Összeolvad a Eurostar és a francia állami vasúttársaság

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy az SNCF francia állami vasúttársaság összeolvadjon a szuperexpresszeket üzemeltető Eurostar vállalattal - derül ki a bizottság honlapján közzétett sajtóközleményből.

Az EB azonban feltételeket is szabott. Az SNCF-nek biztosítania kell, hogy más üzemeltető társaságok is beléphessenek a London-Párizs és a London-Brüsszel útvonalakra, ahol jelenleg a Eurostar az egyedüli szolgáltató. Az EB szerint így az utasoknak lehetőségük lesz szabadon választani a szolgáltatások között.

A bizottság korábban kifogásolta, hogy az eredeti megállapodás nem biztosította az esetleges új belépőknek a tisztességes és egyenlő feltételek melletti hozzáférést a franciaországi és belgiumi állomásokhoz, valamint az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Belgiumban működő szervizközpontokhoz.

A brit kormány márciusban jelentette be, hogy eladja 40 százalékos részesedését a Eurostarban, amelyet az erre a tranzakcióra alakult brit-kanadai pénzügyi befektetési konzorcium vett meg 757,1 millió fontért (csaknem 320 milliárd forintért). A tranzakció lezárása után a kanadai befektetési csoport 30 százalékot, a brit alap 10 százalékot birtokol a Eurostarban. A másik két főrészvényes a francia és a belga állami vasúttársaság, az SNCF és az SNCB, amelyeknek 55, illetve 5 százalékos Eurostar-részesedésük van. A mostani megállapodással az SNCF lesz az Eurostar egyedüli irányítója.

A Eurostar London, Párizs és Brüsszel, illetve több köztes francia és belga célállomás között közlekedteti 300 kilométeres óránkénti sebességgel haladó szuperexpresszeit.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.