Mint kiderül, a rakomány leglátványosabb tételei között a következők szerepelnek:
- 300 kilogramm norvég lazac és más hal,
- 116 kilogramm brunost, azaz a jellegzetes norvég barna sajt,
- 6000 narancs,
- valamint számos egyéb, otthonról érkezett alapanyag.
Fotó: Idman Biz
A 61 fős delegációval együtt három norvég topséf – Aron Espeland, Eirik Tufte és Christian Karlsson – is útra kelt, akik naponta négyszer főznek a játékosoknak és a stáb tagjainak.
A menüben hal, csirke, rizs, tészta és burgonya szerepel, vagyis olyan fogások, amelyeket a futballisták már jól ismernek a válogatott összetartásairól.
Mint a cikkből kiderül, a különleges logisztikai akciónak nem csupán gasztronómiai oka van. A norvég szakmai stáb szerint a megszokott étrend segíti a koncentrációt, a regenerációt és még a játékosok lelki komfortérzetét is egy többhetes világverseny alatt. A csapat bázisa Greensboro városában, Észak-Karolinában lesz, ahol a nyári hőség és páratartalom jelentősen eltér a skandináv körülményektől.
Norvégia 28 év után tér vissza a világbajnokságra: legutóbb az 1998-as franciaországi tornán szerepelt. A szövetség ezért sem akar semmit a véletlenre bízni, és a táplálkozást is a siker egyik kulcstényezőjének tekinti.
A norvégok ráadásul korábban, például a 2024-es olimpiai játékokon is vittek magukkal hazai élelmiszereket a sportolók számára.
A vb csoportkörében Franciaország, Szenegál és Irak vár a skandinávokra. Haalandék pedig abban bíznak, hogy a pályán ugyanúgy működik majd a recept, mint a konyhában: egy csipetnyi Norvégia Amerikában akár a győztes kombináció lehet.