A Klezmerész Kulturális Egyesület kezdeményezése egyedülálló Magyarországon, hiszen a háromnapos programsorozat kizárólag a klezmer zenére épül.
A Kisfaludy Szabadtéri Színpadon hat együttes – három magyar és három külföldi, cseh, izraeli és szlovák fellépő – mutatkozik be. A szervezők célja, hogy hagyományt teremtsenek, és a fesztivált minden évben megrendezzék.
A programok ingyenesen látogathatók, a megvalósítást pályázati támogatások segítik. A zenei élmények mellett a látogatók a zsidó gasztronómiával is megismerkedhetnek: a Tagore sétányon kitelepülő vendéglátósok hagyományos ételekkel és italokkal várják az érdeklődőket.
A fesztivál ötletét az izraeli Cfát több évtizedes klezmerhagyománya inspirálta. A kezdeményezést Balatonfüred önkormányzata is támogatja, dr. Bóka István polgármester szerint a rendezvény új színfolttal gazdagítja a város kulturális kínálatát.