Bringa tanya nyílt Gyenesdiáson 

Felavatták Gyenesdiáson a balatoni kerékpárkörúthoz kapcsolódó kerékpárfogadót.

Nyílt napon az üdülési támogatásról 

A Déli pályaudvaron csütörtökön 9 és 12 óra között tájékoztatja az érdeklődőket a támogatott üdülési lehetőségekről Kiss Péter kancelláriaminiszter és Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Cserkeszőlő: téliesítik a gyógyfürdőt 

Különleges, télen fűthető folyosóval kötik össze a csereszőlői fürdő fedett medencéit és a gyógyászati centrumot.

Veszélybe kerülhet a világörökségi cím 

Lassíthatja a Csepelre tervezett központi szennyvíztisztító telep megépítését az UNESCO Világörökség Bizottságának legfrissebb állásfoglalása, amely elutasítja a kulturális védettség alá eső budai alsó rakpart kiszélesítését.

36 milliárddal nőttek a nemzetközi turisztikai bevételek 

A nemzetközi turisztikai bevételek értéke 2004-ben 10,3 százalékos növekedéssel elérte a 622 milliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött - áll a WTO által kiadott legfrissebb Turizmus Barométerben.

Közérdekű 

A Néprajzi Múzeumban technikai okok miatt még egy hétig, június 23-ig lesz zárva a Magyar népi ékszerek című kiállítás.

Fesztivál a barokk Egerben 

Három hetes összművészeti fesztivált tartanak július 25. és augusztus 15. között Egerben, amelynek keretében elsősorban a hazai kortárs tánc-, színház-, képzőművészet, opera és komolyzene legsikeresebb produkciói mutatkoznak be.

Horvátország: kék zászló 111 strandnak és kikötőnek 

Horvátországban évről-évre nő azon strandok és kikötők száma, amelyek kitűzhetik az ökológiailag tiszta és rendezett partszakaszt jelző nemzetközi Kék zászlót.

Ausztria: harmadik kedvenc célország hazánk 

Az Osztrák Szövetségi Statisztikai Hivatal legfrissebb, az idei első negyedévre vonatkozó statisztikája szerint jelentősen növekedett a Magyarországra utazó osztrákok száma.

Új utazási portál indult 

Új utazási portált indított a Domi-Tours Kft. www.utazascenter.hu címen.

Európai színvonalú Malom Galéria nyílt Nyíracsádon 

Különleges galéria nyitotta meg kapuit az észak-alföldi régióban, Nyíracsádon 20 milliós SAPARD támogatásnak köszönhetően.

A világörökség része lett a mostari Öreghíd 

A világörökség részévé nyilvánította az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a mostari Öreghidat.

Helyi szinten dől el a Művészetek Völgye támogatása 

Amint azt korábban megírtuk, Márta István, a Művészetek Völgye fesztivál igazgatója Kolber István tárca nélküli miniszter segítségét kérte, mert két héttel a fesztivál megnyitása előtt még nem biztosított a rendezvény anyagi fedezete.

Törökország: újabb merénylet turisták ellen 

Újabb terrortámadást követtek el turisták ellen Törökországban: szombaton Kusadasi üdülővárosban robbantottak fel egy turistákat szállító kisbuszt.

LTU-ITS: 21 százalékkal nagyobb érdeklődés a Balaton iránt 

A REWE konszernhez tartozó ITS-Reisen, amely közel 25 ezer utasával a legnagyobb németországi utaztató a Balatonra, július 15-én 21 százalékkal több foglalást tart nyilván a Balatonra, mint a tavalyi azonos időszakban.

Hónap Borvidéke: Balatonmelléke 

A „Hónap Borvidéke” program keretében a Balatonmelléke Borvidék mutatkozik be a Magyar Borok Házában.

Horvátország: Tengermelléki Botanikus kert 

A Nemzetközi Környezetvédelmi nap alkalmából a rijekai Természettudományi Múzeumon belül új Botanikus kert nyílt, amelyben minden tengermelléki növény megtalálható, így a kíváncsi látogatóknak alkalmuk nyílik arra, hogy alaposan tanulmányozzák ezen égöv flóráját.

Az USA lett a földrajz-világbajnok 

Tizennyolc ország földrajztudományokban legtehetségesebb diákjai közül az Amerikai Egyesült Államok csapata vitte el a világbajnoki trófeát a július 14-én Budapesten megrendezett National Geographic Földrajzi Világversenyen.

Gyászhír 

Hosszan tartó súlyos betegség, türelemmel viselt szenvedés után, élete 57. évében elhunyt Fejér Beatrix, a Kartago Tours média szaktanácsadója.

Utazási portált indít a Blikk 

A Blikk lapcsalád és internetes oldala, a blikk.hu új szolgáltatást vezet be: a blikkutak.hu portál június 19-től október 30-ig, 20 héten keresztül kínál nyaralási ajánlatokat az érdeklődőknek.

Pénzszűkében a Művészetek Völgye 

Két héttel a Művészetek Völgye fesztivál megnyitása előtt az összköltség 93,5 százaléka még nincs a bankszámlán és a szükséges pénz 11 százalékára ígéret sincs – közölte Márta István fesztiváligazgató, szűk körű tájékoztatóján csütörtökön, Budapesten.

Helyesbítés 

A Buzsáki Búcsúról írt programajánlónk tévesen jelent meg hírlevelünk szerdai számában.

Budapest a német közszolgálati televízióban 

Szerdán 21.45 órai kezdettel az NRD (Nordeutsches Rundfunk) televízió által sugárzott „Weltbilder” című utazási magazin „Olcsó légitársaságokkal útközben – BUDAPEST” című félórás műsor keretében mutatja be fővárosunk turisztikai értékeit.

Lengyelország: különleges országpromóció 

Két legyet üt egy csapással Lengyelország a közelmúltban indított kampányával.

Elkészült a 2004/2005-ös feladatterv Borsodban 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Miskolc idegenforgalmi feladatai, a vendégforgalom élénkítő koncepciói és stratégiái megismerése érdekében kerek-asztal megbeszélést kezdeményezett a Miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályával.

Közérdekű 

A MUISZ vezetősége megbeszélést folytatott a Magyar Turizmus Rt. igazgatóságával annak érdekében, hogy a Turizmus Rt. működése során lehetőség szerint nagyobb mértékben segítse, támogassa az utazási irodák tevékenységét.

Négyszáz résztvevőt várnak az idei Kékszalagra 

A balatoni vitorlásversenyek királynőjét, a Kékszalagot, amelyet idén 37. alkalommal rendeznek július 22-24. között balatonfüredi rajttal és érkezéssel, immár hivatalosan T-Mobile Magyarország Nagydíjnak neveznek.

Lendületben a turizmus 

Az elmúlt évtized legjobb eredményét érte el a turizmus 2005 első öt hónapjában - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

A Lego eladta a Legolandot 

A dán játékgyártó Lego 375 millió euróért és egy újonnan alakuló szórakoztatóipari csoportban való részesedésért eladta a Legoland vidámparkjait a Blackstone Group befektetési társaságnak.

Miskolc Kártya 

A világ számos pontján már létező városi kártyarendszer bevezetését dolgozza ki Miskolcon a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. (MIK Rt.) a Kulturális és Vendégforgalmi Osztály közreműködésével.

Zempléni Fesztivál: Jövőre veled ugyanitt? 

Ha jövőre az állami szervek és a helyi szervezetek nem nyújtanak magasabb szintű támogatásokat a mostaninál, akkor számunkra biztos, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál – kezdte kissé borúlátóan a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóját a rangos, kulturális és zenei programsorozat legfőbb támogatójának számító Antenna Hungária vezérigazgatója, dr. László Géza.

Hop-on, Hop-off az EUramától 

Július elején új programot indított az EUrama utazási iroda, amelynek népszerűsítésére információs kiadványt is készítettek.

MIUSZ álláspont az utazási irodák ellenőrzésével kapcsolatban 

Az elmúlt héten a MUISZ Elnöksége a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH) elnökével és újonnan kinevezett helyettesével, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet vezetőségével folytatott hosszas megbeszélést az utazási irodák ellenőrzésével kapcsolatban.

Szállás nélkül maradt turisták Tunéziában 

Szállás nélkül maradt harminc magyar Tunéziában, akik az Experience Utazási Iroda szervezésében utaztak Sousse-ba, értesült az RTL Klub.

Buzsáki Búcsú 

Augusztus 14-15. között rendezik meg a Buzsáki Búcsút. Vasárnap dr. Gyenesei István, tapolcai polgármester ünnepi köszöntője fogadja a látogatókat, aki átadja az „Örökségünk Somogyország Kincse” kitüntetéseket.

Magyarország az SWR-ben 

Az SWR baden-badeni stúdiójából délutánonként sugározzák Baden-Württemberg egyik legnépszerűbb magazinműsorát, a „Kaffee oder Tee” című beszélgetős műsort, amelynek elmaradhatatlan része a 16:45-kor kezdődő "Gute Reise" utazási magazin.

Kánikula Cipruson 

Szélsőséges meleghullám érte el Ciprust – közölte tegnap a holland utazási internetes portál, a Reiskrant.

Rendőrök védik a turistákat 

A Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Idegenforgalmi Bizottság javaslatára a BRFK 20 millió forint támogatást kap a turizmussal összefüggő feladatok ellátására a főszezonban a regionális fejlesztési tanácstól – jelentette be Rusznák Imre, a bizottság elnöke.

6. Bioborverseny 

Július 6-án a Magyar Borok Házában rendezték meg a 6. Bioborversenyt, amelyre 10 borvidékről 14 termelő küldte be borait. 25 fehérbor, 14 rosé és vörösbor és egy pezsgő versenyzett.

Négycsillagos lett az Anna Fürdő 

Július elején szakmai szempontból is megmérettetett a szegedi Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő: négycsillagos, legmagasabb besorolást kapott a Magyar Fürdőszövetség Fürdőket Minősítő Szakbizottságától.

Homokszobrok fesztiválja Neusiedl am Seeben 

Július 1-jétől augusztus 14-ig tart idén az első osztrák Homokszobor Fesztivál a Neusiedl am See-i fedett uszoda területén, ahol homokból és vízből készült többméteres, hatalmas figurák, absztrakt művek és mesébe illő formák várják az érdeklődőket.

WAP-on a nyár 

Az üdülési szezon kezdete óta naponta több ezren látogatják a Pannon GSM nyári WAP tartalmait.

A gyógyfürdők orvosai is felírhatnak kezeléseket 

Júliustól a komplex kezeléseket nyújtó gyógyfürdők orvorsai is felírhatják a betegeknek a társadalombiztosító által támogatott tízféle szolgáltatást – értesült a Világgazdaság Daubner Monikától, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékes főosztályvezetőjétől.

Információs kártyák kiutazóknak 

Hasznos tudnivalókat tartalmazó információs kártyákat bocsátott ki a Külügyminisztérium a magyar állampolgárok által leggyakrabban látogatott 23 célországról azzal a céllal, hogy zökkenőmentesebbé tegye a kiutazók számára a kinn tartózkodást.

Törölt és új irodák 

A Magyar Turisztikai Hivatal legfrissebb, júniusi Turisztikai Értesítője szerint májusban 16 utazási irodát és ügynökséget jegyeztek be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába, saját kérésből hetet töröltek az időszakban, tíz irodának változott a tevékenységi köre, valamint egy névváltoztatás történt.

Aranymosás hobbiszinten 

Kimle adott helyet a hétvégi Szigetközi Aranymosó Fesztiválnak, amelyet a helyi önkormányzat, a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége és a Szigetközi Falusi Turizmusért Egyesület közösen szervezett.

Több WirReisen charter hazánkba 

A WirReisen jelentősen növeli 2006-ra magyarországi charterajánlatát, tájékoztatta lapunkat az MT Rt.

Robbantás a török riviérán 

Szombaton kukába rejtett bomba robbant a török Riviérán, a Cesme nevű szörfparadicsom központjában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!