Több napos sztrájk lesz a Csatorna-alagúton közlekedő Eurostar-vonatokon

Négynapos sztrájkot kezdenek a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság RMT brit szakszervezethez tartozó dolgozói, akik augusztus végére is háromnapos munkabeszüntetést jelentettek be szerdán Londonban.

A Csatorna-alagúton az első sztrájk péntek 0 óra 1 perctől hétfő éjfélig, a második pedig az augusztus 27-i - Nagy-Britanniában hosszú - hétvégén lesz - közölte a befolyásos Rail, Maritime and Transport (RMT) közlekedési szakszervezet, amely az Eurostarral az utasok kiszolgálásáért felelős vonatmenedzserek kedvezőtlen munkabeosztása és az egyéb kifogások miatt kialakult vitával indokolta a munkabeszüntetést.

A vasúttársaság közölte, hogy a sztrájk alatt is igyekszik biztosítani a szolgáltatást. A vállalat szóvivője szerint "mindazok, akik utazni akarnak, megtehetik majd", és napi egy-két törölt járatnál nem lesz több. Hozzátették, hogy készültek egy lehetséges sztrájkra, és még mindig folyik a tárgyalás köztük, illetve az RMT között a vitás ügyekben.

A szakszervezet szerint az Eurostar nem tartja tiszteletben az alkalmazottak munkakörülményeinek javításáról 2008-ban létrejött megállapodást, a vonatmenedzsereknek például rendkívül nehéz műszakbeosztásokban kell dolgozniuk, és belefáradtak abba, hogy a munkáltató nem tartja magát vállalt kötelezettségeihez. "Tagjainknak minden joguk megvan ahhoz, hogy méltányos egyensúly legyen a munkájuk és a magánéletük között, hogy eleget tudjanak tenni a társaság által támasztott igényeknek, de minőségi időt tudjanak családjukkal és barátaikkal tölteni" - mondta Mick Cash, az RMT főtitkára.

Az Eurostar-vonatok London és Avignon, illetve Brüsszel, Lille, Lyon, Marseille és Párizs között járnak, az augusztusi időszakban pedig különösen népszerűek a vakációra utazók miatt.

A sztrájkról szóló hír a harmadik ilyen jellegű a héten Nagy-Britanniában. Az RMT-nek a Southern vasúttársaságnál, valamint a Virgin Trains East Coast vállalatnál dolgozó tagjai is sztrájkolnak vagy sztrájkot jelentettek be. Előbbiek elsősorban a mozdonyvezetők munkakörének átalakítása, utóbbiak a leépítések miatt.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.