Külföldre és belföldre is többet utaztak a magyarok tavaly 

A korábbi évekhez hasonlóan tovább nőtt a magyarok bel-, és külföldi utazásainak száma és a külföldről hazánkba irányuló forgalom is emelkedett tavaly - ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati elemzéséből.
Kevesebben dolgoztak és többet kerestek tavaly a turizmusban

Kevesebben dolgoztak és többet kerestek tavaly a turizmusban 

Tavaly a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a vállalkozások az előző évhez képest 4,9 százalékkal kevesebb, 180 ezer dolgozót foglalkoztattak, a dolgozók átlagkeresete 13 százalékkal 212 ezer forintra nőtt - ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati elemzéséből.
Ennyi üres álláshely volt tavaly a vendéglátásban

Ennyi üres álláshely volt tavaly a vendéglátásban 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete immár negyedik alkalommal teszi közzé a vendéglátásról szóló éves statisztikai helyzetjelentését, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan Zerényi Károly, az MVI képviselő testületi tagja állított össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.
Itt az Aranynap-díj nyerteseinek listája

Itt az Aranynap-díj nyerteseinek listája 

2019. május 30-án tizennegyedik alkalommal került sor az Aranynap-díj átadására, amellyel a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák munkáját ismeri el a díjalapító Day Holiday Kft., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, mint szakmai partner támogatásával. Az idei díjátadó ünnepség a közelmúltban megújult Danubius Thermal Hotel Margitsziget Star Auditórium termében került megrendezésre.
Több mint 9 százalékkal nőttek a fürdők bevételei

Több mint 9 százalékkal nőttek a fürdők bevételei 

Itt a legfrissebb trendriport a Magyar Fürdőszövetség tagjainak 2018. évi teljesítményéről.
Dinamikusan nőtt tavaly a konferenciaturizmus

Dinamikusan nőtt tavaly a konferenciaturizmus 

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
40-szeres a növekedés a VI. kerületi magánszálláshelyeken

40-szeres a növekedés a VI. kerületi magánszálláshelyeken 

A múlt évben is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló vezette az országos turisztikai versenyt a kereskedelmi szálláshelyek forgalmi adatai alapján. A TOP25-ös mezőnyben Siófok jelentős visszaesése és néhány település markáns emelkedése hozott izgalmat a versenybe.

60 százalékkal több a szállodai vendégéjszakák száma mint 10 éve 

Ez is kiderül az elemzésből, amelyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége készített a szállodaipar 2018-as teljesítményéről.

Budapest Airport: rekordév volt a tavalyi 

A kétszámjegyű forgalombővülés eredményeként a 2018-as évben mintegy 14,9 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A magyar főváros repülőtere ezzel tavaly a közép-kelet-európai régió leggyorsabban növekedő forgalmú repülőtere volt. A robusztus növekedésre alapozva a Budapest Airport hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervei 225 milliárd forintos (700 millió eurós) beruházási összeggel számolnak, amelyet a repülőtér-üzemeltető a következő években infrastrukturális fejlesztésekre, egyebek között egy új terminálépület megvalósítására kíván fordítani.

14,86 millió utas fordult meg Ferihegyen 2018-ban 

Megjelentek a Budapest Airport decemberi és éves forgalmi eredményei a légiközlekedési információk elemzésével foglakozó nemzetközi adatbázisokban, az üzemeltető – egyelőre – nem közölt adatokat. A megjelent számok szerint 2018-ban csaknem 14,9 millió utas fordult meg Ferihegyen, ez 13,5%-os növekedésnek felel meg az előző évhez képest. A repülőtéren a cargo-forgalom 14,9%-kal, míg a légijármű-mozgások száma 12%-kal növekedett 2017-hez képest.

Hova megy ki, ki hova megy? 

A vg.hu cikke szerint a magyarok továbbra is főleg a horvát, a görög és a török tengerpartokat látogatták, Magyarországra viszont egyre inkább egy jól költő réteg érkezik.

Ma indul a 2018-as 2018-as EU-Kína Turisztikai Év 

A 2018 EU-Kína Év promóciós tervének legfontosabb célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legvonzóbb nemzetközi célállomássá tegye.

Megjelent a Hungary Card 2018-as kiadása 

Az előző évekhez hasonlóan mintegy 1.000 elfogadóhelyen biztosít 10-100% mértékű kedvezményeket a két változatban (Basic és Plus) megjelenő Magyar Turizmus Kártya.

Kacsával indul a következő Bocuse d'Or válogatás 

Ki képviseli hazánkat 2018-ban Torinóban a Bocuse d’Or európai döntőjén? A kiválasztás és felkészülés folyamata ezennel elkezdődött.

2018 a családok éve lesz a turizmusban 

Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a jövő év a családbarát turizmus jegyében fog zajlani - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, a Családok Világtalálkozóján.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!