Az áradások fontos vasútvonalakat is elmostak

Az áradások fontos vasútvonalakat is elmostak 

Az Eurostar Londonba és onnan visszainduló járatpárjairól van szó - miután elöntötte a víz az alagútrendszert, ahol a kötött pályás útvonalon a vonatok közlekednek.
Hatalmas késések az Eurostar vasúton

Hatalmas késések az Eurostar vasúton 

Ugyan az EU és az Egyesült Királyság megállapodott róla, hogy a vasúti közlekedés még legalább kilenc hónapon keresztül a jelenlegi formájában működik majd az országok között, a francia vámőrök már március elején elkezdtek arra készülni, hogy a brexit egyszer valószínűleg valóban megtörténik majd - írja az Index.

Vasúton is Hahn Airrel 

A Hahn Air bejelentette, hogy első alkalommal sikerült interline szerződést kötni egy vasúttársasággal, ami mérföldkő a cég életében. Az Egyesült Királyságbeli Eurostar (9F) gyorsvasútra a légi helyfoglalási rendszerekkel rendelkező utazási irodák már tudnak helyet foglalni és jegyet kibocsátani Hahn Air okmányon ugyanúgy, mint a repülőjegyek esetében.

Ellenőrizhetik személyi okmányainkat a Thalys és Eurostar vonatokon 

A nagysebességű nemzetközi Thalys és Eurostar vonatok utasai személyi okmányainak ellenőrzéséről, utaslista készítéséről és annak megosztásáról egyezett meg pénteken Belgium, Franciaország és Hollandia.
Új négycsillagos szállodát nyitott a Grupo Hotusa Budapesten

Új négycsillagos szállodát nyitott a Grupo Hotusa Budapesten 

Megnyitotta második négycsillagos szállodáját a spanyol Grupo Hotusa Budapest belvárosában.

Több napos sztrájk lesz a Csatorna-alagúton közlekedő Eurostar-vonatokon 

Négynapos sztrájkot kezdenek a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság RMT brit szakszervezethez tartozó dolgozói, akik augusztus végére is háromnapos munkabeszüntetést jelentettek be szerdán Londonban.

Összeolvad a Eurostar és a francia állami vasúttársaság 

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy az SNCF francia állami vasúttársaság összeolvadjon a szuperexpresszeket üzemeltető Eurostar vállalattal - derül ki a bizottság honlapján közzétett sajtóközleményből.

Szédítően gyors vonatkapcsolat Anglia és Franciaország közt 

A Debrecen-Budapest intercity menetidejére alig két órát ráverve teszi meg a Eurostar a London és Lyon közötti majdnem 1 000 kilométeres utat.

Nyolc órát állt egy vonat a sötétben 600 utasával 

Az Eurostar egyik útvonalán, London és Brüsszel között egy vonatnak és közel 600 utasának nyolc órát kellett várnia a sötétben technikai okok miatt. Mivel az áramellátással akadtak gondok, egész éjszaka fűtés sem volt a vonaton.
Svájci üdülőhelyekre indít vonatot az Eurostar

Svájci üdülőhelyekre indít vonatot az Eurostar 

Gyorsvonatokat indít Londonból a Saint Pancras és az Ashford vonatállomásokról Svájc legkedveltebb síparadicsomaiba az Eurostar a TGV Lyriával kötött együttműködésnek köszönhetően. 

Mobilon is lehet foglalni az Eurostar járataira 

Az Eurostar gyorsvasút-hálózat új, ingyenes mobiltelefonos alkalmazást vezetett be, mellyel az utasok foglalni tudnak a járatokra, jegyük a telefonjukra töltődik le.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!