Balatontourist: negyedével kevesebb vendégéj, közel megegyező bevételek

A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.

Kifejtette: az, hogy a nettó szállásdíj bevételek csak kis mértékben maradnak el az előző évitől, a pandémia, a magyar beutazási és a küldő országok kiutazási korlátozásait figyelembe véve minden várakozást felülmúló eredmény.

A Hunguest Hotels Zrt. leányvállalataként működő, a tőzsdei OPUS GLOBAL Nyrt. tulajdonában lévő Balatontourist (amely három cégből álló cégcsoport) kempinghálózata tavaly óta 5 saját (Balatonfüred, Balatonakali, Révfülöp, Balatonszemes, Balatonberény), és 5 franchise rendszerben üzemeltetett egységből (Siófok, Zamárdi, Vonyarcvashegy, Zalakaros, Balatonberény) áll, amit a jövőben szeretne bővíteni. Nettó árbevétele tavaly meghaladta a 2 milliárd forintot a cég ügyvezetőjének korábbi nyilatkozata alapján.

Vadászné Székely Orsolya elmondta: a legfrissebb, szeptember közepi statisztikájuk szerint - ami várhatóan már érdemben nem változik - a cég által üzemeltetett kempingekben a belföldi vendégéjszakák száma 18 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a külföldieké 58 százalékkal csökkent. Kitért arra, hogy a járvány átalakította a forgalmat és az utazási motivációkat. A saját üzemeltetésű kempingekben tavaly a vendégéjszakák 43 százalékát adták a belföldiek és 57 százalékát a külföldiek, az idén viszont 67 százalékra nőtt a belföldiek aránya.

Korábban a legnagyobb küldő országok között volt Hollandia és Dánia, ahonnan az idén ötödannyian jöttek. Ebben a szezonban külföldi vendégek elsősorban német, lengyel, cseh és osztrák területekről érkeztek. Mivel a magyarok körében népszerűbbek a fedett szálláshelyek a klasszikus kempingezéshez képest, a mobilházak és üdülőházak idén keresettebb szállástípusoknak számítottak, a nyár folyamán többször is megtelt valamennyi.

"Sok olyan új vendéget üdvözölhettünk, akik korábban még soha nem kempingeztek, de most ezt tartották a legbiztonságosabb üdülési formának" - mondta a marketing manager. Megjegyezte, hogy az idén is tovább nőtt a biciklivel érkezők száma, a Balatoni Bringakör népszerűségének köszönhetően.

A cég fejlesztéseiről elmondta, hogy a Balatonturist Napfény Kemping kínálata új szabadtéri vendégfogadó térrel, valamint új úszóstéggel bővült, és pályázati forrásból megújult a Berény Naturista Kemping napozóstégje, ahol új fövenyes partszakaszt is kialakítottak. A Balatontourist által üzemeltetett kempingek beépítettsége az idén nem változott, az elvégzett beruházások minden egységben felújítás jellegűek voltak, nem érintették az épületek alapterületét - szögezte le Vadászné Székely Orsolya.

A jövő évvel kapcsolatban jelezte: a 2021-es szezon előértékesítése csak novemberben indul, de az előzetes érdeklődésekből kiindulva pozitívak a várakozásaik. Mindemellett a koronavírus nagyfokú rugalmasságot követel az üzleti stratégiában, így többféle forgatókönyvvel készülnek a 2021. évi szezonra - tette hozzá.

Forrás: MTI


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.