Négyszer több vendégéjszakát hozott a tavalyi november

Négyszer több vendégéjszakát hozott a tavalyi november 

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások bevezetése miatti alacsony bázis következtében –novemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva több mint két és félszeresére nőtt, azonban 36%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. novemberi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma nyolcszorosára emelkedett, de még így is 43%-kal kevesebb volt a 2019 azonos időszakinál.

Az Air France tavalyi éve számokban 

Több ezer repatriációs járat indult, 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel a társaság, és 400 ezer tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását.
Air France 2020, számokban

Air France 2020, számokban 

Több ezer hazaszállító járat, 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel, és 400 ezer tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását a vállalat.
Hatalmasat zuhant a múzeumok látogatottsága tavaly

Hatalmasat zuhant a múzeumok látogatottsága tavaly 

Világszerte 77 százalékkal csökkent tavaly a nagy múzeumok látogatószáma - derült ki a száz legnépszerűbb művészeti múzeum statisztikai adataiból, amelyet a The Art Newspaper ismertetett szerdán.
2020: feleannyi vendégéjszaka az unió tagállamaiban

2020: feleannyi vendégéjszaka az unió tagállamaiban 

Az Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma a koronavírus okozta járvány miatt 1,4 milliárdra csökkent tavaly, ami 52 százalékkal marad el az előző évben feljegyzett adatoktól - derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának hétfőn közzétett jelentéséből.
Elvitte a járvány a bérautóflotta felét

Elvitte a járvány a bérautóflotta felét 

Az autóbérlés forgalmát megfelezte a koronavírus-járvány, a cégek a járműparkjukat is piacra dobták a fennmaradásukért. A szektor azért készül az újranyitásra.
Megfeleződött a turisták száma Csehországban

Megfeleződött a turisták száma Csehországban 

Csehországban a turisták száma tavaly 10,8 millióra, a korábbi évek átlagának felére csökkent - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).
Ilyen volt 2020 Horvátországban

Ilyen volt 2020 Horvátországban 

A kereskedelmi és nem kereskedelmi létesítményekben, valamint a hajós charterek (eCrew) által generált turisztikai forgalmat is magában foglaló eVisitor rendszer szerint 2020-ban 7,8 millióan látogattak el Horvátországba (ez a 2019-es turistaszám 37 százaléka), míg a vendégéjszakák száma 54,4 millió volt (a 2019-es eredmények 50 százaléka).
Tschüss 2020!

Tschüss 2020! 

Bakody Katalinnal, a Jab Josef Anstoetz Magyarországi Képviseletének vezetőjével végigvettük, csapatával milyen munkákban vettek részt 2020-ban. 
76 százalékkal csökkent az utasforgalom tavaly Ferihegyen

76 százalékkal csökkent az utasforgalom tavaly Ferihegyen 

A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit intézte - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Ezek az idei nagydíjas borok 

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az elmúlt évben kóstolhattak.

Badacsonyi az Év Bortermelője 

A Magyar Bor Akadémia „Év Bortermelője Magyarországon 2020” választás győztese egy fiatal badacsonyi borász.

Kadarka törköly lett Magyarország legjobb pálinkája 

A Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen, melynek eredményét csütörtökön hirdették ki.

Ezt adja 2020 legjobb food truckja 

Az év utolsó Food Truck Show-ján kihirdették 2020 legjobb büfékocsiját. A legtöbb közönségszavazatot idén is, 2018-hoz hasonlóan a Food Maffia csapata nyerte.

Balatontourist: negyedével kevesebb vendégéj, közel megegyező bevételek 

A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.

5,5 millió utasra számít az idén a Budapest Airport 

A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát.

Disznótoros lett az év strandétele 

A BalaToros mellett egy gombócos erőleves is megszerezte az első helyet.

Több mint 80 milliárd dollár veszteséggel zárják az évet a légitársaságok 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint.

Utazás - Eger nagy fejlesztések elé néz az idén 

Folytatódik a vár rekonstrukciója, felújítják a Gárdonyi házát, elkészül a sztráda Egerig, és megépül a kerékpárút, amelyen Egerszalóktól a Bükkig is el lehet tekerni.

Növekedésre számítanak idén az irodák  

Bár az utazási irodák tavalyi bevételéről csak májusban érkeznek adatok, a vagyoni biztosítékok növekedéséből arra lehet következtetni, hogy nem volt rossz évük és 2020-ban sem számítanak stagnálásra. A Thomas Cook csődje után vélhetően még nagyobb figyelem fordul arra, hogy az irodák mennyi pénzt különítenek el az ügyfelek kártalanítására - írja a napi.hu.

Megvan a 2020-as Bocuse d'Or hústémája! 

Fontos információ lett nyilvános a napokban a Bocuse d’Or 2020-as európai válogatójával kapcsolatban: a húsétel alapanyaga a fürj. Erre reagálva a Magyar Bocuse d’Or Akadémia ma megváltoztatta a február 5-i hazai döntő szabályait is - értesült a Magyar Konyha.

Az Országos Kéktúra a világ legjobb utazási célpontjai között 

A 2020-ra leginkább ajánlott huszonöt utazási célpont közé sorolta a Magyarországon átívelő Országos Kéktúrát a National Geographic magazin nemzetközi honlapja.

Ilyen lesz a 2020-as dubaji világkiállítás 

Nagyszabású építkezés zajlik a 2020-as világkiállítás helyszínén. Első alkalommal rendezik a rangos eseményt a Közel-Keleten. A szervezők remélik, hogy sikerül 12 millió külföldi látogatót ide csábítani, ami 30 milliárd eurós nyereséget hozna az ország gazdaságának.

Ezek az intelligens turizmus 2020-as európai fővárosai 

A svédországi Göteborg és a spanyolországi Malaga viselheti az Intelligens Turizmus Európai Fővárosa címet 2020-ban. Az európai uniós díjat másodszor osztották ki - tudatta az Európai Bizottság illetékes irodája.

2020-as tavaszi-nyári ajánlatokon vélhetően érezhető lesz majd a forintgyengülés 

Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szóvivője szerint hamarosan megjelennek a 2020-as tavaszi-nyári ajánlatok, ahol már vélhetően érezhető lesz a forintgyengülés hatása.

Ki képviseli hazánkat a Bocuse d’Or európai döntőjén? 

A kiválasztás és felkészülés folyamata ezennel elkezdődött. A megmérettetésre vágyó szakácsok pályázatát 2019. augusztus 20-ig várja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!