Fellendülhet a horgászturizmus 

Stratégiai keretmegállapodást kötött a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a természetes vizek és a hozzájuk kapcsolódó horgászturisztikai fejlesztések támogatására - közölte a tárca állami földekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Németország jó példa a Duna fejlesztése szempontjából is

Németország jó példa a Duna fejlesztése szempontjából is 

A Duna Ökológiai Folyosó elnevezésű nemzetközi konferenciát a Földművelésügyi Minisztérium a Duna Régió Stratégia természeti értékekért felelős részlegével együttműködésben szervezte. A rendezvényre Németországból, Szlovákiából, Ausztriából, Szlovéniából és Romániából is érkeztek résztvevők. A Duna Régió Stratégia 14 országot fog össze, célja a különböző nemzetek környezetvédelmi és egyéb fejlesztéspolitikáinak összehangolása.

Az első magyar szörpverseny 

A szörpök szerepe nagyon fontossá válhat a gasztronómiában is, hiszen kiválthatják az előre palackozott üdítőitalokat, izgalmasabbá és változatosabbá téve ezzel a kínálatot.
Még az idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása

Még az idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása 

Még az idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Pálinka Céh Egyesület sajtótájékoztatóján.

Bővítené az FM az uniós oltalom alatt álló pálinkák számát 

Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

Natúrparkok koordinációs hálózata jön létre 

Elfogadták a magyarországi natúrparkok 2015. és 2030. közötti időszakra szóló fejlesztési koncepcióját - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára konferencián csütörtökön Budapesten.
Imázsfilm készült a Csongrád Megyei Értéktárról

Imázsfilm készült a Csongrád Megyei Értéktárról 

A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, a TISZApART Média Kft. kivitelezésében elkészült a Csongrád Megyei Értéktárat bemutató 26 perces, HD minőségű imázsfilm, amely DVD-n magyar és angol nyelvű narrációval is elérhető.

Útjára indult a Helyi termék éve szakmai fórumsorozat 

A Földművelésügyi Minisztérium 2015-öt a Helyi termék évének nyilvánította. A program a termelők tájékoztatása mellett kiemelt figyelmet fordít a helyi termékek fogyasztásának, vásárlásának ösztönzésére, illetve a helyi ellátási láncok megerősítésére – köszöntötte a szegedi megyeházán a Helyi termék éve programsorozat első szakmai fórumát Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Közösségi Agrármarketing Kódex készül

Közösségi Agrármarketing Kódex készül 

Új, hároméves agrármarketing-stratégiát dolgozott ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum az ágazati együttműködés erősítésére, a marketingtevékenység összehangolására. Az együttműködés fontos eleme a Közösségi Agrármarketing Kódex, amelynek szakmai egyeztetése a keddi budapesti konferenciával kezdődött meg.

A Mesés Hetés Zöldút mintaprogram nyerte a 2015. évi Magyar Tájdíjat 

A nyertes pályaműve részt vesz az Európa Tanács Táj Díja 2015. évi pályázaton, a döntés nyáron várható, az eredményhirdetést őszre tervezi az Európa Tanács.

A hungarikum-mozgalom a Szigetet is elérte 

A mostoha időjárás ellenére számos, a sajtót képviselő munkatárs jelent meg a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat sátránál a Civil Szigeten. A sajtótájékoztatón többek között elmondták azt is, hogy miért is tartották fontosnak a hungarikumok bemutatását egy fesztiválon. 

Földművelésügyi Minisztérium: a hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás 

A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás, mivel a legtöbb magyar ember szeretné a környezetében összegyűjteni és megőrizni azokat az értékeket, amelyek a magyar nemzet önazonosságának hordozói - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!