14,86 millió utas fordult meg Ferihegyen 2018-ban

Megjelentek a Budapest Airport decemberi és éves forgalmi eredményei a légiközlekedési információk elemzésével foglakozó nemzetközi adatbázisokban, az üzemeltető – egyelőre – nem közölt adatokat. A megjelent számok szerint 2018-ban csaknem 14,9 millió utas fordult meg Ferihegyen, ez 13,5%-os növekedésnek felel meg az előző évhez képest. A repülőtéren a cargo-forgalom 14,9%-kal, míg a légijármű-mozgások száma 12%-kal növekedett 2017-hez képest.

Decemberben 1,11 millió érkező és induló utas használta a budapesti repülőteret, amely 10,8%-os növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest. Az utasforgalom tekintetében 2018-ban tehát nem sikerült átlépni a fontos mérföldkőnek számító 15 milliós határt. A közel 14,9 millió utas és 13,5 százalékos növekedés is kiválónak számít a régióban, ugyanakkor a 2017-ben jelentett 14,5%-os növekedéshez képest némileg lassult a bővülés Ferihegyen. A több szűk keresztmetszettel is rendelkező ferihegyi terminálokon 2018-ban ~1,8 millió utassal többet (és csomagjaikat) sikerült ‘átpasszírozni’, mint az előző, 2017-es évben.

Összehasonlításul Bécs-Schwechat 27,03 millió utast kezelt 2018-ban, az előző évhez viszonyított növekedés 10,3% volt, míg Varsó-Chopin 17,75 millió utasról és 12,7%-os növekedésről számolt be. A prágai repülőtérről egyelőre nem rendelkezünk éves adattal, de a repülőtér utasforgalma december 12-én lépte át a 16 milliót. Az év két legerősebb hónapja az utasforgalom tekintetében július és augusztus volt a budapesti reptéren, mindkét hónapban 1,5 millió feletti érkező és induló utast kezelt Ferihegy. A tavalyi év rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 13 097 239 utas fordult meg a repülőtéren 2017-ben, ez 14,5 %-os növekedés 2016-hoz képest. Szépen növekedett a cargo-forgalom, valamint a le- és felszállások száma is.

A szállított áru mennyisége 4,5 százalékkal nőtt decemberben, 11 775 tonna volt. A közölt értékekbe a repülőtéren áthaladó, közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető. A légijármű mozgások – azaz le- és felszállások – száma 8 911 volt 2018 utolsó hónapjában, ez tíz százalékos növekedést jelent tavaly decemberhez képest. A 2018-as éves adatokat tekintve a repülőtéren kezelt áru mennyisége 146 113 tonna volt, amely 14,9 %-os növekedést jelent 2017-hez képest. A le- és felszállások száma tavaly 115 028-volt, ez 12%-os növekedésnek felel meg az előző évhez képest.

A cikk elkészítéséhez a nemzetközi légiközlekedési információk elemzésével foglalkozó cégek adatbázisait használtuk – a szerk.

Forrás: AIRportal.hu


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.