Megújult a Zsóry-fürdő 

Ma adják át a Zsóry-fürdő új főbejáratát és a megújult, Közép-Európában legnagyobbnak számító 90 méter átmérőjű körmedencéjét.

Londoni kampány a turisták visszacsábítására 

Szeptemberben indul a londoni turisztikai marketingszervezet, a Visit London, továbbá Ken Livingstone polgármester és a Londoni Közlekedési vállalat közös marketingakciója, melynek célja a turisták visszacsábítása a brit fővárosba.

Egyedi árrendszer a SAS légitársaságnál 

A SAS skandináv légitársaság bejelentette, hogy európai járatain egyedi, egy útra szóló árrendszert vezet be.

Újabb csúcsot döntött a Sziget 

Idén is megdőlt a tavalyi év látogatórekordja a Sziget Fesztiválon.

Sikeres félévet zárt a magyar kongresszusi piac 

Magyarországon 181 konferenciát és 16 vásárt rendeztek a januártól júniusig terjedő időszakban.

Sikeres hónapot zárt az Austrian Airlines 

Az Austrian Airlines csoportnál júliusban minden eddiginél magasabb, 80,9 százalékos volt a kapacitáskihasználtság, és 15,9 százalékkal nőtt a hasznos utas-kilométer.

IX. Dunaparti Vigasságok 

Augusztus 19-21. között rendezik meg a IX. Dunaparti Vígasságok rendezvénysorozatot.

14. Budapesti Nemzetközi Bor-és Pezsgőfesztivál 

Idén 14. alkalommal rendezik meg szeptember 4-14. között a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivált.

Több rekord megdőlt az idei Szigeten 

Az idei Sziget Fesztiválra több mint 170 külföldi és 450 hazai fellépő érkezett, naponta 62 programhelyszínen 200 programmal várták a látogatókat.

Oktoberfest Münchenben 

A bajor fővárosban szeptember 17. és október 3. között rendezik meg a sörfesztivált.

Budapest benyújtotta pályázatát 

A főváros illetékesei augusztus 17-én kerékpáros futárral küldték el az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére vonatkozó pályázatukat Bozóki András kulturális miniszterhez a Közraktár területén működő Buddha Beachről.

Szilvanap Noszvajon 

Augusztus 27-én Szilvanapot tartanak a Noszvaji Gazdaházban.

Nemzetközi Turisztikai Teniszverseny 

Szeptember 9-11. között rendezik meg a hazai és külföldi idegenforgalomban dolgozók, családtagjaik és nyugdíjasok számára a 11. Nemzetközi Turisztikai Teniszversenyt Budapesten a Feneketlen-tónál lévő Park Teniszklubban.

Magyarország a svájci sajtóban 

Számos cikk jelent meg hazánk turizmusáról a közelmúltban a svájci sajtóban a Magyar Turizmus Rt. svájci képviseletének közreműködésével.

Összefogás a balatoni turizmus fejlesztéséért 

A balatoni turizmus fejlesztéséhez, a jó marketing és a színvonalas szolgáltatások mellett, a vállalkozók és a települések markáns összefogására van leginkább szükség - hangsúlyozta Nagy Jenő, Balatonfüred alpolgármestere az MTI-nek vasárnap.

Anglia: meleg utazási portál indult 

A nagy-britanniai Gaydar rádiót és a Gaydar.co.uk weboldalt is üzemeltető QSoft Consulting cég az internetes utaztatási szektor felé terjeszkedik a közel egymillió fontos marketingkeretből gazdálkodó Gaydartravel.com oldal megnyitásával.

Sikerrel zárt az Utcazene Fesztivál 

Hatodik alkalommal rendezték meg az Utcazene Fesztivált Veszprémben, amely a városnak hasonló védjegye lett, mint a Virágkarnevál Debrecennek, vagy a MédiaWave Győrnek.

Botrány Burmában 

Néhány hete arról írtunk, hogy Myanmar rendezi meg 2006. január elején az ASEAN Turizmus Fórumot, a Délkelet-Ázsiai Államok Szövetségének éves szakmai találkozóját.

Három irodát jegyeztek be júniusban 

A Magyar Turisztikai Hivatal legfrissebb Turisztikai értesítője szerint június 1. és 30. között három utazási irodát jegyeztek be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába.

Balaton-hírverés Ausztriában 

A Kronen Zeitung augusztus 14-i lapszámában az MT Rt. bécsi képviselete által szervezett sajtóút eredményeképpen terjedelmes, három oldalas képes riport jelent meg a Balatonról „Egy tó a test és a szellem számára” főcímmel.

Ciprus: I. Nemzetközi Sportturisztikai Fórum 

Szeptember 27-28-án rendezik meg a ciprusi Hilton Park Hotel Nicosiában az I. Nemzetközi Sportturisztikai Fórumot.

USA: kiutazási rekord 

Az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma szerint a tavalyi évben 61,8 millió amerikai utazott külföldre.

Szálloda is épül a zalai élményközpontban 

A zalaegerszegi termálfürdő és az élménypark mellett nemrégiben kempinget építettek, és még az idén elkezdik a gyógyfürdő korszerűsítését, valamint egy négycsillagos wellnesshotel építését, írja a Népszabadság.

Látványfürdő a Citadellán, kávéház a Duna medrében 

Többek között a Citadella látványfürdővé varázsolása is része a Budapest 2010 Európa Kulturális Fővárosa pályázati anyagnak, amelynek Dunára épülő koncepcióit augusztus 17-én, a benyújtás napján mutatják be a 2-es villamoson, a folyó partján végighaladva.

Erős negyedévet zártak a GDS-ek 

Nőtt az Amadeus és a Worldspan tranzakcióinak volumene az idei év második negyedévében az online üzleti foglalásoknak és a tengerentúli foglalásoknak köszönhetően.

Egyiptom: múzeummá alakul Luxor 

Összesen 250 millió egyiptomi font költséggel szabadtéri múzeummá alakítják Luxor városát, miután Farouq Hosni, egyiptomi kulturális miniszter és Luxor legfelsőbb tanácsa megegyezett a közös projekt létrehozatalában.

Észak- és Dél-Komárom: közös pályázat a Világörökségért 

Észak- és Dél-Komárom erődjei közösen pályáznak a Világörökség címért. A magyarországi rész 2001, a szlovákiai 2002 óta szerepel a várólistán.

Incentive workshop vezető német szakembereknek 

Incentive workshopot és vacsorát rendezett vezető német utazási szakembereknek a Magyar Turizmus Rt. a domony-völgyi Lázár Lovastanyán.

Turistaadót vezetnek be Dominikán 

5 dolláros összegű turistaadót vezetnek be a Dominikai Köztársaságban, az intézkedés célja, hogy új forrást biztosítsanak turisztikai beruházásokhoz.

Egyre népszerűbb a belföldi üdülés a németeknél 

Júliusban tovább nőtt a belföldi nyaralás, illetve Ausztria népszerűsége a német turisták körében – derül ki az FVW friss desztinációs felméréséből.

A MUISZ megállapodott a BGYH RT.-vel 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) Elnöksége a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Rt.-vel megállapodott, hogy az utazási irodák egész évre előre megvásárolhatják a fürdő belépőjegyeket, amelyek visszaválthatók lesznek.

400 000 látogató a Lendület portálon 

Több mint 400 ezren keresték fel eddig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium április 25-én indított Lendület portálját (www.lendulet.hu), amelyen a vállalkozások a különböző Európai Uniós és hazai állami forrásokról kaphatnak információt.

Oláh László átmenetileg Párizsban 

A Magyar Turizmus Rt. Stratégiai Termékek igazgatója, Oláh László tölti be átmenetileg a párizsi külképviselet vezetői posztját július végétől az új pályázat őszi kiírásig.

Üdülési csekk a gyógyfürdőkben is 

Szeptember 1-jétől az üdülési csekket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló, mintegy 65 gyógyfürdőben is elfogadják.

ADS-státusz Latin-Amerikának és Laosznak 

Újabb 6 országba utazhatnak a kínai turistacsoportok szeptember 15-től. Ezzel összesen 76-ra nő Kína hivatalos célországainak száma.

A CSA átveszi a Travel Service-t? 

A CSA múlt héten zöld utat kapott a cseh versenyhivataltól a Travel Service charterlégitársaság esetleges átvételére – írja a cseh TTG.

Sztrájk bénította meg a British Airways forgalmát 

Közel hetvenezer utas rekedt csütörtökön Heathrow repülőterén, miután a British Airways légitársaság törölte összes járatát helyi idő szerint péntek este hat óráig – írja a BBC.

Ősztől a Rudas fürdő is éjszakába nyúlóan tart nyitva 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Rt. május elsején vezette be a Széchenyi fürdő meghosszabbított nyitvatartását.

Eger kedden adja be pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa címért 

Augusztus 16-án ünnepélyes keretek között adja át Nagy Imre, Eger város önkormányzatának polgármestere a város pályázatát Ács Tamásnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium helyettes államtitkárának.

Indonéz beutaztató vásár 

Szeptember 23-26. között Yogyakartában rendezik meg az idei Tourism Indonesia Mart & Expo (TIME 2005) vásárt.

Elmarad a Balaton-átúszás 

Az idei kedvezőtlen időjárás miatt a Balaton-átúszás Szervezőbizottsága az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Balatoni Vízrendészet javaslatára úgy döntött, hogy a 2005 évi eseményt nem tartják meg.

Új járatot indít a Lufthansa Budapest és Hamburg között 

Október 15-től a Lufthansa heti 11 alkalommal közvetlen járatot indít Budapest és Hamburg között.

Nő a svájci bevásárlóturisták száma 

Egyre több svájci utazik át a szomszédos országokba vásárolni; az érintett háztartások száma 2002-ben 29,2 százalék volt, ma pedig 35 százalék.

Megkezdődött az M1-es és az M3-as csomópontjainak felújítása 

Szerdán kezdték meg az M1-es és az M3-as autópályák egyes csomópontjainak felújítását és az új matrica-ellenőrző pontok kialakítását – írja az origo.hu.

Új céget alapít Az Accor-Pannonia 

Budapest Aeroservice néven földi kiszolgálást nyújtó leányvállalatot alapított az Accor-Pannonia Rt.

A hétvégén ér véget a „Nyár a Lánchídon programsorozat” 

Augusztus 14-én véget érnek az ingyenes programok a Lánchídon.

Kedvezőek a turizmus első félévi statisztikai adatai 

1999 óta nem voltak olyan kedvezőek a turizmus első félévi adatai, mint az idén - mondta tegnap a KSH első félévi gyorstájékoztatójának adatai alapján Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

Rekonstrukció Csokonyavisontán 

A tervezett összeg egyharmadát kapta meg a Csokonyavisontai fürdő, amely 35 millió állami támogatáshoz jutott. A közgyűlés ehhez várhatóan további 10 millió forintot szavaz meg.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!