40-szeres a növekedés a VI. kerületi magánszálláshelyeken

A múlt évben is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló vezette az országos turisztikai versenyt a kereskedelmi szálláshelyek forgalmi adatai alapján. A TOP25-ös mezőnyben Siófok jelentős visszaesése és néhány település markáns emelkedése hozott izgalmat a versenybe.

A KSH február 12-én tette hozzáférhetővé a településenként havi bontásban tárolt adatait a kereskedelmi szálláshelyek 2018-as forgalmáról. A külföldi és hazai turisták által generált forgalmat együtt tartalmazó adatsor szerint a TOP25-be került települések közül hatnál találtunk minimális, vagy jelentősebb visszaesést az előző évi forgalomhoz képest, öt település legalább tíz százalékkal javított a korábbi eredményén, a lista résztvevőinek nagyobbik fele pedig kisebb-nagyobb mértékű bővüléssel hozta a 2017-es eredményeket 2018-ban is - írja Győrffy Árpád a Balatontipp.hu-n, ahol részletes, táblázatokkal kiegészített elemzést olvashatnak a témában.

Az idén is Budapest végzett az első helyen a 10 millió 370 ezres vendégéjszaka forgalmával. Eredménye 3 százalékkal jobb az előző évinél. A főváros megkérdőjelezhetetlen pozícióját mutatja, hogy a teljesítménye csak 125 ezerrrel marad el a listán szereplő másik 24 település együttes teljesítményétől. Az együttes forgalomban a második helyen biztosan álló Hévíz az 1 millió 136 ezres vendégéjszakaszámmal 0,5 százalékkal hozott jobb eredményt 2018-ban az egy évvel korábbinál. Az együttes vendégforgalomban stabilan tartja a harmadik helyet Hajdúszoboszló is, ahol 991 ezer vendégéjszakát, az előző évinél 3,6 százalékkal többet regisztráltak. A külföldi és hazai vendégek együttes forgalma alapján 740 ezer éjszakával továbbra is Bük tartja a 4. helyet. Bük jövőbeni 4. helyét veszélyeztetheti a 6. helyről az ötödikre ugró Balatonfüred, ahol a 725 ezres vendégéjszaka szám 4,4 százalékkal jobb az előző évinél. Mindenképp kiemelésre érdemes a korábbi 7. helyéről a hatodikra ugró Zalakaros, ahol a 638 ezer vendégéjszakás eredmény 15,1 százalékkal jobb az előző évinél. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma alapján az élmezőny nagy vesztese 2018-ban Siófok volt. A városban a külföldi és a hazai vendégek együttes forgalma a KSH adatai szerint 12 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az így realizált 633 ezer vendégéjszakával a korábbi 5. helyükről a 7. csúsztak vissza.

A balatoni adatok elemzésénél többen kifogásolták, hogy az összesítések nem tartalmazzák a magán szálláshelyek forgalmát – újabb hivatalos elnevezéssel az egyéb szálláshely kategóriába tartozók eredményeit. Ennek egyszerű oka van, a KSH ezeket az adatokat csak jóval később szokta nyilvánossá tenni. Mivel egyes településeknél a kereskedelmi és a magánszálláshelyek nagyon eltérő részesedéssel működnek, a kereskedelmi szálláshelyek teljesítménye önmagában nem biztos, hogy helyes sorrendet ad egy település teljes szállásforgalmáról. Hogy közelítsünk a valós sorrendhez, a mindkét szektorban ismert 2017-es adatok alapján kiszámoltuk, mennyi lenne a magánszálláshelyek 2018-as forgalma, ha abban az évben is maradt a hasonló arányú teljesítés az adott településen. Ez természetesen csak egy becslés, akár játéknak is tekinthetjük. Én mindenesetre kíváncsian várom, mennyire igazolódnak a táblázatban becsült forgalmi adatok és helyezések a valódi adatok megismerése után.

Megdöbbentőnek is mondható adat hogy, Budapesten 2010 és 2017 között tizenhatszorosára nőtt a magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. Amíg 2010-ben 168 ezer éjszakát regisztráltak ebben a kategóriában, addig 2017-ben kétmillió-hétszázkilencvenötezer vendégéjszakát. Talán nem meglepő, hogy ennek 92 százalékát külföldiek töltötték a fővárosban. A főleg 2013-tól beindult hatalmas ütemű növekedés minden bizonnyal az Airbnb foglalási rendszer rendkívüli népszerűségének és persze más hazai és külföldi internetes szállásközvetítő cég működésének köszönhető. A 2017-es adatok szerint a fővárosban a magánszálláshely szektor legnagyobb forgalmazója a 6. kerület, ahol 7 évvel korábbi 27 ezerről 1 millió 111 ezerre nőtt a magánszálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. Nem tévedés, negyvenegyszeresére!

A vidéki turisztikai célpontokat elkerülte ez a bővülési tempó. Az ebben a szektorban százezer éjszaka felett forgalmazó települések közül Szegeden négyszeresére, Hévízen, Egerben, Sárváron és Gyulán közel háromszorosára, Siófokon pedig a korábbi duplájára emelkedett forgalom hét év alatt.

Végül néhány adat arról, hogyan változott az ország egyes turisztikai régióinak szerepe, súlya a kereskedelmi szálláshelyek forgalma alapján.

Mint a grafikonból is látható, a Budapest-Közép-Dunavidéki Régió a 10 évvel ezelőtti 34 százalékról 38,5 százalékra, az Észak-Magyarországi Régió 7,1-ről 8,4 százalékra, a Dél-Alföldi Régió 5,8-ról 6,7 százalékra, a Közép-Dunántúli Régió 3,8-ről 4,6 százalékra növelte részesedését, miközben az Észak-Alföldi Régió, a Tisza-tavi Régió, a Balatoni Régió, a Dél-Dunántúli Régió és a Nyugat-Dunántúli régió Jelentősége hasonló arányban csökkent.


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.