Az Air France tavalyi éve számokban

Több ezer repatriációs járat indult, 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel a társaság, és 400 ezer tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását.

A január és a február az elmúlt évben még a megszokottak szerint alakult, márciusban azonban gyökeres változások álltak be a koronavírus-járvány miatt. A menentrend szerinti közlekedés május közepére szinte teljesen leállt, az állampolgárok hazaszállítását szolgáló, illetve áruszállító járatok közlekedtek csak. Az Air France 2100 repatrációs járatot üzemeltetett, amelyek fedélzetén 250 ezer francia állampolgárt szállított haza biztonságban.

Az év során az Air France a 2019-es szinthez képest 58,7 százalékkal kevesebb kapacitást tudott csak felkínálni. Az utolsó negyedévben az Air France biztosította a második legtöbb, naponta átlagosan mintegy 300 járatot Európában. A járattörlések miatt 3 millió utasnak térítette vissza a jegyek árát összesen 1,7 milliárd euró értékben.

A rendkívüli helyzet miatt a társaság bevezette az Air France Protect programot. Ennek keretében minden repülőjegy foglalási osztálytól függetlenül bármikor módosítható, ára teljes egészében visszaigényelhető, az Allianz Travellel közösen olyan utasbiztosítás áll rendelkezésre, amely a koronavírus-járvány hatásaira is kiterjed. A fedélzeten is szigorú egészségügyi intézkedéseket vezetett be a vállalat, amely a Skytrax-től négycsillagos Covid-biztonsági értékelést kapott.



A gazdaság működőképességének megőrzése érdekében az Air France minden áruszállító kapacitását bevetette, és újdonságként utasszállító járatokat is bevont a feladatba. Cargo géppel 557, utasszállítóval pedig további 1850 járat indult el. Az Air France 2020-ban 376 ezer tonna árut szállított.

Air France számára ebben a helyzetben is kiemelten fontos volt a fenntarthatóság, olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek tovább csökkentették a repülés környezeti lábnyomát. A pontosabb üzemanyag-tervezés és környezettudatosággot szem előtt tartó pilótaeljárások okán a forgalomcsökkenésből adódó visszaesésen felül további 400 ezer tonnával mérséklődött a társaság szén-dioxid-kibocsátása. A flottában 16 új generációs repülőgép volt az év végén, miután folytatódott, és idén is folytatódik az Airbus A350-esek átvétele.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.