTO felmérés a világ turizmusáról
A Turisztikai Világszervezet legfrissebb adatai szerint az év első hét hónapjában a nemzetközi turistaérkezések száma 5,9 százalékkal nőtt, és elérte a 460 millió főt.
Eger és környéke
Eger és környéke
Novemberi események Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
November 24-én nyílik a Miskolci Képzőművészek emlékkiállítása a Miskolci Galériában, amely a XX. század második felében a városban élt és alkotott képzőművészek alkotásait mutatja be.
Delta: 5 millió dollár veszteség naponta
Az amerikai Delta Air Lines légitársaság bejelentette, hogy csökkentenie kell pilótái fizetését, mert jelenleg - főleg a magas üzemanyag-árak miatt – 5 millió dollárnyi veszteséget halmoz fel minden egyes nap – írja a Menedzsment Fórum.
Egységes légtér Európa felett
Az Európai Bizottság és az Eurocontrol együttműködésében harminc iparági partner bevonásával megalakult az Egységes Európai Légtér programjának konzorciuma.
Két éves a SkyEurope Airlines Hungary Kft.
A SkyEurope Airlines a napokban ünnepelte budapesti bázisa megnyitásának második évfordulóját.
Igazgatóváltás a Danubiusnál
A Danubius vezetése az újabb lehetőségek jobb kihasználása és az üzemeltetési színvonal erősítése érdekében úgy döntött, hogy 2006. január 1-i hatállyal a győri Rába szálloda igazgatójává nevezi ki Horváth Ottót, a soproni Bio-Sport Hotel Lövér szálloda jelenlegi igazgatóját.
Lipcse: Touristik & Caravaning kiállítás
Ötvenegy ország 1051 kiállítója vett részt november 16-20. között a lipcsei Touristik & Caravaning kiállításon.
Véget ért a World Travel Market
November 17-én zárta kapuit Londonban a világ legjelentősebb turisztikai vására, a World Travel Market (WTM), amelyen idén több mint 5 ezer kiállító mutatkozott be.
Turizmus Magyarországon 2004 CD
Elkészült a KSH 2005 nyarán közzétett végleges adataival frissített, Turizmus Magyarországon 2004 CD-ROM kiadvány.
Lufthansa Private Jet
A márciusi müncheni bevezetés után a Lufthansa nemrég Frankfurtban is megjelent Private Jet szolgáltatásával.
Heti három járat Londonból Sármellékre?
Palkó Lajos, a sármelléki FlyBalaton Airport marketingigazgatója munkatársunknak elmondta, hogy nagy érdeklődés kísérte a társaság londoni bemutatkozását a WTM vásáron.
Új szállodák a Maldív-szigeteken
A kormányzat tervei szerint 2007-re 11 új, korábban lakatlan szigetet vonnak be a fejlesztésekbe a Maldív-szigeteken.
A nagy találkozás
A Magyar Turizmus Rt. a Magyar Utazásszervezők és -közvetítők Szövetségével (MUISZ) egyeztetve találkozót kezdeményezett a nyár közepén a beutaztató utazási irodák képviselőivel.
Virtuális utazási iroda Miskolcon
A miskolci Air Partner Repülőjegy- iroda és a Szerviz Iroda Utazási Központ vidéken az elsők között vezette be az on-line helyfoglalást.