Hatalmas késések az Eurostar vasúton

Ugyan az EU és az Egyesült Királyság megállapodott róla, hogy a vasúti közlekedés még legalább kilenc hónapon keresztül a jelenlegi formájában működik majd az országok között, a francia vámőrök már március elején elkezdtek arra készülni, hogy a brexit egyszer valószínűleg valóban megtörténik majd - írja az Index.

Az EU villámgyorsan átmeneti szabályokat alkotott, hogy hard brexit esetén se omoljon össze Európa közlekedése. Párizs és London között közlekedik az Eurostar, így Franciaország az egyik olyan ország, amelyik érintett vasúti fronton a brexitben. A francia vámőrök március eleje óta elkezdték nagyon komolyan venni a munkájukat, és minden utast alaposan ellenőriznek.

 

Ez jelentős fennakadásokat és várakozási időt okoz a francia-brit határszakasz francia oldalán, elsősorban a párizsi Garde du Nord pályaudvaron, valamint a La Manche csatorna alatti alagúthoz vezető autópályán, ahol több tíz kilométeren várakoznak a teherszállító járművek. A 17 ezer francia vámőr fizetésemelést, valamint létszámemelést követel a Brexit rájuk háruló várható következményei miatt.

A késések mostanra annyira súlyosak lettek, hogy az Eurostar több járatát törölni kellett a napokban, az Eurostar honlapján pedig azt kérik az utasoktól, hogy lehetőleg foglalják át a jegyüket április 3. utánra, eddig tart ugyanis az előre bejelentett fokozott vámellenrőzéses demonstráció. A brexit legfrissebb fejleményeiről ebből a cikkünkből tájékozódhat, például arról, hogy mi történt Theresa May már kétszer leszavazott javaslatával.

Forrás: Index


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.