étterembezárás cikkek

Bezárt a legendás dunántúli csárda
Az 1988-ban alapított vendéglátóhely nemcsak kiváló ételeivel, hanem sokszínű programjaival is a régió egyik meghatározó központja lett.

Újabb hely zárt be Budapesten
Végleg bezár a kultikus étterem.

A miskolci étteremben lehúzták a rolót
A miskolci Grill Farm étterem, mint közölték, végleg bezárt.

Bezár a Petrus Restaurant
A budapesti gasztronómiai életben egyedülálló, klasszikus francia vonalat képviselő, nyolc Michelin Bib Gourmand jelöléssel büszkélkedő étterem bezárását a tulajdonos, Feke Zoltán jelentette be Facebook-oldalán.

Újabb Michelin-csillagos étterem húzza le a rolót
Michael Deane északír séf 1997-ben nyitotta meg Deanes EIPIC nevű éttermét, mely egy éven belül meg is kapta a Michelin-csillagot. Most azonban a bezárás mellett döntöttek, mert a működésük túl drágának bizonyul – mind a vendégek, mind az étterem számára.

Bezár a Tisza-tó népszerű étterme
Szeptember 30-án, szombaton kerül sor az utolsó vacsorára a vendégekkel, október 1-jén pedig nemes felajánlást tesz a bezáró étterem: az utolsó nap bevételét az UNICEF-nek adják.

Több ezer vendéglátóhely húzhatja le a rolót a németeknél
A Pénzügyminisztérium adatai szerint a német állam évente mintegy 3,4 milliárd euró bevételtől esik el a vendéglátásban alkalmazott kedvezményes áfa miatt.

Étterembezárás Budapesten
Súlyos hiányosságok miatt egy fővárosi távol-keleti éttermet záratott be azonnal hatállyal a Nébih.

Bicsár Attila kiszállt a Traktorból
És ezáltal sajnos a Traktor is megszűnik.
Kevesebben esznek a McDonald'sban, a fiatalok jobb minőségű kaját akarnak
A pénteken nyilvánosságra hozott adatok alapján az amerikai gyorsétteremlánc negyedéves profitja 1,1 milliárd dollár volt, míg egy évvel korábban 1,4 milliárd dollárt tett ki. A McDonald's árbevétele 7,3 százalékkal, 6,57 milliárd dollárra csökkent 2014 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők ennél kicsivel nagyobb, 6,68 milliárd dolláros csökkenést jósoltak.